Közel 2 éve nem írtam arról a ronda, szürke Audiról, ami nekem a tökéletes autó – ritkán, de akkor annál nagyobb alázattal szolgált tesztautók, napi rollerezés és az MX-5-ös kalandozás mellett, az akkor megírt méregfogait véglegesen kihúztuk, olajcserékről, apróbb hibák orvoslásáról és egy dahscam-beépítésről pedig aligha lett volna mit írni. Talán senki nem hitte, de nekem ez a jól felszerelt, sokat futott német(h) prémium úgy oldotta meg életem autózási problémáját, hogy közben szinte el is feledkeztem a létezéséről: mint egy garanciális hűtőszekrény, úgy működött.
Sok esetben a gyártók nem a kilométer/órát, hanem a mérföld/órát használják, itt azonban lehetnek félreértések. Ahol ugyanis a mérföld az alap, ott a legtöbb esetben 60 mérföld/óráig mérnek, ami azonban kevesebb, mint 100 kilométer/óra, hiszen az egészre kerekítve 62 mérföld/óra lenne. Ez az elhanyagolhatónak tűnő adat értékes tizedeket jelenthet, ezért minden esetben jelzem, amikor csak 60 mérföld/óráig mért adat elérhető, és az ahhoz tartozó gyorsulás alapján kell összevetni két modellt.
Ha nem volt elég egy kvíz, ami a gyorsulásról szól, akkor az a jó hírem van, hogy itt egy másik is.
A terv az volt, hogy veszünk egy ikonikus járgányt, aztán jöhet a Bamako 2026. Be is neveztünk, ott vagyunk a listán, a kocsi is meglett, de elkapott a gépszíj és a halottas mellé egy második autó is érkezett az öreg Peugeot 505 mentő képében. A csapatunk végül összeállt, mellettem Varró István Vario foglal majd helyet, Porschés Levi pedig a Ursulát, vagyis a nyugdíjas mentőt hozza.
Ahol a mentő már nem segíthet, a halottas nem törik meg.
Eddig volt, hogy 2025 januárban teszteljük a technikát egy Eger-Isztambul történelmi visszavágóval, ugyanis lett volna mit. A tervek között az állt, hogy mindkét autót megemeljük, óriási kerekeket kapnak, fék és futómű tuningot, kilakatolt karosszériát, na meg kötelező kiegészítőket. Ez végül így is lesz, csak a törökországi túra kimarad, hiszen csütörtök reggel minden megváltozott.
A Trabant-expedíció immár 11. éve szervezett természetvédelmi rendezvénye újabb sikeres fejezetet írt, amelyen a résztvevők nemcsak környezetvédelmi feladatokban, hanem izgalmas autós túrákban és csapatépítő programokban is részt vehettek. Az esemény célja nemcsak a szemetelés elleni küzdelem, hanem a közösség összekovácsolása és a természetvédelem fontosságának hangsúlyozása volt.
TRABANT = ÉLŐ SZÖVET A FÉM VÁZON.
Hiszen a hulladékszövetek és ipari gyapjú felhasználásával előállított duroplaszt, mint karosszériaburkolat funkcionál fém vázon a Trabanton.
Na, de hogy lesz ebből sivatagjáró Terminátor?
Erről tartottunk a legutóbbi Totalcar Parkoló Parádén fergeteges bemutatót.
Régebben kerestem, készültem rá, de nem volt szerencsém, aztán alábbhagyott a keresés. Most az élet tálcán nyújtotta felém, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy ne ugorjak el előle.
A kvíz becsületkasszás: először a kitakart képet mutatjuk, a megoldások a cikk második felében lesznek, mindenki magának számolja, mennyit talál el. Aki mindet, vendégem a szerkesztőségben egy kávéra. A képalákban pár szónyi segítség és/vagy érdekesség is van.
Hogy ne kelljen minden egyes kérdésnél külön leírni: a kérdés a legtöbb esetben gyári, tuningmentes, utcai autókra vonatkozik. Ahol nem ez a helyzet, ott jelezem.
