Totalcar Vakbarát Hírportál

2018. július 12., 16:54 Módosítva: 2018.08.06 11:11

Tisztelt Autódoktor!

Egy huszonéves, megkímélt, garázsban tartott Mitsubishi Space Wagonról van szó. Ha egy hétnél tovább áll a garázsban, előfordul, hogy miután beindult, hátramenetbe tettem és indulnék, csak erőlködik, megemelkedik a hátulja, de nem megy. Aztán egy durranás, és gurul szépen hátra. Mióta ebben a garázsban tartom a kocsit (négy éve), elkezdett rozsdásodni a kerék körül. Lehet hogy a garázs magas páratartalma a ludas? Jobb lenne neki inkább a szabad ég alatt?

Flórián

Kedves Flórián!

Ha a féktárcsák néhány nap után barnás színűre váltanak, az nem jó jel. Főként ha ezt zárt térben teszik. Egy garázs akkor óvja az autót, ha száraz atmoszférával rendelkezik, az állandó nedvesség a négykerekű egyik legnagyobb ellensége. Az amúgy is korrózióra hajlamos öregecske japán sajnos nagyon rosszul tűri a víz jelenlétét, úgy is el tud indulni a rozsdás lejtőn, hogy kívülről a gyári, rugalmas alvázvédő épnek láttatja.

A kézifék tartós (több hétig tartó) behúzását amúgy sem javasolom ha az autó sík felületen áll: a korrózió és a vetemedés problémaköre egyszerre érinti a hátsó fékeket. A féktárcsa tehát nagyon jó pára-indikátor, ha teheti változtasson az autó tárolási feltételein, vagy a garázs állapotán - valószínűleg az épület sem szereti a vizes közeget.

A fékeket érdemes megbontásos felülvizsgálatnak, tisztításnak, beállításnak alávetni - ez évente egyszer amúgy is javasolt. A korrodált fékberendezés számos kockázatot tartalmaz: a mechanika szorulásán kívül a fékbetét/pofa hordozójának korróziója miatt a kopóréteg leválhat, ami akár a kerék hirtelen blokkolását is okozhatja, az pedig katasztrofális következményekkel járhat. Minden egyes pattanó hanggal és erőlködéssel zajló indulás egy tartóssági tesztnek felel meg: a ragasztás/szegecselés vagy a rozsda bizonyul erősebbnek? A végén sajnos mindig a rozsda nyer.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

Vajon mitől csörög a Suzuki?

2018. július 6., 16:00 Módosítva: 2018.07.09 06:33

Kedves Autódoki!

Utolsó mentsvárként fordulok Önhöz. Suzuki SX4 2006 benzines autóm kb. 1 éve kopog, csörög terhelés alatt csak melegen. Mintha 92-es benzint tankolnék, DE nem. Valaki vezérműláncot akar velem cseréltetni, valaki kopogás érzékelőt. Mivel nem akarom és nem is tehetem meg, hogy kidobjam a pénzt az ablakon, ezért kérdezem Önt hátha tudna nekem segíteni!

Gábor

Kedves Gábor!

Vissza kellene menni az időben - legalábbis gondolatban - egy évvel ezelőttre, hogy mi történt az autóval abban az időszakban. Akár egy nem megfelelő gyertya beépítése is okozhat rendellenességet az égéstérben.

Szerencsére egy 2006-os autóban már rengeteg információ kiszedhető a vezérlőegységből menet közben is, feltétlenül neki kell iramodni egy célműszert alkalmazó diagnosztával, hogy a tesztkörök alatt a bejövő adatokból össze lehessen rakni a képet.

Ha ez nem elegendő, akkor egy átfogóbb műszeres ellenőrzésre is szükség lehet. Az üzemanyagrendszer alapvető vizsgálata mechanikus eszközökkel történik, a kopogásérzékelő és a vezérlés állapotának feltérképezése azonban első körben már történhet oszcilloszkóp segítségével, megbontás nélkül.

Érdekes lenne bekukkantani az égéstérbe/szelepek tányárjaira is egy endoszkóp segítségével, ahogy az injektorok befecskendezési jellemzőit is jó lenne megfigyelni - ha az adatok a keverékképzés felé terelik a gyanút. Az felettébb érdekes kérdés, hogy mondjuk 100-as benzinnel hogyan viselkedik az autó, illetve hogy a vezérlőegység adaptációs értékeinek alapbeállítása után is tapasztalható marad-e a jelenség.

Sajnos egy általános időhiányban szenvedő műhely - a kontinens műhelyeinek 95 százaléka - nem alkalmas az ilyen bogarászós munkára, érdemes olyan helyet keresni, mint például Novoth Tibor műhelye, vagy az Injektor.hu csapata, ahol valamilyen csoda folytán még képesek nyugodt mozdulatokkal, hideg fejjel gondolkozni ebben a rohanó világban.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. július 5., 11:28 Módosítva: 2018.07.13 06:23
22

Tisztelt Autódoktor!

Lenne egy problémám, megpróbálom nagyon részletesen leírni, hogy hátha betudná azonosítani az okát. Opel Vectra C 1.8 GTS 2003.12. Alapjárat szép, kuplung puha, váltó szépen jár. 1-esben nem és kettesben szinte alig hallható búgás és egy kis cicergés jön a motortérből, inkább a bal oldalról, de lehet csak süket vagyok. 3-asban már tisztán hallható, 4-esben pedig már zavaróan hangos, 5-ösben már a motorzaj is bekavar, de fokozattól és sebességtől függően egyenesen arányosan növekszik a búgás.

Ez a hiba benyomott kuplunggal teljesen megszűnik, 100 km/h-nál üresbe rakva teljesen csendes, gázadásra is. Egyébként gyorsításnál jön az erős búgás, illetve motorféknél. Picit benyomva a gázpedált is megszűnik a hang, olyan se nem gyorsuló, nagyon picit lassuló állásban. Gázról hirtelen lelépve a motorfék, amilyen szakaszosan működik úgy szakaszosan is jelentkezik a búgás, olyan hangja van, mint a régi buszok difijének, az a süvítő morgó éles hang. Kerékcsapágy kilőve szerintem, difi kinyomott kuplungnál elhallgathat? Vagy váltó lesz?

Köszönöm előre is, ha tudna segíteni! Richárd

Kedves Richárd!

A sebességváltó olajtöltetét érdemes lenne leengedni és egy teljesen tiszta edényben összegyűjteni ellenőrzés céljából. Ha fémesen csillogna a kenőanyag, az nem lenne túl jó hír: a váltóbelső forgácsolódásán kívül a forgácsos olaj kenőhatása elég pesszimista jövőképet fest.

