Nehezíti az autóvásárlást, hogy rohamosan fogynak az opciók. Nem léteznek fiatal, de faék egyszerűségű, olcsón javítható dízelek, ahogy a benzinesek között is baromi ritkák a pofonegyszerű szívómotorok. Drága javítások réme, bonyolult és baromi drága alkatrészek tömkelege késztetheti fejvakarásra a vásárlót, aki ráadásul nemcsak a fenntartásra, hanem a vásárlásra is kénytelen kényelmetlenül sokat költeni.
Megcsináltam az olcsó játszós autót, utána nekiálltam, hogy versenyautót építsek belőle. Az elsőt nagyon gyorsan, olcsón és kevés munkával meg lehetett csinálni. A második sok pénztől, gondolkodástól, és a rengeteg munkától lesz versenyautó. Meg rengeteg elrontott, majd kijavított megoldástól.
Az első generációs Toyota MR2 egy sokak által jól ismert középmotoros sportkocsi, melynek tervezésekor a költséghatékonyság kulcsszerepet játszott. A japán gyártó mérnökei ezért egy egészen sajátos megoldást találtak ki a középmotoros elrendezés hatékony és egyszerű megvalósítására: fogták az E80-as Corolla első tengelyét, fixálták a kerekeket és betették az ülések mögé. Az AW11-es MR2-nek tehát tulajdonképpen a hátsó tengelye is egy első tengely.
Irv Gordonnak kellett egy autó, mellyel megbízhatóan teljesíthet napi körülbelül 200 kilométer ingázást. A választása végül egy 1966-os Volvo P1800S-re esett, mellyel aztán keresztül-kasul bejárta Amerikát. Irv 2018 novemberi halálakor imádott Volvójával már 5,15 millió kilométert tett meg, ezzel pedig magasan övé a világrekord.
Bár a kérdés bugyuta és haszontalan, borzasztóan tudni akartam a választ. Sajnálattal vettem hát észre, hogy azt már korábban törölték.
Lassan 15 éve a Škoda bebizonyította, hogy többet is ki lehet hozni a kombik és crossoverek határán táncoló kompakt műfajból a Roomsternél. Bemutatta hát a Yetit, a Volkswagen-univerzum akkori legjavát. A kaland 2017-ig tartott, azóta meg vegyen Kamiqot, akinek sok egy Karoq. A Yeti persze mindkettőnél jobb, úgyhogy használtan sem véletlenül népszerű.
Az Audi a nyolcvanas években óriásit gurított, amikor megépítette minden idők egyik legmenőbb versenyautóját, vagyis a Quattrót. A baromi jól megtervezett, remekül működő összkerékhajtás – amiről az autó a nevét is kapta – sarokba szorította a konkurenciát, és gyökeresen megváltoztatta a rali világát.
Igaz, hogy van már két veteránkorú autóm – Astra GSi és Astra Caravan, mindkettő 1992-es –, mégis bármikor nagyon szívesen elfogadnék melléjük egy harmadikat (negyedik, ötödiket, ésígytovább), mert alapvetően nagy barátja vagyok a régi fosoknak. Az egyik legnagyobb gyerekkori kedvencemet, a Camel Trophy-n megismert Land Rover Defendert venném, még úgy is, hogy valószínűleg még veterános mércével is váratlanul sok kihívást tartogat egy ilyen.
Mindenkinek van új kedvence, megtaláltam az enyémet.
Nagy fába vágtuk a fejszénket, szombaton kiderül mennyire vagyunk jó favágók. Életünk első árverésére készülünk, nagyon izgulunk. Az árverésből befolyó összegből a Szent Fülöp Gyermekmentő Alapítványt, illetve a Magyar Gyermekmentő Alapítványt fogjuk támogatni. Várunk mindenkit nagy szeretettel.
Mindig vágytam egy öreg Shadowra. Kimondottan erre a típusra, az előd Cloud nekem még túl gömbölyű, az utódok meg túl szögletesek. És ha már Rolls, legyen jobbkormányos. Legyen brit.