Korábbi, hasonló kvízek itt:
A dörgicsei múzeumot már sokan ismerik, most szeretném megmutatni az orosházi múzeumot. Kisebb a hely, de itt is van érdekesség, és Zilahi Zoltán tárlatvezetése sokat hozzátesz az élményhez.
"Utak mindig, mindenhol vannak, csak nem mindig látszanak." - George Hannmer
Mint azt folytatásos kisregényemben megírtam, levonultunk az Atlanti partra. A Trabant most a következő megpróbáltatásokhoz erőt gyűjt, én meg támogatókat, hogy teljen új alkatrészek beszerzésére.
Korábban már volt egy ilyen kvízünk, azt itt találod.
A Tete-Katlan terméskövezetén szinkópákat kopogó lökhárítóink pillanatok alatt szertefoszlattak minden hiú álmot, gyerekes reményt, naív gondolatot. Emelni kell akármennyit, bármennyit, mindet, a terepszöget pedig nem elég növelni, először meg is kell teremteni azt, mert most nincs se elől, se hátul, Afrika pedig nem viccel. És tapadás sincs, az öreg téligumik csorba fogai hurrikánként perdültek világgá a megzömült homokbánya pódiumán.
De ne rohanjunk ennyire előre.
A szavazás lezárult, köszönjük a részvételt!
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata idén is meghirdette az Év Körforgalma pályázatot. Erre a hírre indult egy szerkesztőségi üzenetváltás, majd öt perc leforgása alatt meghirdettük az Év legrosszabb körforgalmát és kértünk tőletek ajánlásokat. Ezeket alaposan átválogattuk és itt vannak a döntősök.
Hadaink elérték teljesítőképességük határát, hegymászóink erejük végső megfeszítésével, járműveink egy jelentős gázfröccsel... ez csak blablabla.
Vagyis egy szó se igaz belőle. Egyszerűen csak elfogytunk.
A közel negyven éves Mercedest egy temetőből mentettük ki, most pedig apokaliptikus rali autót építünk belőle, hogy bírja majd Athént, Isztambult, a végén pedig Afrikát. A neve Tigris, a teszt célja pedig az volt, hogy ami tönkremehet, az még itthon adja meg magát, ne 8000 kilométerre a homokozóban. Találkozunk a Parkoló Parádén!
Kövesd a folyamatot Facebookon
(Azóta társa is lett, egy Peugeot 505 mentő, de erről majd később).
A nosztalgiavonaton univerzálisan nincsen fék, autók kapcsán meg aztán pláne jól esik az elégetlen szénhidrogénektől bágyadt, diszrupciómentes múltba révedezni. Akkora archívumunk ugyan nincs, mint az Autó-Motornak, ami 1948-tól 2020-ig kis híján 100 ezer oldalon írt és ír az autós erről-arról, de szűk negyed százada azért a Totalcar is elműködget.
Ez nem vicc.
Hozod a márkás gúnyádat, ami pár hét alatt leszakadt, kilyukadt, kimoshatatlan foltokkal teli és naptól kifakult lesz. A helyiek viszont a hétköznapi, európaihoz hasonló öltözetük felett még egy bokáig érő, kapucnis lebernyeget, úgynevezett djellabát hordanak.
Hozod a legdrágább kempingfelszerelést, és két hónap múlva a kempingszékedet egy szakadás miatt állatbőrrel takarod le, az állandóan elkoszolódó benzinfőző tervezője meg oda tegye a svédacél orrát, ahová most gondolom. A gázfőzőről már szót se ejtek, hiszen egyedi fejlesztésű, faszenes "hobbitkályhán" főzőcskézek pont úgy, mint a helyiek. És pont úgy teát, mint a helyiek.
Szóval az amortizáció jelentős.
A járművön éppúgy, mint rajtunk.