A váltóban levő differenciálmű meghibásodása valószínűsíthető, itt a csapágyhibából/kopásból adódó pozíció/fogprofil problémák okozhatnak bajt, ráadásul leginkább olyat, amely alkatrész/fődarabcsere nélkül nem orvosolható.

Az autó használatát nem javasolom a hiba feltérképezése és javítása előtt: ha javításra kerül a sor, érdemes egy másik váltót talonba tenni. A gyári alkatrészekkel való javítás igen költséges lehet, egy árfekvésben lefelé csúszó autó esetében biztosra vehető a gazdasági probléma, a ráköltés/eladhatósági ár képlete nem jönne ki mosolygósra.

Természetesen előfordulhat, hogy egy hézagolással, csapágybeállítással a rendellenes hang talán még megszüntethető: ebben az esetben az előbbi károgásomat tekintse alaptalannak. Egy olyan műhelyre van szüksége, ahol a sebességváltó mechanikus ellenőrzése tökéletesen megvalósulhat. Biztosan talál ilyet a lakóhelyéhez közel, a technika nem túl bonyolult, a szervizek szabad kapacitása azonban manapság hatalmas problémát jelent kontinens-szerte.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. június 25., 17:06 Módosítva: 2018.07.06 07:11
1

Tisztelt Autódoktor!

A segítséged szeretném kérni az alábbiakban leírtakra. Egy 2004-es 3 ajtós 1.9 Jtd 16v Fiat Stilom van. Az autó folyamatosan jobbra húz. Nagyobb sebességnél, 100 km/h felett úgy érzem imbolyog az autó, nagy a kormány holtjátéka. Voltam futóművesnél (többnél is), nem lóg semmi, a futómű nyíl egyenesen áll.

Amik cserélve lettek: gátlók elől-hátul, toronycsapágyak, stabpálcák, rugók szintén elől-hátul. Mindkét első komplett lengőkar. Sajnos csak megy a találgatás. Én arra gondolok, hogy esetleg az elektromos szervóval lehet valami probléma.

László

Kedves László!

Az elektromos szervó biztosítékának kihúzása után az autó kvázi hagyományos üzemű kormányművel tesztelhető, így a rásegítő hibája kiszűrhető. A hasznos kényelmi extra valóban képes az autó egyenesfutását befolyásolni, habár a célműszer egyik nagyon fontos beállítási funkciója a rásegítő-egység nullpont/egyenes-helyzet kalibráció amely minden javítás/tápfeszültség probléma/éves karbantartás esetén elvégzendő a fojtószelep tisztítás/kalibrációval együtt. A futómű-húzás alattomos dolog is lehet, akár egy hátsó gumiabroncs is okozhat hasonlót.

Ha a futómű valóban atomstabil és a biztosíték/kalibráció teszt sem jár sikerrel, a gumiabroncsok tudatos, tesztszerű felcserélésével és néhány próbakörrel ki lehet sakkozni az esetleges szerkezeti hibájuk miatti oldalhúzás okozóját. Ebben az esetben egy-egy próbakör erejéig nem számít a forgásirány és az oldalhelyes elhelyezés sem, itt a hibás abroncs keresése a cél. További holtjátékot okozhat a kormányoszlop környékén található néhány csatlakozási pont is, ezen a területen is érdemes kutakodni. Kellemes kerékkulcs-kezelést kívánok!

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. június 19., 17:34 Módosítva: 2018.06.23 17:30

Üdvözlöm!

BMW E30 318is M42b18. Meleg motornál leállítás után kb. 20 perccel nehezen akar indulni a motor és a benzinnyomás nem megfelelő. Ha beindult a motor a nyomás már megfelelő. Benzinpumpa csere után kezdődött ez a hibajelenség.

Ádám

Kedves Ádám!

A frissen beépített üzemanyagszivattyú környékén kell körülnézni, sajnos nem nagyon lehet megúszni az ismételt szétszedést. Egy "T" idommal rácsatlakoztatott nyomásmérővel azonnal láthatóvá válik a probléma, az üzemanyagrendszer leürüléséről lehet szó alapvetően.

Okozhatja ezt egy rosszul összerakott in-tank egység (a csövek, bilincsek, csatlakozók általában cserére szorulnak ilyen korú autó esetében), de akár maga a szivattyú is lehet hibás - ez márkás termék alkalmazása esetén nem annyira jellemző, habár a kínai nyomdafesték sok mindent elbír. A rendszerbe épített nyomástároló lényegében egy külön kamra, ha ezt valaki kihagyta a sorból, akkor is lehetnek problémák.

A szivattyú működése a kor megszokott sémája szerint történik: gyújtás ráadásakor néhány másodpercig fut a szivattyú, majd az első gyújtószikra (fordulatjel) megjelenésekor kap ismét vezérlést. Természetesen itt villamossági bibi is közbeszólhat, de az nem nagyon esne egybe a pumpa cseréjével. Hasonlóan nehéz melegüzemi indulást eredményezne az is, ha a motor hőmérséklete fals értékként kerül a vezérlőbe, vagy a mechanikus-torlólapos légtömegmérő kopott pályájú, esetleg tekergetés áldozata lett.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

Törött a nívópálca, ilyenkor mi van?

2018. június 14., 13:51 Módosítva: 2018.07.06 07:11
77

Helló doki!

2002-es 1.4 tdci Fiesta műanyag nívópálcájának letörött vége, pont a jelző rész felső kezdeténél. Ránézésre nem most, mert a törött ponton olajos a műanyag, kérdés, hogy okozhat-e problémát a letört pálca darabkája a motorban?

Péter

Kedves Péter!

Sajnos gyakori probléma, hogy az amúgy olajban futó, kenőanyaggal álladóan érintkező alkatrészeket olyan anyagból sikerül legyártani, amely nem bírja az olajat. Igaz lehet ez számos gyártó nívópálcájára - ami pont az olajszint környékén veszti el úgy a végét, mint a gyík a farkát - de sajnos a kartergáz-csövek is hasonló cipőben járhatnak típustól nagyjából függetlenül.

Az autó éves karbantartásakor érdemes a motortérben kicsit nézelődni, fogdosni, matatni, hogy az ember meggyőződhessen arról, hogy egyik (víz/levegő/olaj/karter) cső sem akar felhagyni tartósságával, mert az út szélén megoldást keresni sokkal rosszabb lesz. Az olajteknőbe esett centis darab ritkán okoz problémát, általában a karter alján elfekve várja a kiszabadítását, vagy rosszabb esetben az olaj-felszívókosárba ragadva teszi ugyanezt.

