A Racing Club Soltvadkert nevéből rövidített RCS Meetup talán nem mindenkinek egyértelmű, de ha azt mondom: soltvadkerti BMW találkozó, akkor már az is tudja miről van szó, aki sosem volt még. Néhány évvel ezelőtt ugyan Kunfehértóra költözött a fesztivál, de ettől még maradt a lényeg 19 éve változatlan: tó, kemping és bulizni vágyó BMW-sek.
Kellett hozzá, hogy az itthon jól ismert 1923-as francia autó elég fontos legyen a szintén százéves 24-órás versenyt ünneplő rendkívüli Le Mans Classic zsűrijének. Utána kellett hozzá egy lakóautó, vonóhoroggal. A magyar csapat regisztrációs száma a 349-es, Lukács Zsolték pedig péntek reggel csatlakoznak a hat körben indított 700 eredeti versenyautóhoz a Circuit de la Sarthe 13,6 kilométerén. Most épp úton vannak.
Azzal a tudattal vettem meg a Cápát, hogy nincs komolyabb baja. A szürke 50 árnyalatában pompázó fényezéssel és az összecsapott lakatolással egy darabig együtt fogok élni, viszont a középdob hiányáról egy percre sem voltam képes megfeledkezni. A raliautókéra hasonlító durrogás és a Zender tuningelemek kombinációja nem azt a fajta figyelmet váltotta ki a többi közlekedőből, amire egy veterán BMW gazdájaként vágytam, ezen minél hamarabb javítani szerettem volna. Ami a tuningelemeket illeti, már nem voltam olyan biztos a dolgomban, azt viszont tudtam, hogy ködlámpa nélkül nem E28 az E28.
A Quattro még a Group 4 éra utolsó évében mutatkozott be, mint a ralivilágbajnokság történetének első összkerékhajtású autója. Bár a németek ekkor még csak a konstruktőri 5. helyen végeztek, 1982 – a legendás Group B éra kezdete – már áttörést hozott: az Audi az Opellel szoros csatában végül konstruktőri bajnoki címet ünnepelhetett.
A sikerek után a négykarikás márka 1983-ban favoritként állt rajhoz, ám a szezon végén mégsem ők örülhettek. A Lancia ugyanis a Group B szabályrendszer engedékenységét kihasználva új autóval rukkolt elő, mellyel meg is szerezték a bajnoki címet. Ez volt a Lancia Rally 037, egy hátsókerékhajtású középmotoros szörnyeteg, melyet – a személyautó alapokra épült Quattróval szemben – kezdettől fogva raliautónak terveztek. Nagyon valószínű, hogy az Audi mérnökei ekkortájt kezdték kongatni a vészharangot.
Minden attól függ, mit tekintünk autónak. Mert ha a kritériumok kimerülnek négy kerékben, egy kormányban és legalább egy felnőtt ember befogadásában, minden bizonnyal a ChangLi Nemica, vagy valamelyik hasonló kínai törpeautó lenne a győztes. Ez az 1000 dolláros (344 ezer forint) elektromos csöppség mind kinézetében, mind képességeiben pedálos gyerekjátékra emlékeztet: végsebessége 37 km/h, hatótávja pedig 45 kilométer. Azért ennél tegyük magasabbra a lécet.
Ha valami olyat keresünk, ami ténylegesen kimeríti az autó fogalmát, a Tata Nano lesz a befutó. Az apró csapott hátú tudatosan a világ legolcsóbb autójának készült, alternatívaként az India útjait elárasztó milliónyi motoros számára. Az ajánlat: belefér négy ember, akad némi csomagtér, és bár a 105 km/h-s végsebesség legfeljebb országútra elég, a vegyes fogyasztás 4,24 liter. Az ár? Mai árfolyamon 447 ezer forint.
Ha épp nem pickupokat nézegetek vásárlási célzattal, a másik jelöltem az sokak nagy kedvence, a Suzuki Jimny.