Nincs kormányösszekötő gömbfej lógás nélkül, viszont vannak terepgumijaink minta nélkül. A lengéscsillapítókban hajdan belül lakott az olaj, most kívülről fogja a homokot. A féltengely szimering otthon még a váltóban funkcionált, mostanában legfeljebb 3P Garage utastársam, Szilárd következő fülcimpa tágítója lehetne. De a sor olyan végtelen, hogy nem is folytatom, majd ha a sztoriban odáig jutok, úgyis kivesézem.
Én világéletemben műszaki érdeklődésű ember voltam. Értem ezt úgy, hogy másoknak nem, meg úgy általában se dolgoztam sokat. Mégis, ha választani kell a fáradt olajba hullott csavarkeresgélés és a szőlőkapálás között, nos utóbbiból még szűz vagyok. De szerelni sem szeretek, ha nem muszáj, inkább vigyázok a járműveimre.
Emlékszem, hajdan bicikliztem.
Hogy hova? Természetesen Afrikába. Egyszer megálltam néhány napra Rómában egy többnyire magyarokból álló társaságnál, ahol valaki rögvest kölcsönkérte volna a bringát. Szabadkoztam. Ha már 1300 kilométert letekertem, én bizony ezzel szeretnék lejutni Tunéziába a Szahara nevű homokozóba is. Csak azért nem lett sértődés a dologból, mert egy magyarul valamelyest beszélő szlovák srác - nevezzük Ivánnak - mellém állt. "Igazad van Csontykám, amíg volt, én is úgy voltam, hogy a motorom és az asszonyt nem adom kölcsön. Az asszonyt talán". Mindezt persze félrészegen és talán mindenfajta szerrel módosított tudattal. Na, de ez se most volt.
A most, az most van mert a vadkempingezés vége az lett, hogy lejtőn le tök jól lement a Trabant, de a völgyből kiemelkedéskor már a slickre kopott gumijaim csak tekerték a port befelé, ezerrel. Ha esett volna az eső, még most is ott csörlőznék. A porozásnak egyébként meglett az a hátrányos következménye is, hogy végleg elmúlt a Trabi alapjárata. Az érzés nem hasonlítható egy hurutos betegség elmúlásához, hiszen óriási szívás, minden kuplung kinyomást követően önindítózhatunk, amíg végül az is elmúlik. Ezt nem várom meg.
Nyek-nyek-nyek.
Alapesetben félreállok, kinyitom a motorháztetőt, konstatálom, hogy napsütés van, árnyék nincs. Már az első percben, mint a friss húsra szálló zöld legyek, feltűnik öt önkéntes segítő. Kinézetre olyanok, mint Párizsban a bangladeshi esernyőárusok. Amíg süt a nap, addig egy sincs, de mihelyst elkezd esni, minden második ember bangladeshi esernyőárussá transzformálódik. Ez Afrikában sincs másképp. Ha a csillagok együttállása külföldi turistát és egy kinyitott motorháztetőt mutat, akkor hirtelen mindenki autószerelővé válik.
Ha nem hiszed, akkor gyere és próbáld ki.
Szóval a karburátor szart be, legalábbis ezt gyanítottam. Az egyik kezemen a telefon, a vonalban Vecsés, vagyis Krisztián. A másik kezemmel a nézelődők távoltartását intéztem, a harmadikkal pedig már ötödjére próbáltam kiküszöbölni az afrikai retek okozta csorbát.
Halló, Vecsés!? Igen, hallom...most hallom...most nem...karburátor...! küldök fényképet... a könyv szerint ezt így kéne... Megjött megerősítés, hogy amit tudok az tényleg úgy van. Ami meg nem úgy van, az a kókányolás. Ebben az a legrosszabb, hogy mindenek előtt ki kell találnom, mi lehetett a kókányoló gondolatmenete, vagyis, hogy mire gondolhatott a költő!?
Lépjünk tovább, egy egészen nagyot, hiszen kellenek új papucsok is a Trabira, amihez nem sokat, alig 500 kilométert kell autóznunk, de a karburátor próbálgatásával ebből már eltelt 222. Vagy azt hitted, egyhelyben próbálkoztam megszerelni ötször? Frászt! Az első után kitörtem a városból, elhintalovaztam egy darabig, megálltam egy kúton, újra szétszedtem és összeraktam, de nem lett jó. Tovább mentem, találtam egy pálmaligetet, szétszedtem, összeraktam, továbbmentem, nem lett jó.
