Totalcar Vakbarát Hírportál

2015. június 29., 15:41 Módosítva: 2023.05.09 11:08
2

Kedves biztosítás doktor!

A következő kérdéssel fordulok önökhöz. Közúti balesetet szenvedtem vétlen félként. A főúton haladtam mikor egy utcából a stop tábla ellenére egy másik autós nem adta meg az elsőbbséget számomra és átvágott elöttem az úton.

Hogy az ütközést elkerüljem a kormányt félrerántva az út melletti fának ütköztem. A balesetet okozó autóban semmilyen kár nem keletkezett. A helyszínre rendőrt hívtam akik előtt a vétkes sofőr elismerte felelősségét a baleset okozásáért. A rendőrség erről írásos igazolást adott.

A kárigényemet benyújtottam a biztosítójához. Kérdésem megteheti a biztosító hogy nem téríti meg a káromat mert a másik kocsiban nem esett kár?

Válaszát megöszönve:  Magyarósi Krisztián

Tisztelt Érdeklődő!

Az Ön által leírt baleset az ütközés nélküli káresemények körébe tartozik, és mint ilyet fokozottan ellenőrzi a kárrendezésben illetékes biztosítótársaság a káresemények körülményeinek valamint a rendelkezésükre bocsátott kárleírások alapján. Az Ön esetében mint a rendőrségi helyszíni szemel valamint az okozó felelősségvállalási nyilatkozata is rendelkezésre áll, így mindent megtett a káresemény rendezése érdekében. Amennyiben esetleg voltak tanúk nevüket és elérhetőségüket bocsássa a biztosítótársaság rendelkezésére nyilatkoztatásuk céljából.

Üdvözlettel: Horváth László 

Holttérben voltam, nekem jöttek

2015. június 26., 07:47 Módosítva: 2015.06.26 07:47
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Múlt héten egy balesetem volt ami a következőképpen zajlott.

Autómmal 3 sávos úton (lakott területen belül) haladtam a piros lámpa felé. Amikor észleltem hogy a sáv amiben tartózkodom jobbra tart úgy döntöttem eggyel balra azaz középre sorolok. Miután már a középső sávban haladtam (kb. 10 métert) egy a bal oldali sorban álló autónak a holtterében voltam aki lendületesen készült sávot váltani szintén középre, de mivel nem vett észre engem ezért az autójának jobb elejével eltalálta az én autóm bal hátsó ajtóját. Kár kb. 250 ezer Ft. A baleset után megkérdeztem, elismeri-e a hibáját a válasz nem volt, így rendőrt hívtunk.

A kiérkező rendőr meghallgatta mindkét felet, majd a jegyzőkönyvben így határozott:

A bal oldali sávban haladó autó sávot váltott középre majd miután már a sávban volt félig, ezután én megérkeztem a jobb oldali sávból ahonnan középre soroltam és megelőztem jobbról egy épp sávot váltó autót, és rosszul mértem fel a helyzetet ezért sávváltás közben ráhúztam a kormányom, tehát én vagyok a károkozó. Sajnos helyszínelés nem volt.

A jegyzőkönyv felvételénél a rendőr figyelmeztetett, hogy engem károkozónak vesz fel. Mikor megkérdeztem miért ezt a választ kaptam "nem én állítom, hanem a kresz". Majd hozzátette hogy későbbi eljárás folyamán majd tehetek panaszt, hogyha szeretnék. Kérdésem a következő lenne:

Van-e értelme a friss sérülésemmel már most elmennem egy kárszakértőhöz aki a sérülések nyomából megállapíthatja, hogy az eset úgy történt valójában ahogy azt én állítom? Sajnos nem tudom mikor lesz a rendőrség részéről kárszakértői vélemény (ha lesz egyáltalán?). De úgy gondolom rendkívül fontos, hogy az én autóm hátsó ajtaján gumi nyomok találhatóak ami semmiképp sem kerülhetett volna oda, akkor hogyha én bevágtam volna jobbról egy sávot váltó autó elé. Vannak fényképeim amik a baleset után néhány perccel készültek. Ezek lehetnek perdöntőek?

Tisztelt Érdeklődő!

Az Ön által leírtak alapján a rendőrségi eljárás hibás döntéssel zárult a helyszínen, amely ellen javaslom már most tegyen panaszt az eljáró rendőr kapitányságon, kérve az utólagos rendőrségi helyszínelést, a gépjárművén található sérülések alapján ez az Ön állítását igazolhatja.

Szükség esetén a készített képeket is / másolatban/ a rendőrség rendelkezésére bocsáthatja a könnyebb jogalapi döntés / felelősség / kérdésének helyes megállapításához a szereplők balesetben betöltött szerepének tisztázása céljából.

A károkozó - figyelmetlen sávváltó - gépjármű kötelező felelősség biztosítójánál tegyen bejelentést az Ön kárának megtérítése céljából. A saját biztosítótársaságánál érdeklődhet az okozó gépjármű biztosítójának nevéről és elérhetőségéről ahol a bejelentést megteheti.

Üdvözlettel: Horváth László

Vadkár az autópályán

2015. június 23., 11:02 Módosítva: 2015.06.23 11:02
3

Tisztelt Biztosítás Doktor!

Május közepén az M1-es autópályán az éjszakai órákban elütöttünk egy őzgidát. Hívtuk a rendőrséget, megérkezett a helyszínelő, megkaptuk a papírokat. A kötelezős biztosítóhoz beadtuk a papírokat, azonban egyelőre nem kaptunk egyértelmű választ arra vonatkozóan, hogy térítik-e a teljes kárt (kb. 500 000 Ft). Mi a teendő ebben az esetben? Van-e mérlegelési joga a biztosítónak?