Amikor a tesztjeink között nézelődtem, meglepődve tapasztaltam, hogy az előző széria összes tesztjét nekem sikerült produkálnom. Szóval valamennyi tapasztalat azért van benne, milyen is lehet egy ilyen géppel együtt élni.
Az előző posztomat ott hagytam abba, hogy keresek valami kis vicces, városi rohangálóst, hogy ne a dízel kombit és a 3 literes, benzines kabriót használjam rövidebb távokra. Még nincs meg a befutó, de szóba kerültek kis olasz járgányok is. Egyrészt, mert az olasz autó mindig tüzesebb, mint az átlag, másrészt pici, városi, szükségautóban mindig is nagyon jók voltak az olaszok.
A Mitsubishinek voltak fényesebb korszakai is a mostaninál, ebben pedig óriási szerepe volt a Galantokon, Coltokon és Lancereken túl a Pajero korai generációinak is. Ám ha egyet kell kiválasztani, a V20-as a menő, az 1991-es japán kezdés után bizonyos formában egészen 2021-ig gyártva Kínában.
Ki vagyok én, hogy megmondjam, melyik a legjobb Bud Spencer-Terence Hill film? Tudja ezt egyáltalán valaki? Minél több embernek szegezzük a kérdést, annál többféle választ kapunk. A variációk számának csak Carlo Pedersoli halála, és Mario Girottival közös munkáik véges mennyisége szab határt. Kell egyáltalán ilyet választani? Valakinek a vadnyugati, másnak a hétköznapi díszletek között játszódó pofonparádék a kedvesebbek, és tuti, hogy a klasszikus filmjeik előtt mindenki ott ragad a tévé előtt, mert ugyanúgy fetreng a nevetéstől, mint amikor először látta. Ezért választottam ki inkább a személyes kedvencemet.
Lassan végigrágom a haza pickup palettát, már az előző posztokban már említettem Hiluxot, Ssangyongot, L200-ast és BT 50-est (és Rangert persze). A sorrendben semmi személyes nincs, simán így sikerült, így a most következők se szomorkodjanak, még nincs eldöntve semmi.
Egyébként nincs olyan sok feltétel, aminek meg kell felelnie a megkívánt pickupnak:
Ezek egy részétől persze el tudok térni (pl. ha egy patent állpotú 6. generációs Hilux ugrik elém nagyon olcsón ;) )
A Golf gondtalansága miatt fiatal hülye fejjel úgy éreztem, hogy nekem mindenképpen kell egy hobbiautó is, ezért elkezdtem keresgélni a BMW palettán. Több modell is szóba jött, de végül leszűkült a kör az E36 és E34-re. Végül a Covid közepén 2021 Januárjában megvettem egy olcsó E34 525i-t manuális váltóval, speerel, 550.000 Ft-ért. Mondanom sem kell hogy egy pénztemető volt, így a nyár kezdetén túl is adtam rajta, egy kis profittal.
...
És akkor a rövid bevezető után el is érkezünk arra a pontra, amikor a Golfot is eladván elkezdhettem egy ténylegesen jó állapotban lévő BMW-re vadászni.
Bújtam a használtautót, bár tudtam, hogy az E36 kínálat addigra már igencsak megfakult (2021 ősze), így a nagymotoros 23/25/28i modellek, amelyek elfogadható állapotban voltak mind 2 millió ft felett indultak.
...
El is mentünk megnézni egy ezüst, facelift előtti szürke 23i coupe-t a haverokkal, de az igénytelen lakatolásnyomok már méterekről riasztóan árulkodtak az autó előéletéről. Több autóról lecsúsztam, ugyanis akkoriban is már nagyon figyelni kellett, hogy a tényleg szép e46-ok 1-2 napon belül elkeltek.
De egy októberi napon felkerült az oldalra egy látszólag molesztálatlan 30i Touring, amely minden kritériumnak megfelelt. Nem tartottam a 30i-től, hiszen érdemben semmiben nem különbözik akár a 170 lóerős M54B22-től sem, fenntartási költség, fogyasztás szinte megegyezik, de az esetleges későbbi eladásnál csak előnyt jelent a legnagyobb elérhető motor megléte.