Mindeközben, mint a Papírkutyákban a Dácsiás arc, folyamatosan kerestem a megfelelő kombót. Közben azért, ha boltot láttam, vettem valami apróságot. Először benzinszűrőt, aztán teflonszalagot, végül pedig szaniter boltban kenderkócot. Et voilà, meglett a megfelelő kombináció, a karbi újra működés jeleit mutatta.
Két hónap alatt 20.100 km!
Ha visszaosztom, minden napra jut legalább egy műszaki hiba, viszont egyetlen nap se volt amikor az autó ne futott volna pár száz kilométert. Pedig a félig kiszakadt, felspaniferezett futóművel ez igazi kihívás volt.
Na, de miközben ezeket a sorokat írom, megérkeztünk a sivatagból a civilizáció peremére, az első igazi autószervizzel rendelkező városba, Zagorába, és a híres Iriki Garázsba. Itt veszünk új gumikat és bevárjuk az érkező Macon 4x4 Challenge Morocco 2024 mezőnyét. Illetve azok kényszerleszálló, vagy szervizelni vágyó autóit.
Anno, az idei Bamakón Balló Marciék is itt szervizelték a Jeep-et, ahogy a videón is látszik:
Ha felzárkóznál:
A sorozat első részét itt találod.
A második részért pedig kattints ide.
Legutóbb az egyesek szerint merész, mások szerint suta 996-osnál tettem pontot a cikk végére, ami azt jelenti, hogy most a 997-es jön. Úgy tűnik, hogy a Porschénél is vették az adást, hogy a 996-ossal némileg túllőttek a célon: a radikálisan megújított forma megosztó lett, aminek a fő okai a fura, nem ovális fényszórók voltak. Én speciel nagyon szeretem a 996-ost, mert szimpatikusan merész és letisztult, de megértem azokat is, akiknek a furcsasága miatt kevésbé jön be.
Az autónak az utasterében töltjük az időt, nem mindegy milyen állapotban van. Sokan dédelgetjük a kis vackainkat otthon, amik korukból adódóan, akkor sem voltak már hibátlanok, amikor hozzánk kerültek, de megszoktuk, hogy ilyen, és nem tűnik fel mennyi hibája van, csak, ha rámutatnak.
Azért megjegyzem, a K. Tündés naptárak pótlására letöltöttünk néhány Sophie Marceau bikinis képet 1989-ből, merthogy a Maghreb országaiban nem sok csinos lányt fogsz megbámulni.
Ez egy más világ. A burkák világa, tetőtől-talpig ruhák, villogó tekintetekkel.
A többhónapos túránk során most hatodik alkalommal harapunk bele a Szaharába. Az első katasztrofálisan szeles volt. Utastársam a Szahara-occidentalban valahol Tan-tan és Tarfaya között a negyedik áttraverzált dűne után visszafordult, mondván hogy nincs már olyan testnyílása, ami ne lenne tele homokkal.
A következő négy vizitálási alkalom a tipikus turistás helyeken zajlott: Merzouga, Erg Chiagga, Lac Iriki.
Az idő túlnyomórészt langyos, 32-34-36 fok volt, a Trabiban az üveg mögött ez már kitekerte a hőtáguló spirált fix 70-re, ami örök emlékként ott is maradt.
Ja és a legyek.
Igen, az egy fontos momentum. Emlékeztek a Hofi-féle viccre?
"Atyám, csomó van az övén.
Nem az övén, az Övén."
Na, itt légy van a szemed sarkában, az orrodban, de a füledben is. A tieden is, meg az övén is. Mindenhol. Ha megállsz a tűző napon, az már fáj, ha beállsz valami fa, vagy tamaris alá, ott meg hadrendbe állnak ellened a legyek.