A Ford esetében nem kizárható, hogy valamelyik egyéb típus rendelkezik azonos méretű, de fémből készült nívópálcával, igaz ez leginkább próba/tapasztalat alapján működik. A pálca cseréje minél előbb javasolt, mert a kis turbódízel azért fogyaszthatja az olajat, leginkább autópályás üzemeltetés során, tehát viszonylag gyakran kell(ene) ellenőrizni a szintet.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. június 10., 11:11 Módosítva: 2018.06.25 17:53
52

Üdv dokik!

Abban szeretnék segítséget kérni hogy idén tavasszal vásároltunk egy Peugeot 307 kombit. Break az autó. Két felnőtt 3 kis gyermek használja, jelenleg tökéletesen meg vagyunk elégedve vele. Szeretjük.

Kilátásba helyeztük hogy bővülne a család, ellenben ha jól tudom ugyanezen autónál az SW akár 7 személyesre is bővíthető. Van-e arra mód hogy a szeretett autónkat ne kelljen értékesíteni és egy másik oroszlánt venni? Betehető-e egy újabb ülés a csomagtartóba 6. helyként?

László

Kedves László!

Sajnos az SW és a kombi padlólemeze nem azonos a harmadik üléssor szempontjából, hiányoznak róla az ülésdokkoló nyílások, a biztonsági övek és a padlószint is eltérő. Az üvegtető nélküli kombi tetőlemeze amúgy is sokkal kevesebb fejteret nyújtana a bent ülőknek - igaz az eleve hétüléses kivitelben sem túl kényelmes 150 centi felettieknek az utolsó sorban ücsörögni.

Egy erőteljes ráfutásos baleset esetén pedig a harmadik sor egyenesen veszélyesnek mondható, hacsak nem lovagkori páncélban foglalnak helyet a kistermetűek: mondjuk Kiskirályfi a Süsüből ideális utas lehetne.

Ettől függetlenül hangulatos és praktikus kivitel az üvegtetős SW és a vételára is mostanában éri el a mélypontot: az egykor 5-7 milliós autók jelenleg egymillió körül keresnek és találnak új gazdát. A benzinesek sokkal kevesebb rejtett költséget tartalmaznak mint a HDi motorosak, habár abból a FAP nélküli 2.0 verzió még mindig egy strapabíró, ütőképes igáslónak mondható. A döntésben nem nagyon lendítettem előre, viszont jó fejvakarást kívánok! Amúgy oroszlánt is párosan jó tartani, de ha lehet ne két hímet.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. június 6., 10:37 Módosítva: 2018.06.20 17:47
265

Tisztelt autódoki!

Most vettem egy 2009-es VW Jetta, 1.6 benzines, 120 000 km-et futott autót. A szivargyújtó nem működik, az aljzatban nincs áram, a csomagtartóban lévő aljzatban nincs feszültség, a biztosítékok jók. A szerelő azt mondja, ha nincs kábelszakadás, akkor komoly javításra lesz szükség. Szerinte akkor a motorvezérlő, vagy a biztosíték panel ment ki, ez nagyon sokba kerül kb. 4-500 ezer.

Pál

Kedves Pál!

A szivarozás drága hobbi, de azért ne fizessen érte félmilliót - vagy ha igen, akkor inkább valami jóféle kubai cuccért. Keressen egy autóvillamossággal komolyabban foglalkozó szervizt/szakembert a lakhelyéhez közel, aki a nevezett áramköröket behatóbban megvizsgálhatja.

Nem néztem utána a kapcsolási rajznak - ehhez egy alvázszám jól jönne - de a motorvezérlő nem sok vizet zavar a problémával kapcsolatosan.

Legrosszabb esetben a nevezett pontokra utólagosan beépített, szakszerűen elvezetett, biztosított áramkört is ki lehet építeni: amíg sodrott rézkábel, ötlábú relé, szabványos saru és forrasztószett van a világon, nagyon nem szabad kétségbe esni. Ha mégis eljutna Kubába, fényképezzen nekünk valami ütős verdát kérem, addig is stabil 12 Voltot kívánok!

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. május 30., 10:58 Módosítva: 2018.06.14 07:26
57

Üdv doki!

Van egy 2001 évjáratú A140, 1.4 benzines Mercedesem. Az autó feketén fűstől, ami nem látványos, de az aszfalton látszik kis koromfolt és kellemetlen szaga is van. A gyertya tiszta korom. Mindkét szonda cserélve lett a katalizátorba, olajcsere is volt. Légszűrő is, de semmi változás, olajat nem eszi, hidegen kicsit rosszabbul megy, de indul jól. A gép szerint lambda vezérlés önadaptáció túl enyhe, ezt írja és mindig visszajön a hiba. Talán motorvezérlő baja lehet?

Feri

Kedves Feri!

A hibakódok olvasása sok információval szolgál, kiindulási alapnak elfogadható, de egy az egyben sosem szabad azt cserélni amit a gép problémásnak lát. A fekete füst egy benzines autó esetében nagyon dús keveréket jelent: a hatalmas fogyasztáson, kellemetlen szagon, a katalizátor gyors kivégzésén és az egyenetlen járáson túl a motorolaj gyors felhígulása is kockázatot jelent: a benzinszagú kenőanyag veszélyt jelent a motor mechanikájára, egy főtengely/csapágyhiba pedig ennél az öreg csillagos kisautónál is erősen gazdasági totálkárt jelentene.

A hozzávaló célműszer segítségével rengeteg működési paraméter megjeleníthető az autó tizenhét éves kora ellenére. A fojtószeleppel egybeépített vezérlőegység természetesen lehet hibás - habár a kábelkötege is szeret kapitulálni - de ezt a megállapítást igencsak alá kell támasztani néhány méréssel.

Dúsulást okozhat a motor hőmérséklet-érzékelőjének hibája, a szívócső nyomás-jeladójának problémája, ezek áramköri gondja is, de nem szabad megfelejtkezni az üzemanyag-oldalon előforduló bibikről sem: pl. üzemanyagnyomás szabályozási hiba, injektor kopottság/szennyezettség, stb.

Valamint az örökérvényű kiindulópont: a légszűrő/szívórendszer dugulása, keresztmetszet-csökkenése. Köszönöm kitartását - kétszer is elküldte levelét, mivel elsőre nem kapott választ. Olyan sok a fóka, hogy ez az egyszem vadász nem bírja szusszal: mondjuk a fókavadászat nem is túl menő manapság, inkább a levelek megválaszolását igyekszem felpörgetni.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. május 24., 10:08 Módosítva: 2018.06.06 12:21
518

Tisztelt Autódoktor!