Sikerült is kifognom egy elég szép állapotú-kiállású, és egészen korai, 1967 év eleji példányt. Májusi, még az eredeti számlája, sok-sok évre visszamenően a szerviz-jegyzőkönyvei is megvannak. Persze csak egy ideig, aztán már elhanyagolták szegényt...
...
külső-belső megjelenés káprázatos, lopni biztos nem ezzel járnék. Tényleg egy guruló kastély, az egykoron dicsőséges brit autóipar acélba kalapált emlékműve. Már-már zavaróan feltűnő autó, ugyanakkor kifejezetten jóindulatú reakciókat vált ki mindenkiből. Nem éreztem soha sem irigy rosszindulatot, sem szándékos betartást - látszik, hogy ez egy vén vas, nem arról szól, hogy drága (nem is olyan drága amúgy sem), hanem simán csak "hype". Hétvégi élvezkedős veteránnak kívánni sem lehet jobbat. Családi autónak sem, a három gyerek is imádja, a hátsó kanapén fetrengeni lehet.
Rácz Tomi találkozása a Silver Shadow-val
1899-ben James Gordon Bennett Jr., a New York Herald nevű újság vezetője egy új autóversenyt hívott életre Európában, Gordon Bennett Kupa néven. A viadal különlegességét az adta, hogy évente egyszer, mindig a tavalyi győztes csapat anyaországában rendezték meg. Mivel 1903-ban a belga Camille Jenatzy egy Mercedes volánja mögött szelte át elsőként a célvonalat, az 1904-es versenyt Németország rendezhette.
Mivel ekkor épített versenypályák – az angol Brooklands kivételével – még nem léteztek, a németek egy közutakból kialakított aszfaltcsíkon látták vendégül a mezőnyt a Taunus erdőben. Bár a futamot egy Léon Théry nevű francia pilóta nyerte, a verseny így is hatalmas sikert aratott a közönség soraiban. Egyértelművé vált tehát, hogy nagyon is van igény a hasonló sporteseményekre.
Talán pont ennek hatására három évvel később, 1907-ben ismét nagyszabású autóversenyt rendeztek Németországban. Ez volt a II. Vilmos császár nevével fémjelzett Kaiserpreis (A császár díja), melynek fő feladata a német mérnöki nagyszerűség ünneplése lett volna. Csakhogy a versenyt nem egy jó kiállású Fritz nyerte egy Mercedesben, hanem egy Felice Nazzaro nevű bajszos olasz egy Fiatban.
Amikor belefogtunk ebbe a projektbe, még nem tudtam mire vállalkozom. Voltak elképzeléseim, de ezek nem találkoztak a valósággal. Nem gondoltam, hogy ennyi munka van egy ilyen vacak ötvenes motorral. Nyeli a pénzt, de még inkább az időt és a munkát. Nagy szeretettel készítettük a motort, reméljük, hogy a jövőbeli tulajdonos is elégedett lesz vele. Vannak apróságok, amik még hátra vannak. A világítás kapcsolók házát még krómozottra kell cseréljük, a lámpa kerete sem a végleges, tükörből is rendeltünk másikat, de az árverés hetén végre kimondhatunk egy mondatot. Elkészült a Simson.
Ott kezdeném hogy nem teljesen racionális döntés volt a típus választása. 2014-ben először életemben lehetőségem nyílt új autó vásárlására. Először egy C-Elysee 1.6HDI-t rendeltem meg a kiváló motor és a típusra jellemző nagyon kedvező ár-érték arány miatt. De mikor megláttuk a reklámját az akkor 9 éves kisfiammal, az éppen bevezetésre kerülő új modellnek, a C4 Cactus-nak akkor azonnal tudtam hogy ezt kell megvenni, mert sokkal izgalmasabb lesz a család számára mint a jóval hétköznapibb C-Elysee.
...
Kezdem a pozitívumokkal a jellemzést. Nagyon könnyű autó, csupán kb 930kg. Emiatt 82LE-vel is teljesen jó volt a dinamikája kb 80-90km/h. A vezetési élménye nagyon jó, pontos a kormányzás, könnyű a parkolás, megfordulás.
...
Most jöjjenek a negatívumok. Nem értettem hogy miért volt olyan rohadtul drága a szervizelése, mikor mindenből alig kell bele valami. Csak egyben dönthető a hátsó ülése... nagyon vacak a gyári gumiszőnyeg, ami összevissza csúszkál. A részleteken nagyon kijönnek a spórolás jelei.
A modern autók között rengeteg a böszme SUV, miközben egyre több a nehéz akkupakkokat cipelő villanyautó is. Az Audi Q8 e-tron (korábban simán csak „e-tron") mindkét tulajdonsággal rendelkezik, nem csoda hát, hogy piszok nehéz: a teljesen felszerelt változatok súlya közel 2,7 tonna. Ennek ellenére a legerősebb kiadás 4,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra.
A Bentley-k sosem a könnyű súlyukról voltak híresek, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a Brooklands Coupé. Az Azure keménytetős változatából 2008 és 2011-között 550 darabot adtak el, melyek súlya akár a 2,7 tonnát is elérte. Csak a miheztartás végett: a gyártó gigantikus Luxus SUV-je, a Bentayga 2440 kilós tömegével jó két és fél mázsával könnyebb, mint a Brooklands Coupé.
Ha valaki lemaradt volna, egy Simson S50 motort fogunk a július 29-én megrendezendő Parkoló Parádén elárverezni. Az ebből befolyó összeggel egy gyerekeket segítő alapítványt fogunk támogatni. A Simsonok rendkívüli népszerűségnek örvendenek, mert a mostani negyvenes, ötvenes generáció gyerekkorát erősen meghatározó tárgyról van szó. Sokunknak volt ilyen motorja, ezzel kezdődött a motorizációnk, sokan emlékszünk vissza mosolyogva, hogy miket csináltunk gyerekként ezekkel a motorokkal. Gyilkoltuk, tuningoltuk őket, és voltak közöttük legendásan gyors darabok, amik valamiért gyorsabbak voltak a többinél. A motor restaurálásának és az árverés ötlete Szigetvári Attilától származik, aki Simsonok restaurálásával is foglalkozik. Azt beszéltük meg, hogy ő adja a szaktudását, én segítek benne, adom hozzá a pénzt, és a végén elárverezzük. Az alap motort Gerőfi Gábor barátom(Gerő, akit a Roadmovie-ból ismerhet a közönség) ajánlotta fel a nemes célra.
Jó pár éve élem már a tetősátrasak életét, jellemzően iKamper tetősátrakkal. Bár nem olcsók, de szerintem a sima sátrak (amik amúgy szintén nem túl olcsók már) meg a kombi bematracozása és a lakókocsizás között ez az ideális középút ár/érték arányban. Bármire fel lehet dobni, aminek a dinamikus(!) terhelhetősége megfelelő, így pillanatok alatt expedíciós autóvá változik minden autó, pár éve Bolla Gyuri például a családi Lodgy-ra dobta fel.
Nincs szükségem autóra, ezért nálam a kaland a lényeg. Új, ismeretlen területre kell tévedni, aztán majd valami lesz, az én elmémet a spontán események tartják életben. Az efféle ingereket kiválóan tudják biztosítani az öreg vackok, ezért is gondoltam, hogy a 21 éves ST170 helyett jó lesz egy 32 éves Volvo. Azt mondjuk nem gondoltam, hogy a kalandok már akkor elkezdenek záporozni, amikor még meg sem láttam az autót. Burleszkfilm forgatókönyve következik.