Kicsik, aprók, szemtelenek.
De, elábrándoztam.
A sivatagot nagy dűnékben, sok-sok homokkal, tevékkel, csillagfényes éggel, hőséggel képzelgi be az átlagpolgár. Nos, a Szahara nevű homokozóban csak 30 százalék a homok. Kicsit tudálékosan fogalmazva a sivatag elnevezés nem elsősorban geológiai, hanem meteorológiai fogalom, és csak bizonyos évi csapadékmennyiség alatt nevezhetjük a térségeket sivatagos területnek.
Ennek legnagyobb százalékos aránya a hammada, azaz a kősivatag. Itt még a kövek méretétől függően is specializálhatunk, azaz az apróköves, emberfejnél kisebb sziklás sivatagi területek neve a szerir.
De ott vannak még a kiszáradt tavak vastagon visszamaradt sóréteggel, azok a schott-ok, és tényleg csak a maradék 30 százalék az, amit a homoktengere miatt erg-nek nevezünk.
Tudtok mindent. Folytassuk akkor a kalandjainkkal, amik így már közérthetően elsősorban a hammadában zajlanak.
Miért is?
Mert a Trabant-expedíció nem a tömegturizmusról szól. Merzouga dűnéi mesés képeslaptémák ugyan, de nem tudod kivágni róluk a turisták tömegét, vagy elmédből a quadok bőgetését, terepjárók tobzódását és a mindenhol jelenlévő elfogóemberek tolakodó, gyere be, nézd meg, gyere be, edd meg, gyere be, vedd meg effektusát.
Természetesen egy zarándoklat gyanánt végigjártuk mindezeket is. Letudtuk, jó volt, veni, vidi... , szóval jöttünk, láttunk és nem jövünk vissza.
Nekünk jobban bejön a csend és a kaland bizonytalansága. Nem tudni, hol fogunk éjszakázni, nem tudni, hol fogunk kilyukadni, nem tudni, ha nem tudunk végigmenni, ki fog bennünket megmenteni. Megteszünk mindent, ami eszetlen és megteszünk mindent, hogy jól menjen, hogy sikerüljön.
Soha nem állok meg pénzt, bonbont követelő gyerekeknek, de minden esetben megállok a sivatagban egyedül gyalogló, piszkos, lerongyolódott, nem ritkán bomlott elméjű embereknek, hogy vizet/kenyeret adjak nekik.
De a motorját toló helyi mellett se mentünk még el úgy, hogy meg ne kérdezzük: benzin?
És ezt abból az önző, aljas indokból tesszük, hogy ha majd a jövőben valami zergéknek való úton tologatom a lomot, akkor csak pottyan majd az égből valaki, aki nekem segít tolni. (Mindezt nem a Trabant-expedíció favorizálására írtam, hanem mintának, ha ide keveredsz, így viselkedj.)
De, ha már itt vagyok a dűnék között valami kis vakbél faluban, hát meséljünk is.
Már korábban is készítettem egy nagyon hasonló kvízt, amit itt találsz.
Sőt, ha a nyomaték érdekel, akkor is tudok ajánlani egy kvízt.
A kitöltés nyomatékosan ajánlott!
A teljesítményt a legtöbben könnyebben megértik, mint a forgatónyomatékot, hiszen nagyjából lineáris adatról van szó. Nagyon durván leegyszerűsítve arról van szó, hogy két minden egyéb szempontból megegyező autó közül az megy majd jobban, amiben több a lóerő. A nyomaték már nem ennyire egyszerű, hiszen a menést nem befolyásolja ennyire direkt módon, ezért is nehezebb értelmezni a newtonmétert, mint a lóerőt.
Ha mélyebben érdekel a téma, szeretnéd jobban megérteni a dolgot, akkor az a jó hírem van, hogy akadnak remek cikkeink a témában.
Ezek közül most elsősorban Gajdán Miki remek írását ajánlom:
De ne feledkezzünk el Göbi kiváló anyagáról sem:
Nyegli anyagát szintén kár lenne kihagyni: