Totalcar Vakbarát Hírportál

Egyszer volt, hol nem volt az Ikarus terepjáró

tegnap, 12:38 Módosítva: 2023.01.30 12:48
47
0 hozzászólás
Sokszor feltűnik szemcsés fotókon az Auverland A3 mintájára készült magyar autó. Hát most itt van videón egy mozgásképtelen, de teljesen komplett darab!

Az Ikarus A3 nem holmi rosszul elsült vicc. Története 1986-ig nyúlik vissza, akkor mutatta be a francia Auverland cég az A3 típust, melyet elsősorban a hadsereg számára fejlesztettek, de civilek is megvehették. Amikor 1999-ben a menekülés útját kereste az Ikarus, ennek a terepjárónak a licenszét vásárolták meg, hogy hazai gyártással honvédségi beszerzésen induljanak vele.

Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha sikerül a terv, mert az Ikarus még azelőtt csődbe ment, hogy a Honvédség terepjárót választott volna magának az Uazok helyére. Mellesleg az Auverland története is bukdácsolások sora. A lényeg, hogy összesen öt kaszni készült Mátyásföldön, ebből hármat szereltek készre, prototípusnak, és mind a három rendszámot kapott. Ez itt az utolsó, melyben ott az eredetileg bele szánt Peugeot dízel, és ez így egyben a valódi, magyar gyártású terepjáró. Egy darabka történelem, melyről Juhos Sándor mesél.

Szólj hozzá!

Most akkor hány lóerős is ez a földből kiásott vacak?

január 29., 16:28 Módosítva: 2023.01.30 17:55
111
3 hozzászólás

Az igazság fontos dolog. Élhetünk mi egy elképzelt világban, de attól még körülvesz minket a fizika. És bizony a fizikát nem lehet meggyőzni az igazunkról, nem áll le velünk vitázni, hisz az van, amit ő mond. A Fos mérése kapcsán felmerültek vitás helyzetek, bonyolult kérdések, úgyhogy Bélával úgy döntöttünk, hogy tök egyszerű a dolog, megkérjük a fizikát, hogy tegyen rendet. Van ok rá, hogy ez a motor 144 lóerőt tudjon? Vajon valaki a múltban kicserélte a motor belsejét egy soros vétizenkettő bokszerre? Vagy egy robbanás szélén lévő atomerőmű bújt el a szelepfedél mögé? Ki kellett deríteni, nézzünk bele a motorba egy kicsit.

3 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Fehér, majdnem húsz méter és fáj, hogyha a szemedbe megy, mi az?

január 29., 13:19 Módosítva: 2023.01.31 12:31
237
4 hozzászólás

A csodálatos Mandarin - Mustang Mach1

Szerelem volt első látásra. Amikor 1998-ban találkoztunk, Ő egy nagy telepen ácsorgott már évek óta, több száz sorstársával együtt. Addig csak látens amerikai AUTÓ szerető voltam. Nem is hittem hogy kis hazánkban lehet kapni ilyen csodákat. A filmeken csak csodálkoztam, hogy egy autós üldözésnél mitől füstöl a hátsó kerék. Na azóta tudom... ;-))

...

A sors? azonban közbeszólt. A korábbi "gondos´" kezek megtették a hatásukat. Egy a motorból érkező nyikorgó hang vége teljes felújítás lett. Da akkor már nem gyári értékekre, hanem kissé "felpiszkált" szintre lett hozva Őnagysága. Akkoriban sajnos még semmiféle alkatrész beszerzési forrást nem ismertem, így eléggé körülményes volt a szükséges dolgok össze nyalábolása. Egy németországi cégtől hosszas levelezés eredménye képpen sikerült mindent beszerezni. Több mint fél évbe telt mindez. Azót kevesebb mint egy hóhap lenne ugyanez. És vélhetően olcsóbb is lenne.

4 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Az Audik, amik megmutatták Amerikának, hogy ki a főnök

január 28., 17:21 Módosítva: 2023.01.30 06:17
229
3 hozzászólás
Long Beach, Egyesült Államok, 1988. Pillanatokon benül kezdődik az év első versenye az 1966 óta megrendezett, nagy múltú szériában, a Trans-Amben. Tekintélyes amerikai gyártók V8-as szörnyetegei mellett sorakoznak a büszke pilóták, várják a futamot. Aztán egyszer csak megjelenik a színen pár harsányra matricázott német szedán, amiben egy pici sorötös morog. Lehet, hogy eleinte páran még meg is mosolyogták őket, mert halvány ötletük sem volt, valójában mi vár rájuk.

Menjünk vissza egy kicsit az időben: 1966-ban az SCCA – Sports Car Club of America – felügyelete alatt megalakult a Trans-American Sedan Championship. Az idők során több neve is volt a sorozatnak, de az egyszerűség kedvéért hívjuk simán Trans-Amnek. Az már a széria nevéből könnyen kikövetkeztethető, hogy a versenyeket az Egyesült Államokban rendezték, az viszont nem, hogy mindez nem csak amerikai gyártóknak szólt, hanem bárki jöhetett, ha megfelelt a szabályoknak.

3 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Pálya szélén vallott szerelmet Philippe, a szerelemdoktor

január 27., 19:19 Módosítva: 2023.01.28 17:30
351
2 hozzászólás

Jourdan tövig nyomta a gázt azon az elhíresült monte-carlói éjszakán. Nem is tehette volna másképp, hiszen ötvennyolc évesen épp az utolsó éveit futotta versenyzőként, és óriási iramot diktált, hogy bizonyítson a nejének. Navigátora Frédéric reszketve diktálta sorra a kanyarokat, jobb kettő, bal három, mester! - üvöltötte vékony, de magas hangján az anyósülés négypontos biztonsági övének fojtó szorításából. A délután elrajtolt mezőnyre időközben ráesteledett, a szúrófények lézerkardként metszették százmillió fenyő lombjait a hideg januári éjszakában.

2 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Ipari titkot láttál már?

január 27., 18:16 Módosítva: 2023.01.30 06:17
76
1 hozzászólás
A Hankook gyárban voltunk, megmutatjuk, hogy készül a gumiabroncs.
1 hozzászólás

MacGyver Budapesten csinálta az Olasz melót

január 27., 06:04 Módosítva: 2023.01.31 06:18
36
9 hozzászólás
Néhány hete teljesen véletlenül szembejött velem a tévében az eredeti MacGyver sorozat egyik epizódja. Már éppen kapcsoltam volna tovább, mikor a főszereplő szájából elhangzott a "Budapest" szó. Úgy döntöttem, maradok.

A történet szerint MacGyver Budapestre utazik, egy érzékeny információkat rejtő órát kell átvennie egy amerikaiaknak dolgozó orosz kémtől. Már elsőre gyanús, hogy a budapesti utcáknak furcsán Los Angeles-i hangulata van, de én nem tudhatom, nem éltem a szocializmus alatt.

9 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Részeg voltam, és beneveztünk a Bamako Rallyra!

január 26., 14:36 Módosítva: 2023.01.29 11:53
121
4 hozzászólás

Gazdaságos ivó vagyok. Ez előny, hiszen olcsón és gyorsan cseszem szét magam, másrészt hátrány is, mert egy erős nap utolsó tüskéjeként bevert belga sör már közepesen kicsinál. Két Kwak volt bennem, én meg a Mosselenben, mielőtt kimentem az utcára szívni egy kis frisst, és hopp, a telefonom megcsörrent. Tibi barátom volt, és közölte, hogy aznap zárul a jelentkezés, akkor megyünk-e a Bamakóra?

4 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Így teremtett új műfajt a Gymkhana

január 22., 17:35 Módosítva: 2023.01.25 16:53
66
2 hozzászólás
Mikor az első Gymkhana 2008-ban megjelent, nem volt hozzá hasonló. Annyira más volt, mint bármilyen addigi autós videó, hogy nyugodtan kijelenthetjük: új műfaj született. De mitől annyira menők és hatásosak Ken Block őrült veretései, és milyen filmes eszközök teszik őket olyan egyedivé? Ennek járunk most utána.

Petrány Máté kollégánkkal nemrég az első három Gymkhanát jegyző Matt Martelli osztott meg részleteket a kezdetekről. A rendező szerint 2008 tájékán a raliversenyzés lényegében senkit sem érdekelt Amerikában, így a cél az volt, hogy valahogy a tengerentúli közönség figyelmét is felkeltsék. Mivel a gördeszkás, BMX-es és hasonló extrémsportos videók éppen aranykorukat élték, Ken Block fejében megszületett az ötlet: készítsenek ők is egy ezekhez hasonló kisfilmet, csak épp egy autóval a főszerepben.

2 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Válogatás a Népítélet sarasabb bugyrából

január 22., 16:22 Módosítva: 2023.01.28 17:27
50
0 hozzászólás

Mint az egy korábbi posztban kifejtettem, a pár év D-Max és Vadmusso után még mindig pickupra vágyok, így a mostani Heti merítésben az általam nézegetett típusokból nyújtok át egy válogatást. Mondjuk az első pont nem pickup, na de azért beleillik a listámba ;) (Nyegleo).

A beteljesült álom, egy Legenda újjáéled - Land Rover S3

A Landy és az én történetem egy picit régebbről kezdődik, még pedig 1986-ból. Akkoriban itthon nem nagyon lehetett ilyen autóval találkozni, én is Ausztriában egy kis faluban láttam egy 88-ast. Mondhatom első látásra szerelem volt. Ahányszor arra jártunk, mindig sóvárogva néztem az ütött-kopott kis gépet. Aztán teltek, múltak az évek, a szerelem megmaradt, már csak az autó hiányzott a beteljesüléshez :-)

...

2011 szeptemberében aztán adódott egy lehetőség és éltem vele. Egy helyi autókereskedőnél volt egy LR88S3, amit sokáig hirdetett, de nem kellett senkinek. Átmentünk a testvéremmel megnézni, és szerelem volt első látásra. A család női részlege teljesen hülyének nézett, mondván minek ez a roncs, de gondoltam nem lehet így vége egy legendának. Meg kell mentenem a magam örömére. Következő héten nyélbe ütöttük az üzletet. Hozzám került egy 1972-es gyártású 88 sw, ráadásul dízel. Madarat lehetett velem fogatni.

...

Ezt az autót csak olyan ember válassza, aki tényleg fanatikus, és ilyenre vágyik ! (Vásárlás előtt mindenképp próbálja ki ha teheti, akkor hosszabb úton, mert azért ez nem egy limuzin.) Velük folyamatosan foglalkozni kell, nem olyanok, mint a mai, modern autók. Tudomásul kell venni, hogy a 40-50-60 éves technika már gondozást igényel. Hol egy tömítés, hol elektromos csatlakozó, vagy kapcsoló mehet tönkre, és azokat bizony cserélni kell, ennek anyagi vonzata is van. Most, hogy már 5 éve tartósan használom (2012 októberében helyeztettem forgalomba, és 90000km van mögöttünk, napi rendszerességgel járok vele munkába (is))azt hiszem mondhatom én nem bántam meg, hogy megvettem.

Szólj hozzá! Távolról sincs vége, olvasson még

Kinyírtam a Citroent, majd lenyúltam a tesztautót Mikitől

január 21., 12:39 Módosítva: 2023.01.23 15:30
70
4 hozzászólás

Mivel a Vadmusso távozott, az egyetlen járművem a 2001-es Citroen Berlingo Van maradt. Mivel a lehető legfapadabb változat, túl sok elromlanivaló nincs rajta, de azért néha mégis. A múlt héten nagy szerelést végeztem rajta, az évek óta letört antennát kicseréltem egy újra. Úgy tűnik, elkapta a szerelési vágy, így az esti dugóban örvendeztett meg azzal, hogy a Ferenc körútról az Üllői útra fordulva eltűntek a sebességfokozatok, és a váltókart gyakorlatilag körbe lehetett pörgetni. Miközben kigurultam, gyorsan elkezdtek villogni a fejemben a vésztervek, hiszen az Üllői belső szakaszán, főleg a délutáni dugóban túl sok helyre nem tudok leállni, bónusznak még parkolási díjas is a terület, ha sikerül beesnem még lendületből egy mellékutcába.

4 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Hogyan (ne) rontsd el a tuningot - A turbó

január 20., 17:02 Módosítva: 2023.01.25 11:07
27
0 hozzászólás
A nagyobb nem mindig lesz magától értetődően jobb is, néha sikerül teljesen használhatatlant csinálni.
Szólj hozzá!

Tyúkeszűnek csúfolták, 8 évvel később nyert Le Mans-ban

január 16., 16:18 Módosítva: 2023.01.20 08:58
214
2 hozzászólás
Jean Rondeau háromévesen járt először a legendás Le Mans-i 24 óráson, és ott, akkor valami megfertőzte. Onnantól fogva egész életében egyetlen célért dolgozott, meg akarta nyerni a versenyt. De talán ő sem gondolta, mindez mennyi áldozattal, vérrel és verítékkel jár majd.

Rondeau versenyzői karrierje elején kisebb bajnokságokban indult, ám már kezdetben sem tűnt túlzottan tehetségesnek. Ennek ellenére némi pénznek köszönhetően 1972-ben mégis sikerült Le Mans-i üléshez jutnia. A bemutatkozás katasztrofálisan sikerült: Rondeau lényegében nevetség tárgyává vált. Egy dolog, hogy a csapat motorhiba miatt kiesett, de a beszámolók szerint a francia "lassú volt, nagyon lassú." Az egészet csak tetézte, hogy a híres Mulsanne egyenesben a sisakjának csapódott egy madár, így a "tyúkeszű" gúnynév is ráragadt.

2 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Ilyen automatát ellenségnek se

január 15., 14:10 Módosítva: 2023.01.20 08:58
27
1 hozzászólás

Ez nem a mamának való Swift! - Suzuki Swift Sport

Kezdőtött a sztori ott, hogy faterom 2017-ben lecserélte az 1.3-as 92 lovas Swiftjét egy 2012-es 136 lovas Sportra, én meg a halál unalmas, sokat zabáló, lomha, folyton hengerfejes Skoda Fabiából átülhettem az ő ex 1.3-asába és itt rögtön meg is szerettem a Suzukikat.

Szűk másfél év elteltével úgy gondoltam, hogy nekem is egy izgalmasabb Sport verzió kell (mivel faterét vezettem párszor előtte, így tudatam milyen élményt ad) és el is kezdtem árulni az egyhárom idegest, 2019 elején el is vitték és kb egy hónapra rá megvettem a szintén 2012-es 1.6-os 136 lovas kis jószágomat. 

Stump Bandinak ez volt a véleménye az előző évtized Swift Sportjáról:

És ilyen állapotban van a korábbi generáció:

1 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Hogyan fogj hozzá az OT-minősítéshez

január 13., 17:11 Módosítva: 2023.01.18 06:25
53
2 hozzászólás
2 hozzászólás

Mit keres a turbó egy hibridben?

január 12., 17:05 Módosítva: 2023.01.17 06:27
32
0 hozzászólás

Volkswagen Jetta Hybridről akkor hallottam először, amikor Balló Marci szólt, hogy van egy náluk a kereskedésben, menjek forgatni, mert érdekes. Amúgy nem gerjedek túlságosan a VW Jettára, de azért az, hogy hibrid változat készült, az 1.4 TSI motor 150 lóerős változatából, az amerikai piacra, tényleg elég váratlan. Pláne, hogy állítólag valóban takarékos is, létezik élő ember, aki eljár ilyennel 5 literes fogyasztással.

Szólj hozzá! Távolról sincs vége, olvasson még

Kicsi a Ford, de idős. Néha beszarik, én pedig szívesen teszem tisztába

január 11., 17:31 Módosítva: 2023.01.15 16:15
68
7 hozzászólás

Az ember ne legyen merev. Alapjáraton japánbérenc vagyok, de ha elkezd köhécselni az alapjáratom, akkor más nemzetek autói is képbe kerülhetnek. Jó dolog ez, már csak azért is, mert mint az közismert, a kalandok a komfortzónán kívül kezdődnek. Itt van például ez a Ford. Megtanított rá, hogy a komfortzóna elhagyása fájdalommal jár. Változatos fájdalmak ezek, néha csak csipkedi a mellbimbómat, másszor bekopog az éjszaka közepén egy szájkörtével. Ő jön zavarba a kacsintásomtól.

7 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

A jövő 80 éves teherautója, ami igazából pavilon

január 8., 06:33 Módosítva: 2023.01.12 10:11
415
3 hozzászólás
Képzeld el az Egyesült Államokat az 1930-as évek végén: a szesztilalom még alig ért véget, pár éve tombolt a nagy gazdasági világválság, az emberiség pedig egy soha nem látott méretű, pusztító háború felé robog megállíthatatlanul. Megannyi esemény és változás, mindössze pár rövid év leforgása alatt. És ha ezek után nem tudtad elképzelni, hogy mi jöhet még, ebben a pillanatban meglátsz az úton 12 darab, piros-fehér art déco szobrot közeledni.

A huszadik század első fele nem volt egyszerű időszak a világ számára. Először megtépázta az első világháború, ami olyan pusztítással és veszteségekkel járt, ami előtte elképzelhetetlennek tűnt, majd a vége után alig tíz évvel hatalmas világválság sújtotta az embereket. Az 1929-ben kirobbanó gazdasági recesszió az Egyesült Államokban volt a legsúlyosabb, amit Roosevelt 1933-as New Dealje kezdett fokozatosan csökkenteni. Úgy tűnt, hogy a terv működik, gazdasági növekedés kezdődött.

3 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Peugeot dízellel az örökkévalóságba

január 6., 10:19 Módosítva: 2023.01.26 14:44
125
5 hozzászólás
A Peugeot 405 1988-ban elsöprő győzelmet aratott az Év Autója választáson, Európán kívül a mai napig gyártják, így nemrég átlépte az ötmilliós darabszámot, és versenygyőzelmei is vannak, például a Párizs-Dakar ralin. Mindennek ellenére nem szokás különösebben jelentős autónak tartani, egyrészt mert nincs emlékezetes hibája, másrészt mert nem is tűnik ki semmiben. Pláne a szívódízel motorral, amit ebbe az új korától magyar autóba építettek 1991-ben.

A jelentős darabszám és a jó értelemben vett tömegtermék-lét viszont két olyan tulajdonsággal ruházza fel a megmaradt darabjait, amik általában nem szoktak egyszerre meglenni: nosztalgia faktor, és a mai napig elfogadható költségek. Úgy találtam, hogy most még van alkatrész hozzá, és jó darabot jó áron venni sem lehetetlen. Ezt a dízelt például nyolcszázezer forint alatt kínálta a Kedvenc kereskedés. Igaz, ha megkímélt nyugat-európai példányt szeretne valaki, akkor ennél több pénzre lesz szüksége, a sportos MI16, vagy pláne a kis szériában gyártott T16 változat meg egészen más tészta. Aki azonban el tudja engedni azokat, annak egy ilyen Peugeot 405 dízel viszonylag fájdalommentes belépő a hobbiautózás világába.

5 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Ken Block? Az a bohóc?

január 3., 13:46 Módosítva: 2023.01.28 06:47
403
10 hozzászólás

Nem szokásom kurvaéletezve ébredni, jól alszom, nyugodtan ébredek. Csipatörlés, mosdó, kávé, satöbbi. De 2023 január harmadikán, mikor megláttam a telefon kijelzőjén a Ken Block haláláról szóló híreket, az összes vegetatív- és reflexfunkciómat felülírta a kiszakadó káromkodás. Én ezt az embert ismertem. Jó, nem ismertem, csak találkoztam vele, életemben egyszer, röviden. Na de az milyen találkozás volt már!

10 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Meggyalázták, szétverték, de most újjászülethet

január 1., 15:19 Módosítva: 2023.01.20 15:00
186
13 hozzászólás
A keresztre feszítés megvolt, most már talán eljött az ideje a feltámadásnak. Csodák mindig voltak, és ha mindannyian szeretnénk, még lesznek is. Mert minden javítható.

Egykoron délceg formája még jól kivehető. Mindenki vágyta közelségét, még inkább a bensőségét, és szerették a belsőségét. Ereje teljében dübörgött sokáig, vitte magával megannyi ember lelkesedését, felnőttekből csinált gyermeket, kölykökből meglett embereket. Évtizedek óta kocogtatja öreg testét az idő vasfoga, helyenként már tán át is szakította a lemezt. Bezzeg régen még volt benne anyag! De még most is büszkén áll kerekein, csak egy kicsit ki kell pofozni. Minden javítható. Elhalványulva bár, de még a gyújtási sorrend is rá van firkálva valahol a motortérben. 1-7-4-10-2-8-6-12-3-9-5-11

13 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Megállított pillanatok, amiket imádtunk

2022. december 31., 17:28 Módosítva: 2023.01.20 11:48
42
0 hozzászólás
Az idő megállíthatatlanul halad, és ahogy telik, az adott pillanatokról szóló emlékeink is egyre kopnak. A fotók azonban megmaradnak, és segítenek felidézni azokat a momentumokat, amikre érdemes emlékezni. A szerkesztőség falain kívül is sokat kattog a DSLR és a MILC, hogy legjobb tudásunk szerint mutassuk meg nektek, milyen egy autó vagy egy esemény: van, hogy ezek jól sikerülnek, és van, hogy a nagy rohanásban kevésbé, az azonban biztos, hogy mindenkinek van kedvence. Most, így 2022 utolsó óráihoz közeledve ezeket idézzük fel.

Gajdán Miki

Tulajdonképpen nem is annyira az ID. Buzz külső képe az igazi kedvencem, bár pont ez a kép szerintem nem sikerült rosszul, hanem az, amelyik a csomagtartójáról készült. És nem azért, mert valóban hatalmas, még egy köbméternél is nagyobb. Hanem azért, mert ahhoz, hogy ezt megmutathassam, előbb ki kellett operálnom egy terjedelmes polcrendszert, amit arasz hosszúságú csavarok rögzítettek a padlóba. Mire kicsavartam őket, azt hittem, minden egyes hajszálam őszbe fordul. Az persze már csak a hab volt a tortán, hogy a fotó elkészülte után ugyanazt visszafelé is elő kellett adni.

A csomagtartó meglehetősen sivatagszerűen sivár képét mégse tehettem ide, ezért álljon itt inkább az egész ID. Buzz a maga teljes valóságában. Amúgy tetszett a VW új elektromos egyterűje, mert telepakolták jó ötletekkel, jópofa megoldásokkal és vidám részletekkel. Mindennek tetejébe a külseje sem mindennapos, az alul arany, felül fehér fényezés kimondottan jól áll neki, és még hasonlatosabbá teszi ikonikus őséhez, a Bullyhoz.

Az első kép egyébként azért is kedvencem, mert technikailag is egészen jól sikerült. Jó helyről jön a fény, a vízbe benyúló mólón álló autót jó szögből sikerült (szerintem) megörökíteni. Ráadásul ha valaki jól megnézi, egy szélkerék is szerepel a képen, amit villanyautós utalásnak is vehetünk. A legbüszkébb azonban mégis arra vagyok, ami nem látszik a képen. Az autó mögött a túlparton egy erőmű épületei és kéménysorai sorakoztak, amit sikerült magával az ID. Buzzal teljesen kitakarni. Egy kisebb autóval lehet, nem sikerült volna...

Szólj hozzá! Távolról sincs vége, olvasson még

Ezeket a tesztautókat csíptük legjobban 2022-ben

2022. december 30., 06:26 Módosítva: 2023.01.04 06:23
27
2 hozzászólás
A tesztekben mindig leírjuk, hogy mitől jó egy autó vagy épp mitől rossz. Összevetjük a konkurensekkel, megfejtjük, hogy azokhoz képest milyen, mennyire éri meg az adott piaci helyzetben. De az, hogy egy autó nettóban mennyire jó, mennyire piacképes vagy mennyire szép, nem mindig függ össze azzal, hogy egy adott embernek mennyire tetszik. Éppen ezért most összeszedtük, hogy 2022-ben kinek melyik volt a kedvenc tesztautója, és azt is, hogy miért.

Lendvai Zsolt  Suzuki Vitara 1.5 Hybrid

Nekem idén nem jutott sok tesztautó, ráadásul ebből a kevésből is gyakori volt a Vitara: magyarul egy újat és egy használtat írtam meg idén. Mondjuk a friss, teljes hibrid Suzuki SUV abszolút értékben is tetszett. Jól összerakott autó, normális anyagokból, de azért néhány ponton - pl. ajtóborítás - vannak kifogásolható részletek. Ami nekem most fontos, hogy hátra beférjen menetiránynak háttal a gyerekülés, ezt megugrotta.

Közben pedig a szívó benzinmotorra épülő hibridhajtás is teljesen rendben van, a vegyesben mért, tehát országutat, autópályát, szerpentint és kisvárost-fővárost egyaránt tartalmazó tesztút 6,4 literes átlagfogyasztása teljesen oké. Igazi problémám az árával van, épp csak befér 10 millió alá a legolcsóbb full hibrid.

Mondjuk ha ez is úgy öregszik majd, mint az a hétéves 1,6-os, amit 306 ezer kilométeres korában tudtam kipróbálni, akkor nagy baj nem lehet. Abban ugyanis egy ülésfűtést kivéve minden működött, a néha kevésbé kíméletlen használat megtépázta a beltér egy-két műanyagját, ám a motor, a váltó, a futómű és a fékek hibátlanok voltak érzésre, ha a felére-kétharmadára tekerték volna az órát, talán azt is elhiszem.

2 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Öreg Subaru nem vén Subaru - Okamoto Professor

2022. december 28., 17:55 Módosítva: 2023.01.01 10:53
150
1 hozzászólás
Travis Pastrana kocsit hajt. A Subaru GL Wagonból faragott Family Huckster 862 lóerőt tud, kapja is a gymkhanás ívet, de megelőzték. Ez a videó már szűk tíz évvel ezelőtt elkészült: ugyanígy egy öreg Subaru művel a feltámasztással és bemutatóval egybekötött Gymkhanát - magyarul.

Tátrai Roland érte a felelős, aki régóta segítette/segíti rendben tartani a Totalcar-holdudvart, a videót anno egy pályázatunkra dobta össze, az eredményhirdetős TCTV-adást ide kattintva nézheted meg az Indavideán (ekkor a Totalcar Youtube-csatornája még csak gondolat volt). Az újbóli közzététellel egyrészt az állandó rendelkezésre állását szeretnénk megköszönni - erre való a karácsonyi időszak - , másrészt az Okamoto Professor szórakoztató alapmű, nekünk öröm, hogy a Youtube-on is kint lehet.

1 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Áldott, békés karácsonyt és nyugodalmas új évet!

2022. december 24., 16:49 Módosítva: 2023.01.02 13:42
417
9 hozzászólás

Hiszen most volt január elseje! Jól emlékszem, az első gyermekes szilveszter után kissé álmatag címlapszerkesztéssel indult 2022. Mégis, ha azt mondanám, úgy elrepült az egész év, mint egyetlen hosszúra nyúlt pillanat, nem lenne igaz. Ennyi változást és vele nehézséget ennyire rövid idő alatt talán soha nem élt még meg a Totalcar. De itt vagyunk, hogy visszakormányozzuk a helyes útra, hogy páros lábbal álljunk rá a változás gázpedáljára.

"Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által."

(Pál apostol Tituszhoz írt leveléből 3,5)

9 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még

Rovatok