Mára teljesen megszokott dolog a családi használatra szánt terepjáró, mindenféle szín, forma, méret és fajta kapható. Bár a koncepciót már évtizedekkel korábban kitalálták, a mai népszerűség egyértelműen az 1991-es Ford Explorer piacra lépésével kezdődött, ami mára veterán korba lépett – és jelentősége miatt van is ok a múzeumi minőségű megőrzésére.
A Totalcaron nem először szerepel Quixotic, és a Parkoló Parádén is fellépett már, úgyhogy talán nem meglepő hír, hogy megint valami elképesztően hangulatos tárgyat mutat. Mert ez a gyönyörűen felújított, veterán Ford Explorer Eddie Bauer kiadás az övé, és most megvizsgáljuk, miért szerették ennyire az amerikai háziasszonyok, harminc éve.
Amikor megjelent az 1991-es Ford Explorer, az amerikai autópiacon éppen az egyterű forradalom zajlott. Ám a Chrysler Voyager és társai sosem tudtak igazán menő kiállással szolgálni. Bezzeg egy bakancs terepjáró! Egy ilyen magas macsó kockára senki se süti rá, hogy életunt, vagy petyhüdt lenne, így hiába csak ötszemélyes, hiába vannak benne olcsó részletek és hiába mackós a mozgása, mégis azonnal ráharapott a közönség a családi használatra szánt, 4 literes kölni V6-tal szerelt Ford Explorerre.
Ritkán támad valakinek millió dolláros ötlete, az pedig szinte példátlan, hogy ez egy házaspár mindkét tagjának sikerüljön. Márpedig a Mattel játékgyártó két alapítója, Ruth és Elliot Handler mégis megcsinálta: Ruth még 1959-ben a Barbie babákat álmodta meg, míg férje 8 évvel később megalkotta a Hot Wheels brandet.
Az azóta eltelt 54 év alatt több mint 4 milliárd Hot Wheels kisautó készült. Ez több, mint ahány valódi autó rója a világ útjait.
Ez a típus mára kissé feledésbe merült, nekem azonban évek óta vágyam közelebbről megismerni, mióta még 2015-ben egy budapesti utcán fényképezőgéppel vadászva ráakadtam egyre, és elmerültem elképesztő részleteiben. Most végre kipróbálhatom menetben is, ráadásul kiváló veteránautóhoz van szerencsénk: egy olyan úr hagyatékából származik, aki nem csak tulajdonos, de jó gazda is volt.
Úgyhogy nyissuk az elefántfül ablakot, tekerjük ki a tolótetőt és engedjük be a napfényt, mert ezt a szinte ismeretlen, mégis remek svéd prémium szedánt mindenkinek látnia kell!
A Renault Clio első generációja 1990-ben érkezett a piacra rendkívül széles motorkínálattal. A francia márka ferdehátúja azóta az ötödik generációjánál tart, és összesen több mint 14,6 millió darab kelt el belőle világszerte. A Clio egyik jellegzetessége, hogy számos jópofa sportváltozat is készült belőle, mint az első kiadás Clio Williams változata, vagy a második generáció csúcsát jelentő középmotoros, hátsókerék hajtású Clio V6, akár 252 lóerővel.
Mint a korábbi posztokban is írtam, pickupot keresek. Az előző poszt kommentjei között ajánlották a V8-at és bár lakik felém egy amcsi pickup, amit minden alkalommal körbenyálazok és minden indítást örömmel hallgatok, de sajnos nem igazán felel meg a céloknak. Egyfelől, ami nekem jó lenne, az itthon nagyon drága. Másfelől ezek azért nagyon nem fogyasztanak keveset és nálam simán beugorhat 20-30 ezer km egy évben (úgy, hogy közben a Berlingoba is kerül egy 10-es), és ez jobbára meló miatt. És a harmadik: Winkler sorozatos küzdelmeit végigélve a Cougarral a jobbnál jobbnak mondott és aztán random módon megbukott szerelőkkel, hááát…