Másfél hónapja vettünk egy Kia Rio-t, 1 literes, 3 hengeres t-gdi, 120 lóerő, 6 sebességes. Jelenleg az autó ment 2800 km-t és nem ment le a fogyasztás. Most 8,9 literen van, 98-as üzemanyagot tankolunk bele. A mai napon visszavittem az autót a szalonba, hogy nézzék át és közölték, hogy ez a fogyasztás teljesen normális és le fog menni maximum 7 literre a turbó miatt.

Igaz a szalonban, amikor vettük, azt mondtak többször is, hogy 5,5 l az átlag fogyasztás (városi és autópályán vegyesen). Azt mondjak, varjunk 5-6000 km-ig, akkor fog beállni a fogyasztás. Mi a véleménye, le fog menni legalább 6 l/100km -re?

Attila

Kedves Attila!

Bízzon a mérnökökben, mást egyelőre nem nagyon tehet. A prospektusokban természetesen előfordulhatnak kisebb-nagyobb túlzások, túlkapások: ezekről az autók teszteléseit végző kollégáim többet tudnának mesélni. Az autó fedélzetén felvonultatott technológia rendkívül fejlett, a környezetvédelmi szabályozások pedig nagyon szigorú keretek között tartják a károsanyag-kibocsátást ami az üzemanyag-felhasználással is szoros kapcsolatban van.

Ha ez az első turbós, közvetlen befecskendezésű, modern autója, bizonyára szokatlan lehet a jármű viselkedése: az előző generációs, háromhengeres, ezres kisautók régebben majdhogynem' a leállósáv és a gyep közötti szűk vonalon poroszkálhattak az autópályán, ma pedig a belső sávban koptathatják a bal indexeiket ha a sofőr éppen sietősre venné.

Ezzel együtt visszafogott stílusú vezetéssel akár megdöbbentően kevés benzin fogyhat egy ciklus alatt. Érdemes alkalmazni az autó által biztosított fogyasztáscsökkentő segítségeket - pl. sebességváltás esedékesség-jelző, tempomat, stop-start: ha az ember a saját feje után megy, általában súlyos deciliterekkel többet gurít le az autó torkán (pl. egy DSG váltó kézi kapcsolgatása mindig rosszabb fogyasztást eredményez, mint a gyári, komótos tempót diktáló automata üzemmód) A nyugodt stílusú, lendületből autózással szintén energiát lehet spórolni, ahogy a klíma és a világítás ésszerű használatával is. Ismerje ki az új autó viselkedését, tulajdonságait, használati módjait.

Érdemes néhány márkatárssal összeismerkedni - erre a mai közösségi oldalakon percek alatt lehetősége van, továbbá rengeteg letölthető alkalmazás is segít a fogyasztás állandó, pontos regisztrálásában.

Az új gyártási metódusok, technológiák miatt a "bejáratós motor" fogalma homályba vész, mégis előfordulhat, hogy a nullkilométeres motor fogyasztása magasabb lehet az első néhány ezer kilométer alatt. Mivel a vezérlőegységekbe sem látunk bele - a gyárak meg nem kötik az orrunkra - az sem elképzelhetetlen, hogy a motorvezérlés teljesen más keverékképzési stratégiát használ az új autó esetében az első időszakban, melyet automatikusan felülírnak az eltelt kilométerek, vagy a kollégák az első szervizlátogatás alkalmával.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. május 20., 10:16 Módosítva: 2018.05.23 06:57
66

Üdvözlöm.

Hyundai Getz 1.1 benzin 49kw 2007: Koccanás után kilyukadt a vízhűtő, cserélve lett egy utángyártott NRF márkájúra. Az új hűtő meleg műanyag szagú, nem csepeg, nem fogy a víz. Azt szeretném tudni hogy ez normális egy új hűtőnél?

Aladár

Kedves Aladár!

Jelentem, a nem csepegés normálisnak tekintendő (kaján mosoly: ON) Az utángyártott alkatrészek esetében azonban érdemes megvizsgálni az adott darabot, mert az olcsóbb kategóriájú gyártók sajnos az anyagválasztásban és felületkezelésben sem járnak az élen - ezért tudják kvázi kedvező áron adni a terméket.

Pont a nevezett márkánál lepődtem meg azonban, hogy némely klímahűtőjüket - elnézést, kondenzátorukat - vákuumozva, dugózva lehet megvásárolni, így egy gyors tömítettségi teszt is lefut a felhasználó kezei között a kibontás közben. Hatásfok-csökkenés vagy sem, a túl pőrének vélt lamellákat bizony le szoktuk festeni, hogy az első tél alkalmával ne induljanak el a gyors korrózió irányába: tapasztalataink alapján néhány vékonyabb festékréteg optimálisan illeszkedik a rendszerbe.

Van olyan, hogy az új alkatrész fura szagú egy darabig - egy éve az öreg bajorom új kipufogósor-tömítése két hétig ontotta magából az égett gumiszagot (pedig gumi nincs is benne) aztán szerencsére elmúlt neki. Ha a büdi alkatrész működése amúgy rendben van, ezt az időszakot át kell vészelni - mondjuk dobtam már ki tökúj' gumiszőnyeg-szettet egy hét után, mert nem tudtam megmaradni a kocsiban a szagától. Szóval kitartás és árgus szemek!

Remélem segíthettem! Gulyás Márk -www.deltamark.hu

2018. május 15., 13:25 Módosítva: 2018.05.17 06:12
30

Kedves Autódoki!

Adott egy 2003-as E85-ös BMW Z4, 120 ezer (valós) km-el. A diffi, kardán, féltengelyek környékén lehet valami probléma, de minden szerelő csak találgat, így nem szeretnék "találomra" méregdrága alkatrészeket cserélni.Kíváncsi lennék az Ön véleményére.

A tünet a következő: előre/hátra irány váltásnál, elinduláskor fémes pattanó hang hallatszik hátulról az autó alól. Menet közben semmi rendellenes tünet nincs, esetleg erős motorféknél hallatszik a pattanó hang egyszer. Ha lehet viccesen hangutánzó szóval megfogalmaznom, akkor "ping" hallatszik. :) Azt gondoltuk kardánkereszt, vagy féltengely, de ha behúzom a kéziféket, akkor nem produkálja a pattanó hangot, így ez az elmélet is megdőlt. Hardy tárcsa már cserélve lett.

Balu

Kedves Balu!

Pedig a "ping" bizony a kardán nyelvezete szerint azt jelenti általában: kisebb porcleválásom van, javíts meg kis gazdám! Nem feltétlenül a kardánkereszt lehet a hibás: a féltengelycsuklóhoz hasonlatos erőátviteli elem, vagy a ricnis agy/hüvely szintén lehet hézagos, melynek hangja a csőtengely miatt felerősödhet, így jól hallhatóvá válik.

Nemcsak az olaj a legjobb szerelő, de a zsír is az: a ricnis rész kiszáradása esetén nő a kopás kockázata, ahogy a kiszakadt gumiharangok sem túl bíztatóak. Ha a gyári kereszt nem zsírzógombos, cseréje esetén érdemes olyat beépíttetni: az olajcserénként megzsírzott kereszt elméletben örök darab lesz az autó alatt.

A féltengelyek ellenőrzését is érdemes elvégeztetni, sokszor rosszindulatú károgás indul meg a differenciálmű hibájával kapcsolatban, pedig csak valamelyik csukló kezdett el egyre hézagosabban működni, ami egy erősen önromboló folyamat.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. május 12., 08:32 Módosítva: 2018.05.25 07:16
45

Tisztelt TotalCar!

Még tavaly nyáron történt, hogy a motorom (2004-es Aprilia Scarabeo 500) akkumulátorára feltöltés után rosszul csatlakoztattam vissza a 4 db kábelt, mire az szikrákat vetett, füstölt és "amperszag" lett, illetve valami kerregő hang is jött a műszeregység alól. Pár másodpercig nem is tudtam megszakítani a szinte összeforrt kapcsolatot. Az egyik kábel csatlakozója meg is olvadt, azt kicseréltem.

Amikor végre helyesen csatlakoztattam a kábeleket és ráadtam a gyújtást, észrevettem hogy elállítódott a km óra állás! A korábbi kb. 19 ezer km-ről több, mint 84 ezer km-re. Azonnal az jutott eszembe: ezt senki nem fogja elhinni nekem. Még úgy sem, hogy mielőtt megvettem a motort a kollégámtól (aki gondos gazdája volt), lekértem a KEKKH-tól az adatait, minden rendben volt vele.

Kérdésem: ki vagy milyen cég tudja nekem ezt visszaállítani? Hogyan igazoljam, a valós km-t? A motort az eset után szerelőhöz vittem, bár teljesen használható volt. Ott valamit kicseréltek benne, nem töltötte rendesen az akkumulátort (ez ennek amúgy is a típushibája: alapjáraton többet fogyaszt, mint tölt). A szezon végéig még használtam a motort. Eléggé keveset megyek vele, havi 4-700 km-t, 2018-ban még nem is használtam.

Tamás

Kedves Tamás!

A fordított polaritás nagyon gonosz dolgokat művelhet, főleg egy digitális rendszerben. Elvi síkon az elektronikákban található védelem erre az esetre, de a gyakorlatban sokszor térdre kényszerítik a rendszert a felcserélt kábelek. Ha a motor többi funkciója rendben van, szerencséje volt.

A műszeregységet véleményem szerint az autók műszerfalait javító műszerészek rendbe tudják hozni - sajnos ez részben szoftveres függőséghez is kötött. Lépjen kapcsolatba a budapesti Alig utcában található, évtizedek óta működő csapattal, szerintem lesz megoldás a problémára.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - deltamark.hu

2018. május 5., 08:18 Módosítva: 2018.05.15 18:04
205

Helló Autódoktor!

Kérem segitsen! Opel Astra G/1999/ x12xe típusú autóm ha a külső hőmérséklet meghaladja a kb. 18-20 fokot csak sokára indul. Egész télen "pöccre" indult, három hete ismét vacakol. Hibakódot olvastam: P0335, viszont törölni nem lehet. A vezetéket és az adót végig ellenőriztem jó. Arra jöttem rá, ha a MAF szenzorra ráteszek fagyasztott pl. borsót, pár perc múlva indul. Nem tudom, jól emlékszem-e, mintha olyat olvastam volna valahol, ha ezt a hibakódot nem lehet törölni, az ECU-val van a baj.

Kérem ha lehet segítsen. Gábor

Kedves Gábor!

A tárolt hibakód a főtengely-pozíció/fordulatszám jeladójának hibáját jelzi, amely tipikus Opel-problémának tekinthető. A kezdetben csak melegben csendben maradó - azaz újra nem induló - motor egy idő után végleg üzemképtelen lesz, és ez mondjuk egy külföldi nyaralás esetén elég nyűgös lehet.

A "zöldborsó a tömegmérőre" olyan hatással van a működésre, mint az egyszeri brit esetében a cukor, melyet a teájába csak a keverés idejét meghatározandó rakott: valószínűleg az a néhány perc kell a motorblokkban elhelyezett műanyag szenzornak ahhoz, hogy ismét üzemképes hőmérsékletre jusson a belseje.

A motorcsalád összes benzines tagja érintett a problémában, a gyári szenzor cseréjét érdemes megejteni: az újabb alkatrésszel már csak ritkán fordul elő probléma - már ha nem valami olcsó utángyártott darabot építtet be. Az "olcsó a végén drágább" effektus itt is igaz, mindig érdemes a gyári minőséghez ragaszkodni: habár a gyári dobozban is a márkás beszállítók termékei lesznek elrejtve, tehát az okosan kiválasztott alkatrésszel úgy spórolhat, hogy az nem megy a minőség rovására. A motortérben elhelyezett ECU valóban hibázhat, de akkor általában több törölhetetlen hiba is kibéreli a hibatárolót egy időre.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. április 23., 16:40 Módosítva: 2018.05.12 08:34

Tisztelt Autódoktor!

Adott egy 15 éves Wagon R+. Az autó üzeme után, hiába hűl vissza a motor, a kiegyenlítő tartályban marad a hőtágulás miatt oda távozott víz, és még másnap is a hideg motornál levéve a hűtő sapkáját, túlnyomás maradt a rendszerben.

Lehűlés közben nem szívja vissza a vizet a blokkba. Ezért két-három rövidebb út után (20-40 km) forralja a vizet. Ekkor leszívjuk a kiegyenlítőből a vizet, és visszatöltjük a hűtőbe. Hosszú távon (100-200 km)viszont mindig felforr a víz. Már több kiegyenlítőtartály sapka is ki lett próbálva, működő autóról is, de a hiba maradt.

Amúgy a víz csak annyira fogy, amennyi a forráskor esetleg távozik, nem látni a kipufogón keresztül távozó vizet, és a víz nem olajos, az olaj nem vizes.

Péter

Kedves Péter!

A hűtőrendszer működési-nyomás tesztjét érdemes lenne elvégeztetni, ha erre nincs mód, akkor a jó öreg hűtőcső-tapizós módszer marad.

Ha a hengerfej/tömítés hibája miatt az égéstér nyomása a hűtőrendszerbe jut, egy előrehaladottabb állapotban már hideg üzemben is néhány percen belül kőkeményre fújja az összes gumi-vízcsövet, pedig ennek az állapotnak csak nyitott termosztátnál, üzemi hőmérsékleten kellene beállnia, és akkor is egy szabályozottabb formában: a csövek túlterhelése normál üzemben nem valósul meg.

Ha ez a jelenség áll fenn az autó esetében, akkor a hűtőrendszerbe jelentős szennyeződés is jut az égéstérből, ennek egyik jele a hűtőfolyadék megváltozott szaga és a lerakódások a csövek/tartály/sapka felületein. Az időszakos - néhány évente elvégzett - hűtőfolyadékcsere elmaradása esetén - ez tipikus probléma - a rendszer alapjában véve elszennyeződik: a fűtőradiátor, a hűtő és a kisebb keresztmetszetű csövek dugulása előfordulhat, ami légteleníthetetlenséghez (ezt a szót mondja ki egy német, haha), áramlás csökkenéshez, végső soron felforráshoz vezethet.

A lerakódás a termosztátot sem kíméli: itt is pontatlan működés diagnosztizálható, valamint a testén levő kalibrált átmenőfurat dugulása esetén a panaszolt jelenség is előfordulhat.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. április 20., 15:50 Módosítva: 2018.04.24 17:44
87

Kedves Doki,

Egy E46 330Ci kapcsán szeretném kérdezni, hogy melyik az optimális "mozgatási időköz", azaz a napi szintű, gyerekes (nyúzható) autó mellett ezzel tényleg csak egyedül, jó úton, általában hétvégén megyek egy-egy kört (értsd néhány 10 km-t) – ez a nyári időszak, ahol egyébként nyitott oldalú garázsban áll.

Télen elviszem a szüleimhez, ahol a garázs zárt, viszont nem helyben van és (kisgyerekes) család mellett egyébként sem egyszerű a logisztika, szóval télen kb. havonta egyszer (ha száraz az út) szoktam átmozgatni. Ez így OK abból a szempontból, hogy ne tegyen kárt a sok állás, vagy inkább gyakrabban kéne?

Attila

Kedves Attila!

A havi egy séta részben praktikus, így az akkumulátort sem kell lekötni és még fel is töltődik az élményút alatt (a sofőr is). Ha ennél gyakrabban menne az autóval, az már függőség - ami amúgy is fennáll, de így még talán titokban tartható. 

Egy teljesen száraz garázsban akár tovább is állhatna az autó érintetlenül, de ebben az esetben az akkumulátor lemerülése ellen lépni kell – mondjuk egy csepptöltő alkalmazásával. Mivel a forgalomból való időleges kivonás fél évre szól, egy hobbiautó esetében a November-Április időszak még túlélhető lehet, már ami a függőséget jelenti, azonban költségek tekintetében így némileg csökkenthető a forintok felesleges áramlása.

Minden jó szándék ellenére a hidegindítások azért nem tesznek jót a motornak, de ez már csak ilyen dolog. Egy előmelegítős, szekunder villany-olajszivattyús kialakítással jobban lehetne óvni ezeket a gépeket a szárazon forgástól, de ez részben csak álom marad, az alap konstrukciót nem lenne könnyű megváltoztatni.

Itt a Parkoló Parádék időszaka, nehogy lemaradjon róla!

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. április 16., 14:39 Módosítva: 2018.04.20 15:50
70

Helló doki!

Nemrég cseréltem féktárcsát, mert nagyon rázott. El is múlt. De rá 3-4 hónapra ismét ráz az új tárcsa, ami Ferodo márka. Gyenge fékezéskor enyhén pulzáló. Ha erősebben lépek rá, úgy erősödő pulzálás tapasztalható, ami már a kormányt is erőteljesen rázza. Szeretném kérdezni, hogy van-e valami ami ezt kiváltja? Ami lehet hiba volt felőlem is, hogy betét nem lett cserélve, mivel "sufni" szerelő állítása az volt hogy az a betét kellő vastagságú. Az autó egy 2001-es évjáratú RS Octavia, AUQ motoros.

GK

Kedves GK!

A fékpadi mérés után a lebontott tárcsák ütésének mérése alapvető tevékenység ahogy a kerékagyak ütésének meghatározása is. A jelenséget okozhatja a tárcsák gyenge anyagminősége - igaz, ez a nevezett gyártónál nem jellemző - de az agy-tárcsa között kialakuló korrózió, vagy a túlterhelt, túlmelegedett első fékrendszer is.

Ez utóbbi nem feltétlenül csak a versenytempó diktálása miatt következhet be: ha a matuzsálem-korú fékfolyadék/hibás mechanika miatt hatásfokát vesztett hátsó fékek miatt az csak elsőkre hárul a jármű lassítása, a megnövekedett hő a tárcsák vetemedését okozhatja.

Mondjuk egy RS-ben könnyen beesik a gyeplő a lovak közé egy hegyi szerpentinen poroszkálva, ugyebár.

Új tárcsához új betét dukál - a régi betét tartaléknak még jó lehet, ha nagy az ínség - a kopott alkatrész az újjal nem passzol, főleg ha egy megégetett, kemény anyagú szettről van szó: itt is fennáll a túlhevülés veszélye. Ha a szétszedést megelőző fékpadi mérés során a fékhatás minden tekintetben kielégítőnek bizonyul, az is megeshet, hogy a futómű hibája a felelős a rázásért - ez némely típusok esetében tipikus: egy-egy elfáradt lengőkar szilentblokk is okozhat hasonlót.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. április 10., 11:44 Módosítva: 2018.05.07 06:26
98

Tisztelt Autódoki!

Csak egy technikai kérdést szeretnék feltenni:

Mi történik a motorban amikor a gázt nyomva tartva egyszerre lenyomom a féket is egy kicsit, azt is tartva? Fékbetétet cseréltem az autómon, és szerettem volna kicsit "segíteni" a betét és a tárcsa barátkozását, és menet közben a fent írtakat próbáltam, de olyankor eltűnik a gáz. Gondolom ez valami vákuumos összefonódás lehet.

Leírná, mi ez? Moko

Kedves Moko!

A Volkswagen konszern az elsők között alkalmazta a megoldást, majd zömmel a többi gyártó is átvette azt: mármint a lassítást, mint fő prioritást, ha mindkét pedál egy időben lenyomásra került. A motor, az erőátviteli rendszer és a fékek túlterhelése is könnyen megvalósulhat - főleg egy modern, nagy nyomatékú autóban - ebben a cseppet sem optimális üzemmódban, melyet egy ralliversenyző még a kuplungpedál féltalpas izgatásával is kombinálna szükség szerint - egy versenyautóban.

A tapasztalt jelenség tehát nem hiba, hanem szándékos beavatkozás a vezérlőegység részéről. Az új fékek "kétpedálos bekoptatása" amúgy sem a legjobb megoldás: amennyiben a tárcsa és a betétek felülete is új, néhány normál, visszafogott, állóra lassítás bőven elegendő ahhoz, hogy a védőfesték lekopjon, és a sorják is eltűnjenek mindkét alkatrészről. A régi, hullámos tárcsára került új fékbetét esetében pedig sokkal hosszabb út megtétele szükséges - szintén túlterhelés elkerülése mellett - ahhoz, hogy a felületek valamelyest egymáshoz igazodjanak. A vállas, hullámos tárcsák használata hosszútávon amúgy sem optimális, a fék várható élettartama számottevően rövidebb, mint két szabályozott/új féktárcsa esetén.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. április 6., 14:46 Módosítva: 2018.04.12 06:18
4

Tisztelt Autódoktor!

Múlt héten a 4 éves, 20 500 km-t futott Fiat 500-unkat vittem 2 éves kötelező szervizre a Fiat márkaszervizbe és ugyanott műszaki vizsgára. A szerviz szerint az autón minden rendben volt. Mindjárt másnap, fékezésekkor jobb oldalról surrogó hangot hallottunk. Ma kiderült, hogy fékbetéteket kellett cserélni elöl. Rendesen elvégzett 2 éves kötelező szerviz és mindjárt utána műszaki vizsga esetén elképzelhető, hogy a kopott fékbetéteket nem veszik észre?!

Gábor

Kedves Gábor!

A fékberendezés szempontjából a műszaki vizsgán a jármű fékhatását vizsgálják, valamint a látható alkatrészek biztonságos állapotát ellenőrzik - fékcsövek, bowdenek, szivárgásmentesség, gyári állapot, stb.

A fékbetétek állapota - amíg van kopóréteg a hordozókon - a legtöbb esetben rejtve marad mert megbontás nélkül pontosan nem meghatározható. Az időszakos szerviz elvégzendő tételei között azonban már szerepel a fékek olyan szintű ellenőrzése is, amely azt hivatott biztosítani, hogy a jármű fékberendezése a következő ciklust javítás nélkül, biztonságosan megfutja.

Valószínűleg az autó alacsony futásteljesítményét látva a kollégák beleestek a tipikus rutin-hibába - amelybe sajnos könnyű beleesni, és kerülendő - hogy a számlálóhoz viszonyították az állapotot, tehát néhány ellenőrző lépést kihagytak a szerviz check-listáján.

Általános használat mellett az első fékek cseréje kb. 40 000km megtétele után lehet aktuális - természetesen ez nem szentírás: rendszeresen találkozunk 60-80 ezret is megfutó első fékekkel, de pl. az Insignia tulajdonosai rendszeresen panaszkodnak a nagyon gyakran elkopó betétekről.

A kis Fiat esetében érdemes lenne utánajárni a dolognak, mert vagy több van az autóban mint az óra mutatja, vagy a felhasználási körülmények intenzívebbek, de még az is lehet, hogy a fékmechanika szorulása miatt fogy a négy betétből egy-kettő gyorsabban mint kellene. Természetesen az is előfordulhatott, hogy a surrogó betét vastagsága rendben volt, csak a felülete nem volt megfelelő: egy nagyobb, kemény alkotó-szemcse tartós jelenléte is lehet a hanghatás hátterében.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. március 29., 10:58 Módosítva: 2018.04.18 06:43

Tisztelt Autódoki.

Lengéscsillapítókat szeretnék venni Honda CR-V 2010-es évjáratú járművemhez , különböző szervizektől kértem árajánlatot, és természetesen más-más árakat mondanak.

Kérdésem a következő: Mi okozza az elég nagy ár különbséget xenonnal szerelt és xenon nélküli autók első lengéscsillapítói között?

János

Kedves János!

A gyári Xenonos autók állandóan monitorozzák a karosszéria magasságát az első és a hátsó tengelyen egyaránt, melyből a vezérlőegység kiszámítja a fényszórók pontos állását, hogy a szembejövőket ne vakítsa az erős fény.

A folyamatos szintellenőrzést végző szenzorok kis, gömbfejes-karos mechanikával kapcsolódnak a futóműhöz, sok esetben a lengőkarokhoz/lengéscsillapítók szárához, így azok kivitele eltérő az aktív szintellenőrző nélküli változatoktól.

Valószínűleg az ön esetében is erről van szó. Ha nagyon költségesnek találja az új alkatrészeket, érdemes néhány nagy tapasztalattal rendelkező felújítót is megkérdezni a várható költségekről, hogy döntése megalapozott lehessen.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. március 26., 13:17 Módosítva: 2018.03.29 11:00
22

Tisztelt Autódoktor!

Opel Zafira A Z18XE motorkódú 2000.09-es autóm hideg reggeleken nem veszi fel az alapjáratot. Könnyen indul, de felpörög 2000-es fordulatig, majd lefullad. Ezt eljátssza 1x 2x 3x, majd a következő indításnál beáll a fordulatszám és minden rendben. Ki lett takarítva az alapjárati motor és a fojtószelep. Ezek után már nem mindig fullad le, de dadogva ingadozik az alapjárat fél-egy percig, majd beáll és szépen jár a motor.

Nekem az a fura, hogy csak reggel csinálja ezt velem, napközben és melegen is teljesen megfelelően működik! Hol keressem a hibát, mit érdemes átnézni, kipróbálni?

István

Kedves István!

Úgy lenne érdemes szervizbe vinni az autót, hogy a kollégák még délután leellenőrizhessék az üzemanyagrendszer nyomásviszonyait, szállítási mennyiségét, nyomástartását, valamint a kapcsolódó elektromos áramköröket.

Majd az autó a rákötött eszközökkel együtt a reggeli első indításig a szervizben is maradna, így azonnal kiszűrhető lesz a kellemetlen jelenség okozója, ami nagy valószínűség szerint a benzinnyomás felépülésével, a kellő dózis hengerbe jutásával kapcsolatos. Az üzemanyag-szivattyú éppúgy ludas lehet, mint annak eldugult szűrői, vagy a rendszer nyomásszabályozója/injektorai.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. március 21., 11:42 Módosítva: 2018.04.13 06:38

Tisztelt Autódoktor!

2003-as Suzuki Wagon R+ személygépkocsi, 56 kw-os, amivel kapcsolatban feltennék egy kérdést. Mégpedig azt, hogy kell-e szelephézagot állítani a megadott autón! Ha igen, milyen intervallumban?

Csaba

Kedves Csaba!

A G13BB motor esetében a szelephézagokat hideg motorra adta meg a gyártó: 0.13-0.17mm a szívó és 0.23-0.27mm a kipufogó oldalon. Ha az autó esetleg vegyes üzemű - tehát LPG-vel is működik - az ellenőrzés/beállítás fokozottan javasolt, így továbbra is hibamentes motorüzem várható.

A gyári javaslat alapján 30 000 kilométerenként ellenőrzésre szorulnak a szelephézagok, bár kötve hiszem, hogy ezt a munkafolyamatot rendszeresen elvégeznék a szervizek: bevallom, nálunk se nagyon rendelik meg a tulajdonosok még az ajánlás ellenére sem.

Ha a következő karbantartásnál ön elvégezteti az ellenőrzést/állítást, ismét egy időre nyugodtan hátradőlhet: a szelepek nyitása ebből a szempontból optimális lesz. A vezérműszíj csereperiódusát azért érdemes fejben tartani: 105 000 kilométer vagy hat év.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. március 16., 17:13 Módosítva: 2018.03.21 18:21
95

Tisztelt Autódoktor!

Lada Niva 1.7 i motorban úgy 1500 km megtétele után duplájára nő az olajszint. Mi lehet az oka?

Kálmán Erdélyből

Kedves Kálmán!

Vagy megtalálta a híres aranytojást tojó tyúk autós verzióját - és mondjuk Kalman OIL néven hamarosan olajtársaságot alapíthat - vagy az autó kenőanyagába üzemanyag kerül. Ez utóbbi igen káros, mert a környezetszennyezésen kívül az olaj kenőképessége is erősen lecsökken, ami egy terepezésre használt autó esetében különösen nagy kockázattal bír.

Az 1.7i befecskendező rendszere emlékeim szerint valamilyen GM-származék, tehát nem túl komplikált, ezért gyorsan javítható is. Kérem vigye el az autót minél hamarabb a karbantartását végző szervizbe, hogy a hiba azonosítható, elhárítható legyen. Ha az autó rendszeresen rángat, sokat fogyaszt, füstöl, esetleg három hengerezik, a hiba könnyebben azonosítható lesz. Gondot okozhat továbbá egy hibás injektor, vagy egy vacakoló nyomásszabályozó is.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. március 11., 10:23 Módosítva: 2018.03.16 17:14
196

Tisztelt Autódoktor!

1.2 TSI Skoda Rapidomat (144 ezer km) leginkább munkába járásra hosszabb távokon használom. Rövidebb, 3-4 km-es távok használata (pl.: hétvégi bevásárlás) után jellemzően hétfőn reggel, ha beindítom az autót, a hidrotőkék csattogó hangját hallom 3-5 mp-en keresztül. Van valami baja az autómnak, vagy ez normális jelenség?

Hallottam/olvastam már pro és kontra véleményeket erről, hogy ez normális, de azt is mondják, hogy olajpumpa baja van az autómnak és azonnali cserét igényel.

Krisztián

Kedves Krisztián!

Az olajnyomás megfelelősége viszonylag hamar eldönthető, csak egy mechanikus, műszeres olajnyomás-mérés szükségeltetik hozzá, melyet érdemes úgy időzíteni, hogy egy reggeli hidegindítás is legyen benne - amikor a csattogás igazán hallható. Az 1.2 TSi vezérlése és az örökkévalóság sajnos nem említhetőek egy lapon, de még egy bolygón sem.

Az is megeshet, hogy nem tőkecsattogást hall, hanem a vezérműlánc reggeli küzdelmét, ahogy a fogakon biztos fogást keres, amíg tud. A két hang egymástól megkülönböztethető, ha máshogy nem akkor az indítás utáni motorhoz közeli aktív fülelés segítségével.

Ha az olajnyomás mérése közben annak túl lassú felépülése lenne tapasztalható, érdemes a szivattyú felszívókosarát és tömítéseit ellenőriztetni - a pumpa belsejébe is érdemes belenézni - a lánccserekor pedig a szivattyú meghajtó láncát is cserélni kell.

A feszítő nélkül hajtó láncocska már százezer kilométer után is jócskán lógásnak indul, nem éri meg a további kockázatot. A harmincezres olajcserék rendszeres betartása jelentős lerakódást okozhat, ami az olajnyomás útjában állhat, a legjobb tizenötezrenként nyugdíjba küldeni a kenőanyagot.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

2018. március 9., 17:44 Módosítva: 2018.03.11 10:24
1

Üdvözletem!

Adott egy Z14XEP kódú motorral szerelt G Astra. A jelenségem az, hogy hidegen világít az olajnyomás visszajelző lámpa, melegen ez megszűnik. Az olajgomba új benne. Olvastam hogy Z14XEP-be szigorúan tilos 10w40 olajat tenni. Ez valóban így van? Csak 5W-40 mehet bele?

Balázs

Kedves Balázs!

Az adatbázis szerint a gyártó elég széles spektrumban engedélyezi a kenőanyagok használatát, melyben többek között a 10W-40 is benne foglaltatik.

Napi tapasztalatunk szerint a nevezett motor nem veti meg az olajat: szereti csipegetni, főleg ha rendszeresen tartós autópályázásra van fogva, így a 10W-40 gyakori használatnak örvend az opelesek körében, teljesen legálisan.

Ha az olajgomba jó minőségű, szavahihető kivitel, akkor sürgősen méresse meg az olajnyomást mechanikus mérőórával is minden üzemállapotban, majd érdemes megnézetni az olajszivattyú felszívókosarát, amely szeret eldugulni ha nem odavaló anyagok nagyobb tömegben fellelhetőek az olajteknőben. Továbbá az olajszivattyú nyomó oldalán levő szabályozószelep ellenőrzése is szükséges, mert egy elhanyagoltabb motor esetében a lerakódások miatt előfordulhat, hogy nem zár le kifogástalanul, így a nyomás lassan vagy egyáltalán nem épül fel.

Az Opelek egyik nagy akusztikus visszajelzője a nem megfelelő olajnyomás esetén csörgő vezérlés és csattogó hidrotőkék zaja: ha ez hallható, az autó használata nem javasolt.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

Rovatok