Totalcar Vakbarát Hírportál

Gumipor

Könnyed autós tartalmak a Totalcaron

Totalcar
2021.10.22. 17:12

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy habkőből és vulkáni hamuból álló új sziget miatt repült a térségbe a japán sajtó, aztán egy halom hajóroncsot talált a közeli Iwo Dzsima szigetén. A sziget a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legvéresebb helyszíne volt, nem véletlen, hogy amikor megjelentek a neten az alábbi képek a rejtélyes, felszínre került hajóroncsokról, sokan az Ivo Dzsima-i csata különös, eddig rejtett maradványának gondolták.

    A sziget a térség vulkáni aktivitása miatt emelkedett meg, ezért van, hogy az eddig a parthoz közel, de nagyrészt víz alatt lévő roncsok most láthatóak, sőt, van, amelyik mélyen a szárazföldre került. És hogy honnan kerültek oda a hajók, ha nem a csatában süllyesztették el őket? Úgy, hogy ezek valójában betonból készült hajók, amiket az amerikaiak szándékosan süllyesztettek el a parthoz közel, a háború után.

    Már az első világháború idején, a nagy háborús acélhiányban kísérleteztek különböző kormányok betonból készült hajókkal. Ezek legfeljebb kényszermegoldásnak voltak jók, de miután ez az irány nem vált be, békeidőben a legtöbbet szétbontották vagy elsüllyesztették. Süllyesztés áldozatai voltak a videón látható betonhajók is, amiket már a második világháború nagy csatái után süllyesztettek itt el abban a reményben, hogy hullámtörőként szolgálva segítik majd a később a szigeten kikötni igyekvő hajókat. Összesen 24 hajó végezte itt így, a mólóból aztán nem lett semmi, a hajókat pedig ott hagyták a vízben, ahonnan az elmúlt hónapok vulkáni aktivitása emelte ki a szigettel együtt.

  • Az idei F1-es szezon alatt már a negyedik évadot forgatja a Netflix a Hajsza a túlélésért (Drive to Survive) című dokusorozatából, ami csapatról csapatra követi végig a bajnokság történéseit. A stáb kameráit olyan mélyre engedik a háttérben, amilyen mélységekre korábban nem láttunk rá, majd az így nyert értékes anyagot a vágószobákban végtelenül hatásvadászra vágva készül a sikersorozat. Épp emiatt lett piszok népszerű azok között is, akiket a Forma-1 mint sport, korábban nem kötött le. Azzal, hogy az amúgy pontokért menő versengést személyes drámákra és katarzisokra, viszályokra, érzelmekre fűzi rá, milliók figyelmét terelte a Forma-1 felé, különösen sokakét az Egyesült Államokban, ahol az F1 sosem tudott igazán erős gyökeret verni.

    Nem kérdés, hogy a Forma-1-ben pénzben érdekelt személyeknek, vállalatoknak nagyon fontos, hogy a Netflix évről-évre elkészítse a sorozatát a szezonról, viszont aligha lesz hosszú életű az együttműködés, ha a pilóták kiszállnak a dologból. Márpedig most az idei bajnokság főesélyese, Max Verstappen mondta el az AP hírügynökségnek, hogy neki ennyi elég volt. "Bekamuztak olyan rivalizálásokat, amik nem is léteznek" - mondta, utalva rá, hogy a sorozat nézőpontjából az F1 inkább egy folyamatos gladiátor küzdelem, ahol az ember nem a saját szezonját futja, hanem a személyes konfliktusait vezeti le a pályán futamról futamra. A holland elmondta, hogy nem híve az efféle drámaiságnak, a tényeknek annál inkább, ezért sem viselte jól, amikor a Netflixnek adott nyilatkozataiból kiszedett részleteket teljesen más környezetbe helyezve mutattak be nem létező, vagy felerősített konfliktusokat, helyzeteket.

    Verstappen ezután nem ad több nyilatkozatot a Netflixnek, ami nem jelenti, hogy nem mutatják majd benne, de ő már nem teszi hozzá a magáét azzal, hogy nyilatkozna nekik.  

  • Újabb hírhedt hazai büntetőfékezős videó kapcsán született bírósági ítélet: az alábbi, M5-ös autópályán tavaly novemberben bemutatott tahóság kapcsán hirdetett ítéletet a Kecskeméti Járásbíróság.

    A többszöri (legalább öt) indokolatlan fékezést, a leszorítást és az átkiabálást azzal indokolta a bíróságon a Mercedest vezető 33 éves nő, hogy ideges volt. A bíróság mindezért, közúti veszélyeztetés bűntette miatt 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte, valamint 1 év 6 hónapra eltiltotta a vezetéstől. Ebből az ítéletből is jól látszik, hogy nagyobb lett a szigor az ilyen büntetőfékezős ügyek kapcsán az elmúlt évben. Ezért az M0-son két éve mutatott, hasonlóan veszélyes büntetőfékezésért például jóval enyhébb büntetés járt tavaly januárban.

  • Igazán beleélte magát a halloweeni készülődésbe az alábbi videóban látható Ford pickup gazdája. Az csak az első lépés volt, hogy felültetett egy csontvázat a platóajtóra, de került mellé egy dudálásra biztató tábla is. Amikor pedig a mögötte haladók ezt megtették, jött a meglepetés.

     Jópofa megoldásával biztosan mosolyt csalt néhány autós arcára, és nagyon is van igazság a videó alatti hozzászólások egyikében: képzeljünk el egy világot, ahol az emberek megnevettetik egymást, ahelyett, hogy sírásra késztetnék.

  • Érthetetlen, hogyan lehet összekeverni a pedálokat egy autóban, különösen ha csak kettő van belőlük. Egy 31 éves osztrák sofőrnek sikerült: a Mondsee mellett akarta letenni a Lamborghinit egy parkolóban, utasa már ki is szállt, azonban a forgolódás közben a fék helyett a gázra lépett, és tolatva beugratott a tóba.

    Szerencsére ki tudott szabadulni, és a partra is kijutott, utasa rögtön értesítette a hatóságokat. A sofőrt vizsgálatok erejéig kórházba vitték, az autót pedig a helyi tűzoltók halászták ki.

  • Goodwoodból általában csak a milliárdokat érő veterán versenyautókat vagy a világháborús repülőgépmotorral töltött szörnyetegeket lehet látni, de néha akadnak olyan gyöngyszemek, amik kilógnak ezek közül, mint például a Minik vidám versenye, vagy éppen a magyar rendszámos VFTS Lada.

    Talán még az is szívesen megnézi, akit kevésbé mozgatnak meg a szocialista autók, hiszen azért hegyezett, hátsókerekes, sírós váltós Ladát mindig jó pályán látni.

  • Egy rajongó hamarosan a mennybe mehet: a Kiválasztottnak 30 évadnyi Top Geart kell végignéznie - ez 236 epizódot jelent -, cserébe a Uswitch nevű cég egy halom exkluzív mörcsöt és 1000 fontot (430 ezer forint) ad neki. A Uswitch egyébként egy angol  ár-összehasonlító webhely.

    Persze vannak feltételek: a pályázónak 18 éven felüli, brit állampolgárnak kell lennie, a nyertest véletlenszerűen sorsolják ki; a feladat és a projekt célja pedig az, hogy a nyertes összeszámolja, melyik márka hányszor szerepelt a 30 évad alatt, egyúttal kiderítse, melyik volt közülük a legtöbbször futtatott. A feladatot 3 hónap alatt kell teljesíteni.

  • A könnyed tartalmak szent Grálját találtuk meg az imént: a felvétel végre nem egy Nokia 3310-essel készült, nem rántják el a kamerát, nem remeg be a kép a kulcspillanatban, ráadásul az esetnek csak öt könnyebb sérültje lett. 

    A helyi tűzoltóság szerint az oklahomai Thackerville közelében közlekedő kamion fennakadt a síneken. Szerencsére a sofőr - valószínűleg ő az ugráló figura a videón - és a kutyái is időben kiszálltak, a vonat azonban már nem tudott megállni. Az ütközéstől a mozdony kisiklott, de néhány vagonban az üvegek is betörtek.

    via motor1.com

  • Sok helyen fémhálóval takarják le az útmenti meredélyeket, hogy megakadályozzák a kisebb-nagyobb kövek úttestre jutását, de a megoldás nem minden esetben jelent teljes védelmet. Annak a görög párnak sem jelentett, akikre október 17-én az Athéntól 2 órányira északra lévő Arachova mellett egy körülbelül hatvan centi átmérőjű szikla zuhant.

    Szerencséjükre nem pont rájuk, hanem a Volkswagen Polójuk motorháztetejét érte a szikladarab. A kráterből ítélve nem élték volna túl, ha fél-egy másodperccel később, illetve fél méterrel hátrébb történik a becsapódás. A csuszamláskor két másik autó is az útszakaszon közlekedett, nekik sikerült kikerülni a törmeléket. Görögországban az elmúlt napokban rengeteg eső esett, valószínűleg ez lazította meg a hegyoldalt.

  • Nincs hét érdekes találat nélkül a Magyar Közút Instagram-oldalán. A hazai úthálózati történések krónikásainak legutóbbi nagy fogása ez a múlt csütörtök hajnalban, az M1-M7 bevezető szakaszán felvett baleset, aminek tanulsága, hogy mindig gondolj a holttérre. A csúnya borulást bemutató sofőr ugyanis az útellenőrönek azt mondta, hogy egy másik autóval a holttérben koccantak, ezért szaladt ki a sávból és ment neki a szalagkorlátnak.

  • Kiadta az ITM annak az országos ellenőrzési akcióhétnek a statisztikáit, amit még szeptember utolsó hetében tartottak fővárosi, debreceni, győri és szegedi helyszíneken. A minden évben őszre időzített, a hazai autó- és teherautóállomány átlagos környezetvédelmi állapotát felmérő razzián idén összesen 918 ellenőrzést végeztek. Ebből 17 autónál volt olyan szintű probléma, hogy soron kívüli műszaki vizsgára kellett berendelni, de ez nem jelenti azt, hogy csak ennyi autónál volt "kifogásolni valója" a vizsgálatot végző szakembereknek. 

    Mint írják, a forgalomból kiintett autók átlag életkora tizenöt év volt. A személyautók kilométerórái átlagosan 200 ezer, a kishaszongépjárműveké hozzávetőleg 270 ezer, a tehergépjárműveké közel 500 ezer, a nyerges vontatók pedig majdnem 740 ezer megtett kilométert mutattak. 

    A benzines autók több mint nyolcvan, a dízelesekének több mint kilencven százaléka találtatott kifogástalannak. A legjobban a fővárosi dízel állomány teljesített 95 százalékra kerekíthető értékkel, a legtöbb baj pedig a győri benzinesekkel volt, ezeknek kevesebb mint a háromnegyede volt probléma nélküli. Ezek vélhetően nagyrészt kisebb, kibocsátással kapcsolatos gondok. Hogy konkrétan mik, arról nem ír a közlemény, de arról igen, hogy az ezredfordulón végzett hasonló razziáknál még mindössze a dízelmotoros autók fele, a benzinmotorosok kétharmada felelt meg az akkori követelményeknek.

  • Egy szentpétervári éjszakában produkált őrült ugratással próbálta meg növelni netes ismertségét egy orosz srác, ami sikerült is neki, de könnyen börtönt érhet a mutatvány. Konkrétan ez az a 160 km/h-s repülés, amit egy Skoda Octaviával adott elő a kemény aszfalton.

    A skodás srácnak skodastreetracing néven közel százezer követője van az Instagramon, ahova úgy töltögeti a közúton barmuló videóit, mintha lenne jogosítványa, pedig az már 2019 óta nincs neki. Hasonló produkciók miatt korábban már négyszer vették őrizetbe, már a szentpétervári mutatvány előtt eltiltották a vezetéstől 2025-ig. Egy-egy videóját látva rejtély, hogyan lehetett egyáltalán szabadlábon - itt például 200-as tempóval rázza le a rendőröket a jelöletlen Skodájával. 