Szegény autóbuzik, mit kapnak ezért a sorozatért... Pedig higgyétek el, már abba is komoly lelki teher belegondolni, hogy sokan több mint 20 éve láttuk először. Úristen, hogy el voltunk kényeztetve akkoriban! Nagyot ment a két Taxi film, gyerekként nyilván bejött a Tolvajtempó remake-je, A szállítónak sem a hibáival törődtem, a tévében még volt értelme nézni a Cobra 11-et és a Top Geart. Bevallom, mindkettőnek hűséges nézője maradtam, pedig hol van már a régi lendület... Chris Harris még tartja a frontot, de bármennyire fáj kimondani, Clarksonék is önmaguk kínos paródiájává váltak a jól induló The Grand Tourban.
A japánok is neki futottak a 90-es években, hogy megmutassák magukat a luxus szegmensben. Van aki azóta is ott van, van akinek egy-két dobása volt csak A Mazda is ilyen, megalkotta a Xedos sorozatot, ami két típust élt meg a Xedos 6 és a Xedos 9 formájában. A Xedos 6-tal ellentétben a Xedos 9 soha nem tartozott az utcaképhez, mert alig néhány példányban létezett itthon, egyszerűen nem adta ki a formája, a konkurenciához képest gyenge motorja volt, és nem sikerült a márkát, mint prémium autó gyártót elfogadtatni. Nézzük, mennyi büszkeség maradt benne huszonév után.
Első autóm. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezen kívül csak a tanuló autót vezettem volna. Sokféle jármű megfordult az évek során a kezeim alatt, ami belefér a B kategóriába. Vezettem bontószökevény Suzukit, tekintélyes Volvo SUV-ot es melós Fiat Ducatot is. Mindig is érdekeltek a fickósabb kocsik, ennek ellenére erősebb masinához talán egyszer ha lehetett közöm, de akkor se mertem jobban megpiszkálni, majd a sajátot, majd valamikor ha...
Aztán egyszer csak ott találom magam az ST vezető ülésében. A kényelmes Recaro sportülés gondosan körbeölel a kormány előtt, éppen próbaúton gurulunk az akkori tulajdonosával az anyóson. Remegő lábakkal igyekszek kellően magabiztosnak tűnni, miközben próbálom megszokni ezt a kuplungot, ami elválaszt a motorháztető alatt duruzsoló 2.5l-es turbós motortól. Utasom szerint hamar hozza lehet szokni a kocsihoz. Néhány hosszabb út es úgy fogom vezetni, mintha mar évek óta meglenne. Igaza is volt meg nem is.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (ekkor még FISA) azonban már a B-csoport – Henri Toivonen és navigátora, Sergio Cresto halála miatti – 1986-os betiltása előtt dolgozott a kategória utódján. Ez volt a még szabadabb S-csoport: egy szinte prototípus kategória a raliszakág számára. A szabályalkotók el akarták érni, hogy a gyártók nagyságrendekkel kisebb költségek mellett minden addiginál fejlettebb, kifinomultabb és forradalmibb versenygépekben tesztelhessék a legújabb technológiákat és elképzeléseket.
A vonzó feltételek miatt számos gyártó rögtön belefogott saját S-csoportos autójának építésébe, ám a B-csoport betiltásával együtt az új szabályrendszert is elkaszálták. Ez a döntés felháborította a konstruktőröket, melyek ekkorra már jelentős pénzt és energiát áldoztak fejlesztésekre.
A vita a közlekedés terén is több szinten zajlik. Abban sincs közmegegyezés, hogy az akkumulátorok vagy a hidrogéncellák jelentik-e az autózás jövőjét, de akadnak szép számmal olyanok is, akik eleve be sem tiltanák a belső égésű motorokat. Utóbbi csoport egyik gyakori érve, hogy a légi és a vízi közlekedés valójában sokkal károsabb a környezetre nézve mint a szárazföldi, így a zöldítést autók helyett eleve a repülőkkel és hajókkal kellene kezdeni.