Tisztelettel: Arnold

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtakat, nem pontosan értem. Az Ön gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződésének terhére csak másik gépjárműben vagy dologi kárban ( pl. villanyoszlop) harmadik személynek okozott káresemények téríthetőek.

A vaddal történt ütközés, a vadásztársaság felelőssége amennyiben nem megfelelően jártak el a vadak által látogatott terület elkerítésekor. Kérem egyeztessen a helyileg illetékes vadásztársasággal,hogy felelősségüket milyen formában ismerik el, és a gépjármű helyreállítási költségének hány százalékát vállalják át.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Beletolattak az autómba

2015. június 18., 16:10 Módosítva: 2015.06.18 16:10
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Egy hete az autómnak nekitolattak a gyerekem edzésén. A hátsó lökhárítóm kilyukadt, pukli lett, a vontatófej ablaka is sérült, plusz a lökhárító kimozgósodott. A hölgy megvárt aki beletolatott az autómba, és hívta az élettársát aki jött is nemsokára.

Megkért az úr hogy ne szóljak rendőrnek, biztosítónak mert hát az édesanyjáé az autó, és ismerjük egymást. Elvisszük együtt szerelőhöz és megcsináltatja. Én belementem, jóindulatú vagyok.

De a megbeszélt időpontra nem jöttel,15-ször telefonáltam mire felvette, és nem volt neki jó az időpont. Majd megbeszéltünk egy másik időpontot. Azt is lemondta. Most egy másik időpont van kialakulóban.

Nem tudom mit érdemes tenni, mi a teendő ha még valami lehetséges? Ha meg is csináltatja,szerintem a lyukat, puklit, festést nem fogja helyrehozatni, amire sajnos utólag jöttem rá.

Tisztelettel. Csaba.

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjárművére utólag is kérhet kárfelvételt és bejelentheti a káreseményt az okozó biztosítójánál, leírva részükre az ügyfelük által az Ön jóindulatára alapozott hitegetést. Az Ön gépjármű kötelező felelősségbiztosítójától rendszám alapján érdeklődhet az okozó biztosítójának nevéről elérhetőségéről, és javaslom mielőbb tegye meg a szükséges kárbejelentést, amelyet a kárfelvétel fog követni.

Amennyiben szükséges a kárszakértő kérhet együttes szemlét ez által az okozott sérülések beazonosíthatóak. Az okozónak a kártérítési összeget - amelyet Önnek fizetnek a gépjármű helyreállítására - lehetősége lesz - amennyiben élni kíván vele - visszafizetni a káresemény lezárását követő tájékoztató levél alapján biztosítójának, és ezáltal megőrizheti a megszolgált bonusz fokozatát.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Van rendőrségi jegyzőkönyv, mégse fizetnek

2015. június 17., 09:07 Módosítva: 2015.06.17 09:09

Tisztelt Biztosításdoktor!

A segítségét szeretném kérni.

Kb 4 hete közúti balesetet szenvedtem, balra szerettem volna megfordulni, kitettem az irányjelzőt, be húzódtam balra és elkezdtem kanyarodni (mindezt záróvonalnál) amikor balról megelőztek, és így elvitte a kocsim elejét. Senki nem sérült meg.

Nem tudtuk eldönteni, h melyikünk a hibás, így rendőrt hívtunk. Elmeséltük, hogy hogyan történt. Végül is a másik felet hozták ki a baleset okozójának, amit ő a baleseti bejelentőn el is ismert. Engem 10 000 ft-ra őt 5000 ft-ra büntettek meg.

Bejelentettem a biztósitójánál, ki is jöttek, megnézték, lefényképezték, majd felhívtak egy ajánlattal, amit én keveseltem és nem fogadtam el.

Eltelt 2 hét és kaptam egy levelet a biztosítótól, amiben megírták, hogy a keletkezett káromat nem áll módukban kifizetni. Ők azt írták, hogy én belefordultam a mellettem elhaladó gépjárműbe.

Megfellebbeztem a levelüket, csatoltam a rendőrségi jegyzőkönyvet, de a válaszuk lényegében ugyan az volt.

1. Hogy lehetséges az, hogy a rendőrségi jegyzőkönyv alapján őt hozták ki a baleset okozójának, de a biztosító mégsem akar fizetni nekem?

2. Nem értem, ha először fizetni akartak, pár héttel később miért változott meg az álláspontjuk?

3. Mire számítsak? Mi várható, hogyan tovább?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak értelmében Ön már elkezdte a balra fordulást, amikor az másik gépjármű gépkocsijának ütközött. A gépjármű sérüléseiből egyértelműen azonosítható ki kinek ütközött előbb, amelyet a helyszínen a kárfelvételt lebonyolító kárszakértő jegyzőkönyve alapján a biztosítótól kapott egyezségi ajánlat is megerősített.

Javaslom a jogalap felülvizsgálatát kérő fellebbező tértivevényes levél - kárszámra történő hivatkozással - küldését a kárrendezésben illetékes biztosítótársaság részére amelyben kérje állásfoglalásuk megváltoztatásának visszavonását a fent elírtak értelmében valamint amennyiben állásfoglalásukat fenntartják annak részletes indoklását. Igényének érvényesítéséhez jogi segítséget is kérhet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Káreset okozása épp biztosítóváltás előtt

2015. június 15., 10:43 Módosítva: 2015.06.15 10:43
1

Üdvözlöm!

Június végéig szerettem volna felmondani jelenlegi kgfb biztosításomat (júli 31 az évfordulóm), és újat kötni egy másik biztosító társaságnál. De egy tegnapi koccanásban vétkes voltam.

Mikor érdemes bejelentenem a biztosítómnak a káreseményt? Illetve fel tudom-e ennek ellenére mondani a kgfb-met a jelenleginél most? Vagy meg kell várni míg rendeződik az ügy, és beragadok még egy évre?