    A szentpétervári mutatványt pechére már nem ússza meg komoly következmények nélkül. Elmondása szerint ugyan nagyon rákészültek, hogy biztonságos legyen a repülés: tettek összesen 180 kilogramm homokzsákot az Octaviába, hogy kiegyensúlyozzák, és telepakolták tűzoltókészülékekkel, de ez nem hatotta meg a szentpétervári hatóságokat. Közúti veszélyeztetés miatt bűnügyi eljárás indult ellene, aminek akár hét év letöltendő börtön is lehet a vége, és nem látni okát, hogy miért ne éppen ezzel a nagy nyilvánosságot kapott üggyel mutassanak példát és csukják le a srácot.

    Az ilyen önsorsrontó, ellenben piszok látványos autós produkciók másik orosz sztárja az a BMW-s fiú, aki nemrég 40 métert ugratott egy folyó fölött a Rosztov régióban. Annak a mutatványnak gerinctörés lett a vége, aminél talán még egy orosz börtön is jobb végkifejlet. 

  • A Micheal Bay által rendezett öt rész és Travis Knight spinoffja után ismét új kézbe, Steven Caple Jr-hoz kerül az autobotos franchise, ő osztott meg az Instagramon néhány képet az új gépparkról.

    Optimus a Freighliner FLT formához tér vissza, Bumblebee második generációs Camaróként jelenik meg, itt azonban váratlan érdekességek következnek: a két főszereplő mellett egy Porsche 964 RS 3.8, egy T1-es Transporter és egy Ducati 916 képviseli majd a protagonista csapatot, a gonoszokat pedig egy Peterbilt 359 és egy GMC Topkick mellett egy Skyline R33 GTR. A retró hangulat így adott, az effektekkel biztos nem lesz baj, a sztorit és a rendezést meg majd meglátjuk.

    via carscoops.com

  • Nemrég a Toyota állított mozgóképes emléket az ikonikus terepjáróinak, ezúttal pedig egy másik japán gyártó, a Honda lépte meg ugyanezt. A különbség annyi, hogy a Honda járműtípustól függetlenül minden emlékezetes modelljét megfuttatta, legyen az motorbicikli, keicar, repülő vagy Forma-1-es versenyautó, a lényeg, az üzenet, hogy mind a jövő felé igyekeznek.

     A carscoops szerint a videó több mint 100 járművet vonultat fel a márka 73 éves történetéből, így zaftos kihívás lehet a márka rajongóinak minél többet szpottolni közülük.

    Mi kezdjük: S600.

  • Átmennél egy gázlón? Egy közvéleménykutatás szerint az emberek körülbelül 74 százaléka simán megpróbálná, aminek akkor lehet következménye, ha a víz majd' egy méter mély.

    A felvételen látható rövidke útszakaszon normál esetben is keresztülfolyik egy patak, ami az elmúlt időszak esőzéseiben meg-megdagadt, ezért a hatóságok egy jól látható vízmércét is az út szélére állítottak. Ennek ellenére több sofőr is nagy gázzal szavazott bizalmat az autójának - az esetek egy részében szomorú eredménnyel.

    Tipp: vízből való huzatás közben se hagyjuk P-ben az autót.

  • Jól állja az időt, és összességében bevált a Duna-menti nemzetközi kerékpárút világító szakasza, így ha nem is magát a világító úttest koncepcióját, de az amögött lévő technológiát elviszik az ország sok más bicikliútjára, sőt, még egy főútra is, jelentette be az ITM egy közleményében.   

    Az Esztergom melletti bicikliút-szakasz útburkolatába tavaly ősszel kevertek világító szemcséket. A lényege röviden, hogy a fénnyel feltöltött szemcsék (úgynevezett fotolumineszcens boroszilikát anyagú, gyantába ágyazott szemcsék) napnyugtától napkeltéig kifogástalanul jelzik a vonalvezetést az úton, ami arra épp elég, hogy közvilágítás híján, egy gyenge fényű biciklilámpa mellett az ember lássa, merre kanyarog az út. A most bejelentett további útfényesítések viszont nem ezt a megoldást követik, hanem ezzel a technológiával festik fel az útburkolati jeleket, aminek a hasznossága kábé ugyanennyi lehet.

    November végéig nyolc kerékpárúton festenek fel világító burkolati jeleket a Fertő-tó partján, Tihanynál, Cegléd-Nagykőrös, Tát-Nyergesújfalu, Vác-Sződliget, Zalaegerszeg-Zalalövő és Zebegény-Nagymaros között. Ami ennél érdekesebb lesz, az az, hogy a 710-es főútnál is megpróbálkoznak ezzel, és azt vizsgálják majd, hogy a festés milyen mértékben növeli a Balatonfűzfő-Papkeszi körforgalom éjszakai láthatóságát, közlekedésbiztonságát.

    Fotók: Magyar Közút

  • Az autósport egyik leghíresebb kanyarjának látképével égett össze már hosszú évtizedek óta az a házikó, amit egy biztonsági átalakítás miatt a napokban rombolnak le nyom nélkül. Az Eau Rouge tetején álló klubházról van szó, ami a nyolcvanas évek közepe óta látszott minden itt rendezett futam közvetítésében. 

    A dombtetőn állt faház az East Belgian Racing Team (EBRT) klubházának épült még 1985-ben. A pálya leglátványosabb pontja ez, az autósport rengeteg nagy pillanatát lehetett a ház ablakaiból végignézni - az utóbbi időben sok nagy balesetet és sajnos egy tragédiát is. Anthoine Hubert 2019-es halálos balesete volt ezek közül a legsúlyosabb, de sok hasonló eset volt, amikor a szűk bukótérből visszapattanó autót eltalálta az érkező mezőny. Az ilyen eseteket elkerülendő nyújtják meg most a bukóteret a dombtetőn, ennek a fejlesztésnek volt útjában a ház. A nagy átalakítás végén nem csak biztonságosabb lesz az Eau Rouge, de kap egy új, 3500 férőhelyes lelátót is.

  • Jeremy Clarksont a legtöbben a Top Gear egykori műsorvezetőjeként ismerik, aki viharos távozása után a szokásos trióval szállította az Amazonra a The Grand Tour-t. Mostanában pedig farmmal próbálkozik és a The Times napilap, valamint a The Sunday Times hetilap hasábjain jelennek meg cikkei.

    Olyan, mint a kiskutya verziója a Nissan GT-R-nek, foglalta össze röviden a GR Yarist Clarkson miután indoklásában megemlítette, hogy: „Egy reggel kimentem vele a szántóföldre. Mindent összetapostam, de nem érdekelt, mert hatalmas volt. Aztán, amikor kiismertem a vezethetőségét, kivittem az országútra. Mindent tükörjég borított, és ott is őrületesen élveztem a vezetést.”

    Idén a 261 lóerős, összkerekes Toyota GR Yarist választotta meg az év legjobb autójának. Úgy tűnik, őt még nem érte el a villanyautós ostrom, mint Tannist.

  • Sok esetben úgy hivatkoznak a 21 kilométer hosszan kanyargó Nürburgringre, mint a világ legveszélyesebb versenypályája. Gyártók küzdenek itt a világelső köridőkért, lelkes amatőrök igyekeznek körbetalálni rajta és előfordulnak olyanok is, akiknek elképzelhetetlen a hétvége a pálya nélkül.

    Balesetből sok akad, a napokban is történt egy hatalmas karambol, de ilyen gyorsan, közvetlen a bejárat után megtalálni a szalagkorlátot egy egészen új rekord. A videót Misha Charoudin töltötte fel az Instagramra (kövesd a Totalcart is!).

  • Lehetetlen úgy megúszni a hétvégi pályanapozást, hogy már az első alkalom után ne azon törje az ember a fejét, milyen volna valami sportosabb, tapadósabb gumival. A gondolatsor végső lépcsője úgyis az utcán nem használható slick lesz. Itt most egy i30 N Fastbacken nézik meg, mennyit számít.

    Ez már csak ilyen műfaj, az ember jó esetben egyre ügyesebb, egyre közelebb kerül az autó határaihoz, ezért vágyik arra, hogy egyre messzebb tolja ezeket a határokat is. Gumival, futóművel, reszelt motorral. Ezen a lejtőn nem lehet megállni.

  • Guccio Gucci 1921-ben alapította a híres divatmárkát, mely idén ünnepli 100. születésnapját. Már régóta nem csak ruhák meg táskák létezhetnek Gucci logóval, és erre az egyik legjobb példa a ‘80-as évek Cadillac Seville-je, melyet az olasz divatcég öltöztetett fel.

    Fehér színe volt a legvisszafogottabb eleme, még a tető vinyl borítása is Gucci mintázatú, az oldalán pedig piros csík fut végig. Az igazi show persze, a beltér volt, ahol padlótól plafonig átcsomagolták az autót.

    Erre emlékeznek most a limitált szériás Hot Wheels kisautóval, melyet 120 dollárért kínálnak. A szokványos bliszter helyett itt díszdobozban, talapzattal és akril kalitkával, hogy megfelelő védelmet kapjon.

  • Idén harmadik éve, hogy elérhető a Teslákban a Sentry Mode, amivel azok minden irányba látó kamerái akkor is figyelnek, amikor az autó parkol. Ez a bő két év úgy tűnik, nem volt elég, hogy mindenkihez eljusson a híre: ezekben az autókban kár kárt tenni, mert lebuksz. A videón látható BMW-s nő legalábbis nem tudta, hogy veszik, amikor nekiesett egy bosszúkarcra egy vélt szűken parkolás miatt.    

    A felvétel utóéletértől annyit tudni, hogy miután beazonosították és számon kérték a karcolót, azt mondta, a parkoló közelében sem járt. 

  • Rézmányi Balázs kollégánk, barátunk általában onnan ismerszik meg a Parkoló Parádékon, hogy egy nagy objektíves fényképezőgéppel hasal, kúszik, görnyed vagy épp ágaskodik, hogy végül nekünk olyan csodás képgalériáink szülessenek, mint a legutóbbi PP-ről ez itt:

    Most (2021. október 17-én) vasárnap várunk mindenkit szeretettel a 34. Parkoló Parádéra, ahol ráadásul 34 válogatott Rézmányi képet is kiállítunk, amiket akár meg is lehet vásárolni a helyszínen. Részletek a 34. PP-ről itt.

  • Szűk két hete, hogy az Aston Martin Forma-1-es csapatának szoftvermérnöke teljes pilótaszerelésben futotta le a londoni maratont. Most a Guinness Rekordok Könyve is hitelesítette a futást, és mint egyedi teljesítményt, rögzítette George Crawford 3 óra 58 perces futását. 

    Crawford négy órán belüli futása egy átlagosnak mondható teljesítmény egy amatőrtől. Legalábbis az lenne, ha futócipőben, futóruhában tette volna, de ő tetőtől talpig versenyfelszerelésben teljesítette a távot: lábán egy vékony talpú versenycipővel, amit pedálok finom taposásához gyártanak, nem 42,1 kilométer aszfalton futáshoz. Ami viszont még ennél is nagyobb teljesítmény, hogy a fején végig ott volt a csapat versenyzőjének, Lance Strollnak három idei futamon is használt sisakja. Aki futott már nagyobb távot akár egy nehéz kötött sapkában, az tudja, hogy még attól is meg tud fájdulni az ember nyaka, hát még egy szűk, nehéz sisaktól. Megérdemelt a Guinness rekord, de Crawford a figyelemmel, amit magára vonzott a futás előtt, alatt és után adományt is gyűjtött egy mentális egészségmegőrzéssel foglalkozó alapítványnak. 

  • Élőben minden jobb. Például kint lenni a Parkoló Parádén is. Idén utoljára most vasárnap lesz rá lehetőség, a részletekért kattints ide. Ha pedig már az élőnél tartunk, nézd meg Karotta és Csepreghy Dani rövidke legutóbbi live bejelentkezését a PP-ről:

  • Túl sok a trolikat blokkoló szabálytalanul parkoló autó, egy új táblától remél megoldást a Budapesti Közlekedési Központ. A szabályos, azaz az úttestre nem belógó parkolásra figyelmeztető táblákat tett ki a BKK a VII. került több pontján, konkrétan a Nefelejcs, Dohány és Wesselényi utcákban. Így néznek ki, és talán évi pár óra kényszerpihenőt megspórolnak majd a hálózatnak.

    A táblák előzménye, hogy évente több mint kétezer olyan esetet regisztrálnak, amikor szabálytalanul parkoló autó akadályozza a BKK járatainak haladását. Ezeknek úgy a fele a belvárosi szűk utakon történik, ahol legtöbbször az áramellátáshoz kötött trolik ragadnak be így, az pedig aligha vigasztalja a veszteglő utasokat, hogy egy ilyen belógás 10-30 ezer forintos bírságot vagy elszállítást jelenthet az autósnak, ha erre van idő és illetékes (azaz nem a sofőr ér előbb a helyszínre).

    A z idei évben eddig összességében csak a Nefelejcs utcában 48 órát állt a forgalom, de a Dohány utcában is összejött már több mint 36 óra, a Wesselényi utcában pedig közel 12 óra volt a zavarok összideje. A táblák talán javítanak majd a helyzeten, de nagyot valószínűleg csak szigorúbb és következetesebb bírságolás jelentene.

    (BKK)

  • 6.0, V12, összkerék, bő 600 lóerő, 1000 Nm. Ez a Merci mégsem ettől igazán érdekes, hanem a VR10 biztonsági rendszertől, amiről már korábban szinte minden fontosat megírunk, de az alábbi videóban végre valóságában is megnézhetjük:

  • Ahogyan Rézmonyó is mondta, autót fotózni sokszor maga a parttalan baszakodás. Néha viszont kijön belőle valami egészen fantasztikus, amikre büszkék lehetünk. Aztán megnyitjuk az Instagramot és rájövünk, hogy van még ebben az egészben.

    Méghozzá nagyon sok. Ezért, amikor az ember felfedezi, kik és miként művelik ezt a világban, rendesen elképed. Ha autós képeket görgetnél a telefonodon, akkor Monyó szerint erre az ötre érdemes követés gombot nyomni:

    Ha szereted autós képekre csorgatni a nyálad, akkor kövesd Monyót és a Totalcart is. Amennyiben nem pixeleken nézegetnél csodálatos autókat, akkor gyere el a Parkoló Parádéra!

  • Ha azt nézzük, mennyi hagyományos kézzel készülő elem van a Rolls-Royce-okban, akkor rögtön érthető, mit keres a Mayfairban rendezett kézműves vásáron, a London Craft Week-en egy Phantom. Mégsem az autó a lényeg, hanem a méhek a gépháztetőn.

    Allie Knight, a márka felületkezelő központjának egyik munkatársa készítette a kis méhsejtmintás grafikát és a virágot a gépháztetőre. Utóbbi a Phantom Rose, egy angol rózsafajta, amit kifejezetten a Rolls-Royce kérésére kreáltak.

    Goodwoodban, a South Downs Nemzeti Park szélén van a Rolls-Royce méhészete, ahol nagyjából 300 000 apró munkatárs tevékenykedik, hogy megszülethessen a mézek Rollsa. Tekintve, hogy a méhek szerepe milyen fontos a természetben, ez igazán remek kezdeményezés.

  • Vasárnap még a Török Nagydíj dobogójáról maradt le egy hellyel Charles Leclerc, hétfőn pedig már barátnőjét, valamint édesanyját autóztatta a Ferrari fioranói tesztpályáján.

    A monacói pilóta mögé a Ferrari háromüléses versenyautójába ülhettek be szerettei, akik egy kicsit azért ijedeztek is a száguldás során. A 257 km/h-s sebességbe is belekóstoltak, a mért kör pedig 1:08.499-es időeredménnyel zárult. Ez azért elég gyorsnak számít: a pályarekordot Michael Schumacher tartja 0:55-tel, a 2004-es Forma-1-es versenygéppel, a formaautókat nem számítva Andrea Bertolini a csúcstartó egy Maserati MC12 Competizionével.

Rovatok