Esetleg köthetek új biztosítást mintha nem történt volna káreset, és a most kötendő díj nem nő (hisz még nem rendeződött az ügy), hanem majd csak a rákövetkező évben esik a bónusz besorolásom? Hogyan bukom a legkevesebbet kgfb szempontból?

Válaszát köszönöm!

Tisztelt Érdeklődő!

A káresemény okozása nem zárja ki, hogy jelenlegi gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződését felmondja, azonban érdemes a választandó biztosítónál és a jelenleginél is, - amennyiben a káresemény kifizetése még a biztosítási évforduló előtt megtörténik a károsult részére - mekkora lesz a biztosítási évfordulótól alkalmazott díj mértéke.

Abban az esetben ha létrejött új szerződése lesz és a kárnyilvántartó által átadott adatok az Ön által megadottaknak ellentmondóak,akkor már kötelezően ezen biztosítási szerződés adati vonatkoznak Önre, a következő biztosítási évfordulóig. Érdemes a tarifálás esetén káreseményre vonatkozó kérdésnél megadnia, hogy van okozott kár ebben az esetben pontosabban tud választani a biztosítók kínálatából.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Nem emelkedik a bónuszom

2015. június 12., 14:15 Módosítva: 2015.06.14 06:48
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

2003 óta folyamatosan van autóm, megszakítás nélkül biztosítási jogviszonnyal. Ez idő alatt 2008-ban egy saját hibás koccanásom volt. Sajnos épp év végén, ekkor még év végén volt a biztosítási forduló időpont, így mire kijött a határozat, B6 ról B4 helyett B3-ra módosították a szerződésem. Viszont 12 év alatt egy koccanással is el kellett volna, hogy érjem a B10-es bónusz kategóriát.

A biztosítók viszont váltáskor valahogy mindíg elfelejtik emelni a besorolásomat. B6-ban vagyok még mindíg, legutóbb azon indokkal nem emelték a bónuszt, hogy az előző biztosításomat nem évforulóra, hanem érdekmúlásra hivatkozva mondtam fel. A régi bónusz igazolást postáztam a jelenlegi biztosítónak, szerepel rajta, hogy a következő bónusz fokozat B7-ben kötendő, jelenleg mégis (lassan két éve) B6-van vagyok. Kérdésem, hogy van-e olyan központi adatbázis, ahol nyilvántartják a bónuszokat. Szinte minden évben újrakötöttem a biztosításomat, volt vagy 8 autóm, néha párhuzamosan, szóval bonyolult a képlet. Hová tudok fordulni, hogy ne fizessek többet indokolatlanul tovább?

Válaszát előre is köszönöm, Üdvözlettel: Rutz Csaba

Tisztelt Érdeklődő!

Amennyiben rendelkezik a levelében leírt biztosítótársaságok részére átadott bonusz és kártörténeti igazolásokkal, illetve az adott gépjárművek kártörténeti igazolásának másolatával, törlésértesítőkkel, akkor bocsássa az igazolásokat a jelenlegi biztosítója rendelkezésére, mert lehetőségük van a kárnyilvántartótól történő lekérdezéssel a jelenlegi bonusz fokozat módosítására, és a többlet fizetmény időszaki betudására.

Olyan eset lehetséges, ha a gépjárműve megvásárlása és értékesítése között nem telt el kilenc hónap biztosítással fedezett időszak ez esetben nem léptethető a bonusz fokozat, mert nem felel meg a minimális megfigyelési időszaki szabályozásnak.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Mivel tartozom?

2015. június 9., 13:33 Módosítva: 2015.06.09 13:33
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

2010-ben vásároltam egy gépjárművet és 2011-ben volt egy kisebb koccanásom (ahol én voltam a hibás), az előttem lévő hölgy "elfelejtette", hogy STOP tábla van és hirtelen fékezett. Ki is töltöttük a kárbejelentőt, a kár 63 000 ft volt, majd 2012-ben Édesapám nevére írtuk az üzembentartói jogot.

2015. áprilisában visszaírattam az én nevemre az üzembentartói jogot és az aktuális biztosítómtól érkezett egy levél, miszerint 73 600 ft-os kárhátralékom van. Ez lehetséges?

Köszönettel Viktória

Tisztelt Érdeklődő!

A leírtak alapján úgy gondolom, hogy Önnek nem "kárhátraléka" van mert a kárrendezési eljárás a 63 000 Ft kifizetésével véget ért. Amennyiben további igénye volt a károsult gépjármű üzembentartójának, az akkor érvényes gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződése alapján megtérítésre került volna.

Javasolom egyeztessen a biztosítójával, vélhetően fedezetlenségi díj és baleseti adó együttes összege amelyről levélben értesítették, mert a szerződése gondolom nem került felmondásra az üzemben tartó váltáskor.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Totálkárnál mit fizetnek?

2015. június 8., 15:25 Módosítva: 2015.06.08 15:25
1

Üdvözlöm!

Sajnálatosan az autómat (Mazda 323F 2. ditd Exculsive) egy figyelmetlen sofőr hibájából összetörték. Az autót elszállítottam, majd elindult a kár felmérés, ami totál kárt állapított meg ( az autót 400 ezer forintból lehetne megjavítani, a tax árát nem ismerem, de a használt autó. hu oldalán ez az autó 7-800 ezer forintba kerül).

Sajnálatosan nem kaptam annyi pénzt a biztosítótól,hogy az autómat ebből meg tudjam javítani, kénytelen leszek az autót leadni a biztosító által meg versenyeztetett roncs értékesítőnél.

A kérdésem az lenne,hogy mivel önhibámon kívül történt a balesetem (a másik fél nem állt meg a stop táblánál, hibáját el ismerte) és az autót nem szerettem volna eladni eddig, ha vásárolok egy másik ugyan ilyen(kilométer, felszereltség, motor teljesítmény) autót, annak az átírását a biztosító megtéríti, beleértve a vagyonosodási illetéket is?

Szíves válaszukat előre is köszönöm!

Tisztelt Érdeklődő!

A balesetben gazdasági totálkárossá vált gépjárműve helyett vásárolandó gépjármű átírási költségét, eredetiség vizsgálatának költségét, a forgalmi engedély és törzskönyv illetékét megtéríti számla alapján a kárrendezésben illetékes biztosítótársaság azonos kategóriájú gépjármű vásárlása esetén teljes mértékben, mert ezen igények a járulékos kárigények kategóriájába tartoznak mivel a baleset bekövetkezése nélkül fel sem merültek volna.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Az ütközést csak vészfékezéssel lehetett elkerülni

2015. június 5., 13:09 Módosítva: 2015.06.05 13:09
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Kérdésem az lenne, hogy motorozás közben, egy védett úton haladva kifordultak elém, az ütközést csak vészfékezéssel lehetett elkerülni, azonban eközben a motorral elestem, abban kár keletkezett. Aki kifordult elém elismerte felelősségét, betétlapot töltöttünk, tanuk vannak, hogy másképp az autónak csapódtam volna.

Kérdésem az lenne, hogy a biztosító fog-e fizetni attól, hogy az hibás féllel fizikailag nem történt meg a baleset?

Válaszát köszönöm: Dávid

Tisztelt Érdeklődő!

A káresemény az úgynevezett ütközés nélküli balesetek kategóriájába tartozik a leírtak értelmében, hiszen egy nagyobb - akár az Ön testi épségét veszélyeztető - baleset elkerülése végett döntött a vészfékezés mellett.

A baleset okozójának felelősségvállalása valamint a rendelkezésre álló független tanúk nyilatkozata alapján valamint a kárrendezésben illetékes biztosító részére benyújtott részletes kárleírás esetén nem látom okát a kártérítés elutasításának. A tanúk elérhetőségét bocsássa a biztosító rendelkezésére mielőbbi nyilatkoztatásuk érdekében.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Vajon tényleg ennyi volt a kár?

2015. június 4., 09:57 Módosítva: 2015.06.04 09:58
1

Kedves Biztosításdoktor!

Tavaly nyáron öcsém némiképp összetörte a kocsimat, nem adott elsőbbséget egy motorosnak aki leamortizálta a kocsi jobb elejét - sérült a lámpa, a lökhárító, a sárvédő és minimálisan a motorháztető is (Skoda Roomster).

Casco volt az autón, márkaszerviz 550 000 Ft-ot számlázott ki a biztosítónak, de ezzel még nem is lenne akkora gond, de később a biztosító küldött nekem egy levelet, miszerint a kötelezőm terhére megjavították a motoros motorját, közel 600 000 Ft-ért, és ha nem akarom hogy a bónuszom csökkenjen akkor ezt az összeget fizessem be.

Én kértem, hogy láthassam a számlát amire kifizetek 600 000 Ft-ot, de ezt a biztosító megtagadta közelebbről meg nem nevezett személyiségi jogokra hivatkozva - azzal semmi problémájuk nem volt hogy tőlem kértek volna 600 000 Ft-ot bemondásra. A kérdésem az lenne hogy ez valóban a tényleges jogi helyzet vagy valamilyen lehetőség a számla megismerésére fizetés előtt?

Köszönettel, Szabidoki

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján lehetőség van az Ön gépjármű kötelező felelősségbiztosítása alapján kifizetett összeg megtekintésére, hiszen mint írtam az Ön gfb. szerződésének terhére kifizetett kártérítési összegről van. Kérem forduljon írásban az illetékes biztosítótársasághoz, kéréséhez jogi segítséget is igénybe vehet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Baleset biciklivel

2015. június 1., 10:30 Módosítva: 2015.06.03 06:35
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Május 25-én biciklivel szabályosan kerékpársávon közlekedtem, amikor egy "macisajt" mögül kihajtó diplomata rendszámú autó kiütötte alólam a biciklit! Szerencsére én nem sérültem meg, de a kerékpárom, a nadrágom, és a telefonom igen. Természetesen rendőrt hívtunk, ők mentőt....stb.

Az lenne a kérdésem, hogy mikor, hogyan, és hová fordulhatok a kártérítési igényemmel? Itt is lesz kárszekértő, aki megvizsgálja a biciklimet? A kerékpárt használtan vettem, és azóta elég sokat költöttem rá, de leginkább használt alkatrészeket vettem barátoktól, interneten..stb, így azokról sincs számlám! Vagy elég egy szerviz által adott árajánlatot benyújtanom a javításról? Kb 30 ezer forint lehet javítás, de sajnos nem tudom megelőlegezni jelenleg, főleg úgy, hogy azt sem tudom meddig!

Válaszát előre is köszönöm: Szabó Imre

Tisztelt Érdeklődő!

Hivatkozással a részemre leírtakra kérem forduljon a gépjármű tulajdonosához, és kérje a gépjármű kötelező felelősségbiztosítójának megnevezését. Mivel rendőrségi intézkedés történt, ezért hozzájuk is fordulhat az előbbiekben említett tájékoztatásért.

A kerékpár mivel felújításon esett át az ezzel kapcsolatos információkat a szemle alkalmával bocsássa a kárrendezésben illetékes kárszakértő rendelkezésére. Amennyiben személyi sérülés történt - ezzel kapcsolatos információt levele nem tartalmaz - valamint amennyiben egyéb járulékos kártérítési igénye is van / pl: ruházat elszakadt stb./ kérem jelezze írásban a kárrendezésben illetékes biztosítótársaságnál.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Se biztosítás, se műszaki

2015. május 28., 10:07 Módosítva: 2015.05.28 10:07
1

Kedves Doktor!

Sajnos nemrég történt egy baleset amelyben mi voltunk az áldozatok. Az illető teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a STOP táblát és oldalról belénk jött. A kocsi kára tetemes: a két ajtó és oldalelemek, B oszlop(ami megmentette a sofőr életét). Kasznisok szerint 200-250 ezer a javítás, azonban autónk valószínűleg összértéke 300-400 ezer körül mozog. Lehetséges totálkárra veszik - ilyenkor mi a teendőnk?

A beleset után hívtunk rendőrt, akkor nem derült ki (eléggé furcsa a rendőrök segítségével lett kitöltve a kárbejelentő lap), azonban mostanra megtudtuk, az autója az illetőnek nem is volt hivatalosan forgalomban, kötelezője sem volt. Ilyenkor hogyan lesz rendezve a kárunk? Sajnos a családban van mozgássérült ember , akit mi vittünk rendelésekre - lehetőségünk van a kártérítés befejeztéig csereautót igényelni - kinél kéne igényelni?

Köszönettel: Dániel

Tisztelt Érdeklődő!

Mivel a balesetben résztvevő másik gépjármű nem rendelkezett sem - elmondása szerint - műszaki vizsgával sem kötelezőn felelősségbiztosítással ezért a MABISZ fogja az Önök kárát megtéríteni és természetesen az okozó gépjármű tulajdonosától behajtani az általa kifizetett összeget. A

káreseményt ebben a fent említett esetben a saját biztosítójuknál kell bejelenteniük akik rögzítik a kárbejelentést és a teljes káranyagot eljuttatják a MABISZ részére. A gépjármű amennyiben gazdasági totálkárosnak ítéli meg a balesetben eljáró kárszakértő akkor választási lehetőségük lesz esetlegesen a gépjármű megcsináltatása vagy értékesítése által. Részletes felvilágosítást a szemle után a kárszakértő tud az Ön számára adni. Több válaszomban foglalkoztam ezzel a kérdéskörrel javaslom nézze át a válaszaimat.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Cserbenhagytak, mit tehetek?

2015. május 26., 13:36 Módosítva: 2015.05.26 13:36
1

Tisztelt Biztosításdoktor.

Reggel felkelve a parkolóban észrevettem, hogy valaki nekiment a kocsimnak. Első ránézésre alig volt baja, így nem is foglalkoztam vele, de miután elindultam a munkahelyemre, éreztem, hogy csúszkál a kocsim hátulja. Ilyenkor tudok még valami kárbejelentést tenni, vagy már saját magamnak kell helyrehoznom a kocsit, mert a futóműve kicsit megsinylette a balesetet.

Tisztelt Érdeklődő!

Amennyiben van tanú aki látta a balesetet, és feljegyezte az okozó gépjármű rendszámát - érdemes a környéken érdeklődnie, esetleg térfigyelő kamera stb. - akkor lehetőség van a saját biztosítója által lekérdezni a a balesetben részes másik fél biztosítójának nevét ahol a kárbejelentést ezen gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződésének terhére megteheti.

Amennyiben a tettes ismeretlen marad és Ön rendelkezik casco biztosítási szerződéssel ezen módozat terhére a gépjármű sérülése rendezhető.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Parkolóban meghúzták az autómat, tehetek valamit?

2015. május 22., 13:18 Módosítva: 2015.05.22 13:18
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

11 napja egy szálloda előtt a parkolóban nekitolattak az autómnak. A lökhárító kicsit lóg, az egyik lámpa kicsit az égbe világít, valamint megkaristolódott a jobb-első sárvédő és a lökhárító.

Nem voltam jelen, amikor mindez történt, viszont találtam a szélvédőn egy cetlit, feltehetően egy szemtanútól, aki leírta a vétkes autó típusát, színét és rendszámát. Mást, pl. telefonszámot nem. Én is emlékszem az autóra, ami mögé leparkoltam.

A típus és szín stimmel, viszont interneten rákeresve az adott rendszám nem ahhoz az autóhoz tartozik. Valószínűleg nem sikerült megjegyeznie a szemtanúnak. Próbáltam hasonló rendszámokra is rákeresni, egyik sem talált.

Kérdéseim: tehetek-e bármit ennyi idő után, hogy a javítás költségeit ne nekem kelljen állnom?

Köszönöm válaszát.

Tisztelt Érdeklődő!

A rendelkezésére álló rendszámot kérem bocsássa a saját gépjármű kötelező felelősségbiztosítását kezelő biztosítója rendelkezésére, mert ez által fény derülhet az okozó gépjármű biztosítójának nevére címére ahol Ön a bejelentést megteheti és a gépjármű kárfelvétele megtörténhet.

Amennyiben az okozó nem rendelkezett biztosítással a baleset időpontjában, akkor a MABISZ fogja kártalanítani Önt.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Mégse adtam el a kocsit

2015. május 20., 13:59 Módosítva: 2015.05.20 13:59
1

Üdvözlöm!

Lenne egy furcsa helyzetem. Eladtam az autómat, rögtön vittem az adásvételit a biztosítómhoz, hogy minél hamarabb töröljék a biztosítást, ez meg is történt egy pénteki napon de a hétvégén az "új tulaj" panaszkodott az autóra így közös megegyezéssel még az átíratás előtt visszament az üzlet. Ebben az esetben mi a teendőm a kötelezővel kapcsolatban illetve hol köthetek újat?

Válaszát előre is köszönöm. Tóth Miklós

Tisztelt Érdeklődő!

A leírása alapján a gépjármű eladása meghiúsult, tehát az Ön tulajdonában marad továbbra is. A gépkocsira kötött gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződést javaslom tovább fizetni, kérje biztosítójától az eredeti állapot visszaállítását csatolja a meghiúsult tulajdonjog átruházási szerződés másolatát / amelyen nyilatkozik az vevő a vásárlástól történő elállásról / valamint a forgalmi engedélyének másolatát, amely bizonyítja, hogy a gépjármű továbbra is az Ön tulajdonában marad.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Felmondtam a biztosítást, de nem fogadták el

2015. május 18., 10:08 Módosítva: 2015.05.18 10:08
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

A Postánál van kötelező biztosításom. Évfordulóra szerettem volna felmondani váltás miatt. Ekkor be is sétáltam a postahivatalba, ahol a hölgy kitöltetett velem egy nyomtatványt majd "bevitte a rendszerbe" a felmondást. Mondta, hogy majd kapok tőlül levelet.

A levelet nem kaptam meg, így felhívtam őket egy idő után. A telefonos support szerint nem érkezett be a felmondásom, kérték, faxoljam el az én példányomat. Beballagtam egy postahivatalba, ott megnézték, továbbfaxolták, mondták, hogy rendben, felmondottnak tekinthetem. Így kötöttem egy újat (15 000 Ft-al olcsóbban).

Most pedig kaptam egy levelet a postától, hogy a felmondásomat nem fogadták el, ugyanis nincs rajta postai pecsét. :-O Pecsétet valóban nem nyomott rá a kollegina, ellenben aláírta, hogy átvette. Így nem érvényes? Most mit tehetek?

Köszönettel: Németh Péter

Tisztelt Érdeklődő!

A rendelkezésére álló postai dolgozó által aláírással, remélem dátummal is ellátott felmondólevelet, küldje el biztosítótársaság részére tértivevényes panaszlevélben és kérje nyilatkozatukat az elmaradt szerződés törlés és intézkedések tekintetében. Igényének érvényesítéséhez jogi segítséget is kérhet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Drágább lesz a javítás, mint gondoltam

2015. május 15., 16:44 Módosítva: 2015.05.15 16:44
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

A minap sajnos ráfutottam egy előttem haladó, majd hirtelen fékező autóra. A 4 autós sor utolsója voltam és csak én nem tudtam megállni. Sajnos kiderült, hogy az elején csak újrafényezésnek gondolt javítás mellett a hátfalat is javítani kell. Ez elvileg 150 ezer körül lenne vagy megy minden a hivatalos úton biztosítón keresztül.

A másik autó hátsó lökhárítója már korábban fényezve volt.

Kérdésem, hogy tudok-e bármi enyhítő dologra hivatkozni, hogy ne nekem kelljen fizetni a teljes összeget, mert nem bizonyítható teljes mértékben, hogy a hátfal miattam sérült?

Előre is köszönöm.

Tisztelt Érdeklődő!

A káreseményben sérült gépjármű szemléjét végző kárszakértő amennyiben előzmény sérülést talál a mostani ütközésben résztvevő gépjárművön azt más kárként rögzíti, és a térítendő tételek között nem fog szerepelni.

A saját biztosítóját a kárbejelentéskor informálja írásban részletesen az Ön által tapasztaltakról.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Két biztosítás egy autóra?

2015. május 13., 13:55 Módosítva: 2015.05.14 16:46
2

Tisztelt Biztosításdoktor!

A következőben szeretnék Öntől tanácsot kérni:

a céges autóként vásárolt gépkocsinkon közel egy éve nem volt érvényes kötelező biztosítás. A vásárlás óta a cég, mely megvásárolta az autót, átalakult bt-ből kft-vé, így új adószámot kapott a vállalkozás és megváltozott a címe is. Amikor rájöttünk, hogy nincs érvényes biztosítás, az interneten kötni akartunk egyet.

Ki is választottuk a biztosítót, ám attól kaptunk egy levelet, hogy nem tudják megkötni a biztosítást, mivel a gépjárműnek nem én vagyok a tulajodnosa, azaz a cég. Ekkor jöttünk rá, hogy a forgalmiban is még az előző céges adatok szerepelnek. Mivel elég bonyolultnak tűnt az ügy, felkerestük egy, a lakóhelyünkön lévő másik biztosítót, mivel az előző úgysem tud velünk szerződni. Csináltattunk egy új forgalmit is, már az új céges adatokkal és megkötöttük az új biztosítást is.

Ezt követően kaptunk egy 220 000 forintos csekket attól a biztosítótól, aki korábban értesített bennünket, hogy nem tudnak szerződni. Mi a teendő ebben az esetben? Válaszát előre köszönöm!

Tisztelettel: E. Á.

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján egy most alakult cégre kíván a forgalmi engedélybe történt bejegyzés napjától érvényes gépjármű kötelező felelősségbiztosítást kötni.

Mivel a leírtak alapján az új cég / Kft./ jogutódja a korábban szerződéskötést elmulasztó Bt. - nek így a korábbi kötelezettségek is az új céget terhelik, a biztosító ezért küldte ki a fedezetlenségi díjjal együtt kiszámolt biztosítás díját.

Amennyiben teljesen új cégről van szó - nem a leírtakban szerepelő jogutódról - akkor a biztosítótársaság követelése nem helytálló csak a forgalmi engedélybe bejegyzésre kerülő - új üzembentartó - időponttól kell a gfb. szerződés díját rendezni.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Parkolási koccanás felelősség megállapítása

2015. május 11., 10:33 Módosítva: 2015.05.11 10:33
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Jobb oldalra történő párhuzamos parkolásnál kocsim jobb hátsó oldala összeért egy éppen a parkolót elhagyni készülő kocsi bal elejével. Én a forgalmi sávon haladtam és látva a több szabad helyet, valószínűleg indexelés nélkül lehúzódtam a parkolózónába.

A két kocsi azért ért össze, mert a parkolót elhagyni kívánó autós, aki elmondása szerint indexelt is, közben elindult előre a parkolósávban.

Ki a vétkes? Ha nem jeleztem irányváltást, akkor mindenképpen én? Nem tudom, hogy mi vonatkozik a forgalomba becsatlakozni kívánó gk-ra ebben az esetben, azt gondolnám, hogy a parkolóhelyeken belül előre indulás sem biztos, hogy szabályos. Főleg, ha kint van az index, ami azt jelentené, hogy megvárja míg szabad az út és utána kikanyarodik.

Ha nem hívtunk rendőrt, hanem eljöttünk a helyszínről, hogy majd megbeszéljük a történteket, akkor kinek a segítségét tudjuk kérni a felelősség megállapításában?

Köszönöm válaszát! Zoltán

Tisztelt Érdeklődő!

A rendelkezésemre bocsátott leírások szerint Ön állt, várakozott és eközben a parkolóhelyet elhagyni készülő gépjármű vezetője nem kellő körültekintés következtében az Ön gépjárművének ütközött.

A KRESZ szerint a forgalomba bekapcsolódni kívánó gépjármű vezetője körültekintően köteles felmérni a forgalmi viszonyokat és ez vonatkozik a szabályosan vagy szabálytalanul parkoló gépjárművekre is.

Véleményem szerint a parkolásból kiálló gépjármű vezetője felelős a bekövetkezett balesetért.

Lehetőségük van azonban utólagos rendőrségi intézkedést kérni,amely a járművek összeállítása alapján helyszíni szemlével megállapítja a jogalapot / felelősség / kérdését.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

A vétkes megállás nélkül távozott

2015. május 6., 09:59 Módosítva: 2015.05.06 09:59
1

Kedves Doktor!

Budapesten a párom egy többsávos úton közlekedett, amikor egy kb. 60-70 km/ órás sebességgel közlekedő autó bevágott elé. Azonban a szabálytalan sávváltás következtében az autónk bal sárvédője teljesen összetört, a lökhárító leszakadt és a bal első lámpa kiesett a helyéről. Ezzel több száz ezer forintos kárt okozott a nemrégen vásárolt sérülésmentes autónkban.

A vétkes sofőr megállás nélkül távozott. Sajnos a férjem csak az első 3 betűt tudta felírni. Érdeklődni szeretnék, hogy ilyenkor ki fizeti nekünk a keletkezett kárt? Milyen jogaink vannak?

Köszönettel: Edit

Tisztelt Érdeklődő!

A leírtak alapján rendőrségi feljelentéssel élhet a károkozó cserbenhagyó gépjárművel szemben. Amennyiben azon a részen van térfigyelő kamera akkor a felvételen látható lesz - vélhetően- a teljes rendszám.

A gépjármű kárbejelentését előzetesen tegye meg a saját gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződését kezelő társaságnál és a sérült gépjármű sérüléseinek felvétele során talán fény derülhet a károkozó gépjármű típusára is.

Amennyiben a rendőrségi feljelentés eredménytelenül a károkozó felderítése nélkül zárul és van casco biztosítási szerződésük annak terhére rendezhető a káresemény.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Megúszható-e a bonus visszasorolás?

2015. május 3., 08:23 Módosítva: 2015.05.03 08:23
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Február végén balesetet okoztam, a másik féllel betétlapot cseréltünk. Az autót pár nap múlva eladtam, és vettem egy újat. Az új gépjárműre február végén biztosítóváltással új biztosítást kötöttem. Március első felében jeleztem az eladást a régi biztosítóm felé, és ekkor az előzmény biztosítás érdekmúlással megszűnt.

A meglévő B5 bónuszomat akkor vezették át az új biztosításomra, gondolom akkor le is kérték a kárnyilvántartó adatait. Ápr. 29-én kaptam a levelet az előző biztosítómtól, hogy megtörtént a kár kifizetése a másik fél részére.

Így a következő biztosítási évfordulónál (2016. február vége) elvileg B6 helyett visszacsúszom B3-ba (ha nem fizetem be nekik). Ha a jelenlegi, élő biztosításom alatt, ebben a biztosítási évben nem történik károkozás, mire számíthatok? Csak a mostani szerződésemhez tartozó biztosítási évet kérik már csak le a kárnyilvántartóból, és „elfelejtik” az előző gépjárművel az előző biztosítónál okozott kárkifizetést, vagy nem úszható meg a visszasorolás?

Köszönettel! B. S.

Tisztelt Érdeklődő!

A bonusz besorolás a kártörténeti nyilvántartóból a biztosítók által lekérdezett adat és mint ilyen rögzítve van a rendszerben Ön által okozott és akkori biztosítója által kifizetett káresemény amely a bonusz visszasorolás alapja a biztosítási évfordulókor.

Abban az esetben ha biztosítója által kifizetett kártérítést visszafizeti - a biztosítójának értesítő levele alapján - akkor a szerződés tehermentesítésre kerül és megőrizheti a bonusz fokozatát, ellenkező esetben marad a visszasorolás.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Kőfelverődés kötelezőre?

2015. május 2., 11:55 Módosítva: 2015.05.02 11:55
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Egy néptelen útkereszteződésben nyergesvontatóval szembehaladva arról valószínüleg kőfelverődésből származó kb .20 forintos méretű repedezett lyuk keletkezett autóm szélvédőjén. Gyorsan megfordultam és sikerült megállítanom a teherautót. A vezető nem vette észre természetesen, hogy mi történt, de elküldött a főnökéhez betétlapért, ő is megállapította a friss kárt. Mint kiderült, egész héten több kocsijuk trágyát szállított sáros helyről sáros helyre. A biztosító nem fizeti a kárt, mert nem bizonyítható, hogy az akkor és így történt. Szerintem ez egy egyszerű hétköznapi eset vagy lemaradtam valamiről?

Köszönettel várom véleményét. Csonka Zoltán

Tisztelt Érdeklődő!

Mivel rendelkezésre áll az okozó felelősségvállalási nyilatkozata is valamint megállapítható volt a sérülés keletkezési ideje / pl. apró üvegszilánkok a kavics által ütött kráterben/ kérem forduljon panaszlevélben a kárrendezésben illetékes biztosítótársasághoz kárszámra történő hivatkozással, és kérje állásfoglalásuk felülvizsgálatát , és keletkezett kárigénye megtérítését. Igényének érvényesítéséhez jogi segítséget is kérhet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Viszlát félretett pénz

2015. április 28., 09:44 Módosítva: 2015.04.28 09:44
1

Kedves Doktor!

Egy valószínűleg már a horizonton túl járó hajó ügyében kérnék tanácsot. Jóapám másfél hete a városban, a besárgult lámpánál lassítva arra lett figyelmes, hogy az autórádió az ölébe ugrik, valamint, hogy a kocsiülés kényelmetlenné válik (5 ajtós Régi Swift). Egy úr hátulról (ezüst Mercedes) belehajtott. Személyi sérülés nem történt.

Félre álltak majd beszédbe elegyedtek. Első blikkre csak a lökhárító repedt meg kissé, illetve leesett a rendszámtábla. A hatvanas, már évtizedek óta keletről hazánkba költözött úriember kérte, hogy ne legyen belőle betétlap, adott 20e Ft-ot valamit a telefonszámát, hogy ha valami van még pluszban azt megcsináltatja ismerősével, illetve ő is keresni fog. Kedélyes csevej után kezet fogtak, majd anélkül, hogy apám bármilyen adatot felírt volna (pontos név, rendszám,...) elváltak. Itt ezen a ponton már nyilván mindenki tudja, hogy ez hiba, hiba hátán és veszett fejsze nyele.

A szám nem csöng ki, azóta is némaság és csend.

A kocsi alá emelve a szerelőm megállapította, hogy ez több 100K is lehet, mivel a vonóhorog(gyorsrögzítésű) csonk kb 15 centivel beljebb ment és gyűrte magával az rögzítési pontnál fogva a lemezt stb..., a jobb hátsó ajtó is nehezen zár. Tinédzser korát élő Swift árához mérve ez már enyhén jelentős javítási költség, amit ki kell fizetnem.

Azt szeretném kérdezni, hogy belekezdjünk-e a biztosítóval (MABISZ) való szélmalomharcba, vagy teljesen fölösleges? Mivel bizonyíték nélkül ennyi erővel akár a villanyoszlopnak is tolathatott volna.

Ha van egy szalmaszál, ami esélyt ad, hogy nem fölöslegesen fizeti az ember 30-40 éve a kötelezőjét, akkor azért abba belekapaszkodnék. Javítás még nem történt, hab a tortán, hogy a műszaki napok múlva jár le. Tettem egy feljelentést a lakhelyünk szerinti rkp-on, illetve megkerestük a területileg illetékes kapitányságot is, de térfigyelő kamera sajnos (annak ellenére, hogy forgalmas hely XI. - K.D. tér) nincs.

Köszönet Doktor! Gergő

Tisztelt Érdeklődő!

A leírtak alapján sajnos csak saját költségen lehet helyreállítatni a gépjárművet, mivel nem láttam sehol, a leírásban a balesetet okozó fél rendszámának feltüntetését. Amennyiben esetleg, voltak vagy vannak tanúk akik láthatták a balesetet, felkutatásukra érdemes időt és pénzt fordítani.

A rendőrség a megadott mobil telefonszám lenyomozása alapján is eljuthat - amennyiben nem fiktív a szám - az elkövetőhöz. A MABISZ csak rendszámmal rendelkező cserbenhagyásos ütközések esetén képes az okozó felkutatására és amennyiben ezen gépjármű üzembentartója nem rendelkezett gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződéssel, helytáll majd akár peres úton az okozóval kifizetteti az általa megtérített összeget.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Az ön gépjárműve előzménysérüléssel rendelkezett

2015. április 23., 11:31 Módosítva: 2015.04.28 13:17
2

Tisztelt Biztosításdoktor!

Volt egy kisebb balesetem hátulról belém jöttek, szerencsére nem nagy sebességgel. A hátsó lökhárító enyhén benyomódott, szinte alig látható,illetve a hátsófenéklemez deformálódott egy kicsit a csomagtartó nehezebben záródik.

Szakszervízbe vittem javításra a vétkes kötelező felelősségbiztosítás terhére ahol azt mondták hogy újra kell fényezni a hátsó lökhárítót és a fényezési költség felét nekem kell fizetnem mivel a lökháritón található egy régi sérülés. Régebben meghúzták, néhány centis lakksérülés látszik rajta, annak idején nem jelentettem a biztosítónak mivel nem lett meg a tettes.

Kérdéseim:

Valóban nekem kell fizetnem a nem általam okozott kárért ? Úgy tudom van lehetőség rá hogy nem kérem a javítást hanem a javítási költség, jelen esetben a fényezési költség (felének) kifizetését kérem a biztosítótól.

Köszönettel Haraszin Tibor

Tisztelt Érdeklődő!

A leírtak alapján az Ön gépjárműve előzménysérüléssel rendelkezett a lökhárító vonatkozásában ezért írta fel a kárfelvételi jegyzőkönyvre az eljáró kárszakértő a sérülés mértékének térítési határát / 50%/

Önnek lehetősége van úgynevezett számla nélküli egyezségi megállapodás alapján rendezni a kárt a biztosítótársasággal. Amennyiben ezen lehetőséggel kíván élni kérem jelezze a biztosítótársaság kárügyintézőjénél, kérjen kalkulációt az így fizetendő összegre - kárszámra történő hivatkozással - ezt követően mérlegelheti melyik kárrendezési formát választja.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Rovatok