Totalcar Vakbarát Hírportál

P rendszámossal ütköztem

2014. október 15., 12:58 Módosítva: 2014.10.17 06:41
13

Tisztelt Biztosításdoktor!

Gépjárművemnek nekiment egy P rendszámos autó. Mint kiderült a P rendszámos autó nem rendelkezett kötelező felelősségbiztosítással. A sofőr elismerte a károkozást, töltöttünk ki kárbejelentőt, amelyen a sofőr adatai szerepelnek, biztosítási adatok viszont ebből kifolyólag nem. Az autó várhatóan gazdasági totálkáros.

Ebben az esetben a Mabisz elfogadja a kárbejelentőt jogalapnak? A károkozó, illetve a P rendszám tulajdonosa ez esetben számíthat szankciókra? Esetleg magával vonz ez bármilyen feljelentést? Esetleg nekem mint vétlen félnek, kell feljelentést tennem? Megtörténhet valamilyen módon, hogy nem térítik meg a káromat?

Segítségét előre is köszönöm!

Köszönettel: Roland

Tisztelt Érdeklődő!

Az érvénytelen biztosítással rendelkező P rendszám tulajdonosa által okozott káresemény térítésére is a MABISZ hivatott.

Az Ön saját biztosítójánál megtörtént kárfelvételt követően és a kárbejelentés járulékos igények rögzítése után a teljes dokumentációt összeállítva, továbbítja a fent említett szervezetnek és a kártérítést - a felelősségvállalási nyilatkozat beszerzése, valamint a jogalapi vizsgálat után - folyósítani fogják az Ön részére.

A MABISZ által kifizetett kártérítési összeget biztosítatlanság miatt az okozónak vissza kell fizetnie.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Nincs hivatalos papír a vétkesről

2014. október 13., 11:25 Módosítva: 2014.10.13 11:25
2

Tisztelt Biztosításdoktor!

Közel fél éve szenvedtünk balesetet az autónkkal. A szembe jövő autó a kanyarban áttért a mi sávunkba (záróvonalon), és összeütköztünk. A rendőrséget értesítettük, a szembejövő sofőr szondája pozitív lett, őt bevitték. A rendőrség azt mondta, hogy vérmintát továbbküldték toxikológiára, legyünk türelemmel. Közben mi elmentünk a -vélhetően- vétkes fél biztosítójához, megtörtént a kárfelvétel, megállapították a kárösszeget, amit akkor utal felénk a biztosító, ha igazoljuk a jogalapot. Párom fölhívta a rendőrséget és az alábbi tájékoztatást kaptuk: a toxikológia eredménye megvan, amfetamimt találtak benne. Az ügy orvosszakértő elé kerül, majd a rendőrség átadja az ügyet az ügyészségre, így csak a bírósági ügy lezárásakor kapunk hivatalos papírt. Hogy ez mennyi idő, arra a rendőrség nem tud tájékoztatást adni, de annyit elárultak, hogy hosszú lesz.

Egyetlen hivatalos papírunk van az esetről, a helyszínelési jegyzőkönyv (azt hiszem így hívják), amiben csak annyi szerepel, hogy adott napon, ilyen meg ilyen rendszámú autók ütközésekor rendőrségi helyszínelés történt. Kérdésem az, hogy tehetünk-e valamit az ügy érdekében, hiszen nekünk teljesen mindegy, hogy a másik féllel mi történik, a záróvonal átlépése, és a pozitív alkohol már eleve egyértelművé teszi a vétkességet. De hivatalos papír nincs.

Köszönettel: Laci

Tisztelt Érdeklődő!

A kérdésére válaszolva igen ugyanis a felelősség kérdése tisztázott, hiszen a leírtak alapján a rendőrségi helyszínelés alkalmával felvett jegyzőkönyv is gondolom tartalmazta. A gépjárművezető pedig a leírtak értelmében nem volt vezetésre alkalmas állapotban, a toxikológiai jelentés szerint sem. Kérem vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel és kérje egy igazolás kiadását, mely szerint a másik fél okozta a balesetet, ellene eljárás van folymatban, ezáltal az Ön kára megtérítésre kerülhet, a hatályos jogszabály értelmében, pedig a kifizetett kártérítés egy részét visszakövetelheti a biztosítótársaság a károkozótól. A baleset napjától a kifizetés napjáig Önt késedelmi kamat illeti meg ezen igényét a kárrendezésben illetékes / okozó/ biztosítójánál jelezze írásban.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Lopás után visszajáró összegek

2014. október 10., 10:25 Módosítva: 2014.10.15 13:15
3

Tisztelt Biztosításdoktor!

CASCO-s használt autómat 3 hónap használat után ellopták. A hosszas ügyintézés után (rendőrség, magánnyomozó, forgalomból kivonás..) végül a biztosító (Groupama) fizetett egy adott összeget. Érdeklődnék, hogy a biztosító köteles-e

- tudtomra hozni az autó értékbecslésének módját, hogy mi alapján jött ki az összeg (évjárat, futott km, extra légzsákok stb..)

- az átírással kapcsolatos költségeket (forgalmi, eredetiségvizsg stb.) kifizetni

- az időarányos hátralévő CASCO díjat visszafizetni (1 évre előre fizettem).

- Milyen időkorlát van a felleblezésre, ha nem vagyok megelégedve az összeggel?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján a káridőponti érték megállapítására vonatkozó információt kérhet a biztosítótársaságtól, valamint amennyiben ezen értékkel nem ért egyet fellebbezéssel élhet, rendelkezésre bocsátva a gépjármű saját paramétereinek jellemzőit, amelyet dokumentumokkal igazolni tud, lévén lopáskár történt. A piaci adatokhoz is hasonlíthatja a meghatározott értéket, hiszen ezen adatok alapján tud hasonló felszereltségű gépjárművet beszerezni.

Az új gépjármű forgalomba helyezési és átírási költségeinek térítését ezen módozat terhére nem vállalják a biztosítótársaságok. A casco biztosítás évfordulóig járó díja a kártérítésből levonásra került, - így díj vissza utalásra nem számíthat - mivel a szerződés éves díjfizetésű csak a biztosítótársaságok lehetőséget adnak ettől eltérő fizetési módra, viszont ebben az esetben az évfordulóig járó díj megilleti a társaságot, a biztosítási érdek megszűnése miatt.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Hogyan tovább ismeretlen károkozó elleni feljelentés után

2014. október 7., 14:31 Módosítva: 2014.10.07 14:31
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Autómat egy parkolóházban meghúzták, két elem sérült, amelyeket fényezni kell - kb. 50 000 Ft-ra becsülöm a kárt. Az esetet nem láttam, de egy szemtanú, és a biztonsági kamerák felvétele alapján feljelentést tettem a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. A kérdésem az lenne, hogyan lépjek tovább. Az autót szeretném minél hamarabb megjavíttatni - a kérdésem az, hogyan fogok a pénzemhez jutni, amennyiben a rendőrségi eljárásnak lesz eredménye.

Köszönettel, Mihály

Tisztelt Érdeklődő!

Az Ön által közölt információk alapján a káresemény rögzítése megtörtént, valamint független szemtanú is rendelkezésre áll, ezért nincs más teendője mint felkeresni a saját biztosító társaságát és kérni közreműködésüket a káresemény rögzítéséhez. A biztosítója a károkozói rendszám ismeretében alapján tájékoztatni fogja Önt, melyik biztosítótársasághoz kell fordulnia - okozó biztosítója - igényének érvényesítéséhez. Kérem bocsássa rendelkezésükre a részemre leírtakat, valamint a szemtanú elérhetőségét amely alapján nyilatkozat tételét kérheti az illetékes biztosító kárügyintézője.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Az autónkat totálkárosra törték

2014. október 3., 13:08 Módosítva: 2014.10.03 13:08
2

Tisztelt Biztosításdoktor!

Az autónkat totálkárosra törték. A kárfelmérés megtörtént, de a biztosító nem kapkodja el az ügyintézést. A kérdésem az lenne, hogy eladhatom-e az autót a biztosító hivatalos értesítése előtt(jelentkezett egy vevő a törött autóra).Az autó tehermentes, én vagyok a tulajdonosa. A kárfelmérő szerint tuti gazdasági totálkár lesz, de forgalomban maradhat.Valamint azt olvastam a korábbi válaszokban, hogy ilyen esetben, ha egyértelműen a másik fél okozta a balesetet(elismerte), és a gazgasági totálkár miatt másik autót veszek, akkor az átírás járulékos költségeit a biztosítónak ki kell fizetnie a kötelező gjfb.terhére. Ez jelenleg is hatályos jogszabály? Melyek tartoznak a járulékos költségek közé? Csak a hivaltali ktg-ek (forgalmi, törzsköny, eredetv.) vagy a vagyonszerzési illeték is? A motor hengerűrtartalmán kívül mit vesznek még figyelembe? Ez jogszabály vagy a biztosító egyedi szerződése tartalmazza (a Generali-P. a károkozó biztosítója)?

Köszönettel:Zsolt

Tisztelt Érdeklődő!

Az illetékes biztosítótársaság kárszakértőjének írásos tájékoztatását - amelyben rögzítve van a sérült gépjármű értéke is - mindenképpen várja meg a gépjármű értékesítéséig, mivel akkor fogja tudni, mekkora összeggel számolhat abban az esetben ha a biztosító ajánlatát fogadja el. A gépjármű gazdasági totálkárként történő rendezését a biztosító által megbízott kárszakértő gondolom már a kárfelvételi jegyzőkönyvön jelezte,így ez esetben a korábbi válaszaimban leírt járulékos költségek megtérítésével számolhat a jelenleg is érvényes törvényi szabályozás / Kormányrendelet / értelmében, természetesen abban az esetben ha a balesetben sérült gépjárművel azonos kategóriájú gépkocsit vásárol. Megtérítésre kerül a biztosító által az átírási költség, és az Ön által felsorolt további tételek. Kérem ezen igényét írásban jelezze részükre és kérjen tájékoztatást ezek térítéséhez benyújtandó dokumentumokról.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Nem akarja aláírni a nyilatkozatot

2014. október 1., 11:48 Módosítva: 2014.10.01 11:48
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Férjem augusztus végén a nagybani piacon parkolt és rakodott ki az autónkból. Ekkor egy másik autó neki tolatott és benyomta az oldalsó ajtónkat (a kasznis szerint kb. 120e Ft a kár). Az esetre van egy tanúnk is. A károkozónál nem volt betétlap, így megadta az adatait és kérte, hogy hívjuk fel másnap, mert KGFB-n kívül szeretné rendezni a kárt. Férjemnél sajnos nem volt papír, ezért nem íratta alá vele, hogy elismeri a kárt.

Azóta hívogatjuk, de csak halogat különféle indokokkal. Megírtam a nyilatkozatot és elvittük neki (amiben elismerné a kárt), de nem írta alá, mondván, hogy ő nem jogász és nem tudja, hogy ez mennyire hátrányos rá nézve. Tudom, hogy férjemnek nem így kellett volna eljárnia, de ezen már nem tudunk változtatni. Ön szerint tehetünk-e valamit az illető ellen, vagy kénytelenek vagyunk "benyelni" a kárt? Azt sem tudjuk, KGFB-je van-e egyáltalán. Segítségét előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel: H.Ágnes

Tisztelt Érdeklődő!

A leírtakból arra következtetek, hogy a másik károkozó gépjármű üzembentartója, kérésre sem hajlandó írásban megerősíteni a felelősségvállalásra vonatkozó elismerést. Önnek lehetősége van a saját biztosítójától segítséget kérni arra vonatkozólag ,hogy melyik biztosítótársaságnál van a másik gépjármű kötelező felelősségbiztosítása.

A kapott információ birtokában az illetékes társaságnál kérem tegye meg a bejelentését, rendelkezésükre bocsátva a részemre leírtakat is valamint a tanú elérhetőségeit, nevét amely alapján a biztosítótársaság nyilatkoztathatja őt a látottakról.

A felelősségvállalásra vonatkozólag a biztosítótársaság a részes felet megkeresi írásban eredménytelenség esetén Ön feljelentéssel élhet. Amennyiben a károkozó gépjármű üzembentartója nem rendelkezett a baleset időpontjában érvényes gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződéssel, akkor a MABISZ fogja kártalanítani Önt, ezen eljárás részleteiről,- korábbi válaszaim között szerepel - ha szükség lesz rá a biztosítója tájékoztatni fogja Önt.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Lemondtam a cascot, de még él

2014. szeptember 29., 15:45 Módosítva: 2014.09.29 15:45
1

Tisztelt Cím!

Autómat februárban parkolás közben megtörték, betétlapot nem hagytak, így kénytelen voltam rendőrt hívni. Úgy tudtam édesanyám lemondta a casco-t. Az autót nem csináltattam még meg. Viszont tegnap kaptam egy levelet a biztosítótól, hogy 2014. november végéig él még a casco biztosításom. Kérdésem az lenne, hogy ez a káresemény februárban történt ugyan, de most derült ki, hogy van casco az autón. A káresemény és a bejelentés között mennyi ideig lehet bejelenteni a kárt?

Köszönettel, K. Barbara

Tisztelt Érdeklődő!

A kárbejelentést a bekövetkezést követő legrövidebb időn belül be kell jelenteni a szerződést kezelő biztosítótársaságnál, a következményi károk - pl: korrodálás - elkerülése végett. A kárbejelentésre vonatkozó szabályozást a casco biztosítási feltételek, ügyfél tájékoztató tartalmazza.

Mivel azonban az Ön esetében leírtak alapján, azt gondolom speciális helyzetről van szó, a részemre leírtakat bocsássa az illetékes biztosító rendelkezésére, és tegye meg a kárbejelentést, amely alapján a biztosítótársaság a kárrendezési eljárást elkezdheti.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Visszakapom a biztosítás árát?

2014. szeptember 25., 11:26 Módosítva: 2014.09.27 06:46
4

Tisztelt Biztosításdoktor!

A múlt héten ideiglenes kivonattam a forgalomból az autómat, a kgfb-t kezelő társaságtól néhány napon belül ennek tényét tudomásul vevő e-mailt kaptam, aminek tartalma több mindenre kiterjedt, csak arra nem, hogy az évfordulóig kifizetett díj arányos részét visszautalnák.

Vajon ez véletlen?

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében feltett kérdésére válaszolva ideiglenes forgalomból történő kivonás esetén mind a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás valamint a teljesítményadó fizetése alól is mentesül. A mentesülés csak a kivonás időszakára annak lejártáig érvényes. A biztosítótársaságtól levélben kérje a díj visszautalását bankszámlájára vagy lakcímére.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Elkerülhető a fedezetlenségi díj autóvásárláskor?

2014. szeptember 22., 11:33 Módosítva: 2014.09.22 11:33
2

Tisztelt Biztosításdoktor!

Hogy kerülhetem el a fedezetlenségi díj megfizetését használt autó vásárlásakor? Ha kimegyek az autópiacra, kiválasztom és rögtön elhozom a kocsit, akkor már csak másnaptól tudok rá KGFB-t kötni, és így a vásárlás napjára kiszabják rám a fedezetlenségi díjat. Ugyanakkor nyilván nem tudhatom előre az autó adatait, amit még ki sem választottam, hogy már előző nap megkössem rá a biztosítást?

Előre is köszönöm a válaszát.

Üdvözlettel, G. András

Tisztelt Érdeklődő!

A kiválasztott gépjárműre történő gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződést a tulajdonjog átruházási szerződés napjától megkötheti interneten, és a kockázatviselés már ezen naptól elindul így mentesül a fedezetlenségi díj fizetés alól, és egyben azonnal rendelkezik biztosítással amelyre a halasztott díjfizetés szabályai vonatkoznak. 

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Mennyit fizet a biztosító?

2014. szeptember 17., 16:09 Módosítva: 2014.09.18 06:37
1

Tisztelt Cím!

2003-as Opel Corsámba egy pénzszállító ütközött. A felelősségét elismerte, rendőrségi jegyzőkönyv is készült. Az autó bal felén szinte az egész felületen végigment. Légzsák nem nyílt ki. Kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben fizet-e annyit a biztosító hogy megcsináltassam, bontott alkatrészekkel. 2 ajtó, plusz fújás.

Tisztelt Érdeklődő!

A károkozó gépjármű kötelező felelősségbiztosítójának kárszakértője,a kárfelvétel során tájékoztatni fogja Önt a lehetőségekről amelyekkel a kártérítési eljárás során élhet, beleértve a javítási költséghatárokat is. Természetesen bontott alkatrészekkel történő helyreállítás során, a gépjármű alkatrészeinek esetleges avultatása mérsékelhető, kiküszöbölhető. Célszerű a javítás megkezdése előtt a gépjármű várható helyreállítási költségéről a szerviztől árajánlatot kérni, és a biztosítótársasággal egyeztetni.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Két kocsim van, de csak az egyikre fizetném a biztosítást

2014. szeptember 15., 13:57 Módosítva: 2014.09.15 13:57
1

Jó napot,

Nekem egy olyan problémám lenne, hogy jelenleg 2 autónak is a tulajdonosa vagyok. Viszont az egyik autót az öcsémnek adtam (nem írtunk semmilyen papírt) és a biztosítás szintén mind a 2 kocsira a nevemen van.

Az elajándékozott kocsi volt meg régebb óta és a most vett másik kocsi biztosítása ismét nulláról indul, tehát jóval többe kerül. Hogyan oldhatnánk azt meg, hogy az elajándékozott kocsi biztosítása ne az én nevemen legyen, illetve annak bónusz-maluszát át tudjam vinni a saját mostani autómra.

Lehetséges ez bármiféle üzembentartó vagy tulajdonos csere nélkül is? A kocsi maradna az én nevemen a biztosítást pedig az öcsém fizetné.

Előre is köszönöm a segítséget, F.O.

Tisztelt Érdeklődő!

Levelére válaszolva a megszolgált bonusz fokozat, gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződések közötti áthelyezésére a jelenlegi törvényi szabályozás nem ad lehetőséget. Abban az esetben ha az elajándékozott gépjármű forgalmi engedélyében bejegyzett üzembentartóként a gépjármű használója kerül bevezetésre, akkor mivel ezen okmány módosítás alapján neki biztosítási kötelezettsége keletkezik,/ saját névre szóló gfb. szerződést kell kötnie/ a meglévő szerződés lemondásával a felszabduló bonusz fokozat az Ön jelenlegi szerződésére átvihetővé válik.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Útjavítás miatti sérülés

2014. szeptember 9., 11:16 Módosítva: 2014.09.09 11:16
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Olyan problémám lenne, hogy az utcánkba szennyvíz kialakítás van folyamatban és ezzel együtt feltörték az aszfaltot kavicsok hevernek rajta és az aszfalt burkolaton egyaránt!

Most a gépkocsimon felfedeztem több kavics felverődés okozta sérülést! Lehet valahogy bizonyítani hogy azért van, mert az építés miatt kavicsok vannak az úton és a felverődés okozta a sérülést, és valaki megtérítse a károm! Előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Tiba István

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjárművön lévő kavicsnyomok bizonyítása meglehetősen kétséges, hiszen - bár írta, hogy javítás van az utcában - bárhol szerezhette őket, nem bizonyított melyik gépjármű verte fel a kavicsot.

Amennyiben rendelkezik casco biztosítási szerződéssel ezen módozat terhére, amennyiben a vállalt önrészesedés felett van a keletkezett sérülés nagysága - kárszakértő bejelentéskor tájékoztatja - akkor ezen módozat terhére rendezhető a káresemény.

Célszerű lenne a burkolatjavítás idejére a további károk megelőzése céljából szomszédos utcát választani a parkolásra.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Álltam, nekem jöttek, mégis hibás vagyok?

2014. szeptember 4., 12:53 Módosítva: 2014.09.04 12:53
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

A következő esettel kapcsolatban kérném a segítségét:

Egy útszakaszra merőlegesen helyezkedik el a belső parkoló. Az útszakaszról merőlegesen fordúlva kb. 1,5 autóhossz után egy sorompó következik (balról, jobbról járda). A sorompón belül jobbról az útra merőlegesen 2 parkolóhely, majd mélygarázslehajtó, majd újra 4 parkolóhely (+2, de ezek kissé más elrendezésben). A sorompón belül balról az útra merőlegesen 7 parkolóhely található. Az történt, hogy a merőleges útról érkezve én az autómmal a sorompó előtt az út bal oldalán álltam meg, hogy a sorompó felnyitása után nagy ívben az autómra merőlegesen lévő (parkoló autókkal párhuzamosan lévő) mélygarázsba lehajtsak, ahova egyébként kis ívben nem lehet lehajtani.

Amikor megálltam, a sorompón belül az út jobb oldalán egy autós tolatott kb. 10 métert (amennyit én láttam), majd megállt, felnyitotta a sorompót, mellettem tolatott, már a sofőr velem egyvonalban volt, amikor (hogy pontosan mi történt nem tudom, valószínűleg korán fordította a kormányt) az autója bal hátuljával az én autóm jobb hátuljának tolatott.

Az eset megtörténte után (1-2 nappal) bejlentettem az esetet a másik fél (ebben az esetben az én biztosítómmal megegyező) biztosítójánál, mert véleményem szerint a másik fél volt a károkozó (az esetről töltöttünk ki bejelentőt helyszínrajzzal).

Kb. 1 hét múlva megnézte az autót a kárszakértő, aki által felajánlott öszeget én egy héttel később elfogadtam. Az eset megtörténte után 1,5 hónappal felhívtam a biztosítót, aki azt mondta, hogy várnak a másik fél nyilatkozatára, akit már másodjára kértek erre. Ezután egy héttel (kérésemre) kaptam E-mail-ben tájékoztatást arról, hogy a biztosítottuk nyilatkozata miatt felülvizsgálják az ügyet.

Többszöri telefonálgatás és információkérő üzenet után kicsivel több, mint két hónappal az eset megtörténte után átutalták a kárszakértő által felajánlott összeg felét, amiért én felhívtam a biztosítót, hogy érdeklődjek miért csak a felajánlott összeg fele érkezett meg, azt a választ kaptam, hogy hamarosan kapok két levelet tőlük, amiben megindokolják ezt.

Az eset megtörténte után 2,5 hónappal kaptam 2 levelet, amiben 50-50% kármegoszlást állapítottak meg, azzal az indoklással, hogy a rendelkezésükre álló adatok alapján ők így ítélték meg, de tulajdonképpen semmi konkrétum nem volt a levélben.

A kérdésem az, hogy egy álló, ill. parkolni készülő autó is lehet-e hibás ebben az esetben.

Segítségét köszönöm.

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján Ön a baleset bekövetkeztekor már állt, tehát a gépjárműve nem volt mozgásban elmondása szerint. Ez azért fontos mert ebben az esetben a tolató károkozó jármű vezetője nem megfelelően mérte fel a tolatáshoz szükséges helyet és a megfordulási manővert pontatlanul hajtotta végre, amelynek következtében bekövetkezett az Ön álló gépjárművével az ütközés. A véleményem alapján Ön semmilyen mértékben nem felelős ez esetben a bekövetkezett káreseményért, mert ha teszem fel tilosban parkolt volna - de mint írja nem így történt - akkor sem lehet felelős az álló, parkoló gépjármű vezetője a bekövetkezett ütközésért. Kérem szíveskedjen az eljáró biztosító részére jogalapi / felelősségi / felülvizsgálatot kérő levelet írni, kérve döntésük megváltoztatását, és a kártérítési összeg fennmaradó részének átutalását. Igényének érvényesetéséhez jogi segítséget is igénybe vehet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Vétlen voltam mégis sok pénzbe kerül a javítás

2014. szeptember 2., 13:17 Módosítva: 2014.09.02 13:17
1

Tisztelt Biztosításdoktor,

van egy 7 éves autóm amibe egy osztrák autós Ausztriában belement. Első körben gondoltam hogy a casco-s biztosítómmal megjavíttatom, aztán majd a biztosítók lerendezik egymás között a többit. Ott kiderült hogy annak ellenére hogy nem én vagyok a vétkes, a bónuszom mégis visszaugrik. Ezt elég bosszantónak tartom, de gondoltam akkor választom a hosszabb megoldást, és felveszem a kapcsolatot az osztrák biztosító magyar kapcsolatával. Ez meg is történt, ott közölték hogy az átfutás min. 2 hónap lesz (+ a javítás). Ez se hangzik túl jól. Mivel a gumi (kb. 50 000 Ft/db) is sérült az autón, legalább azt cserélnem kell hogy használni tudjam az autót. És ezt most nekem kell "hiteleznem" mert az egész biztosítós folyamat még az elején jár... Más választásom nincs, az autóra szükségem van. Tegnap megjött a kárszakértő, aki első körben közölte hogy a biztosító csak egy gumit fizet. Vagyis annak se teljes árát, mert ugye az már használva volt.... Pedig gumit illik párban cserélni de inkább négyet egyszerre, mert az átmérő különbségek miatt az ABS, ASR, ESP rendszerek különböző kerékfordulatszámokkal fognak számolni még ha az autó normálisan megy is. Ezután jött az újabb hidegzuhany. Mivel az autó 6 évnél idősebb, a karosszéria alkatrészek ( új ajtó, küszöb) 40%-át nekem kell fizetni az avulás miatt... Szuper! Szóval most ott tartok hogy vétlen részese voltam egy balesetnek, ennek ellenére ez nekem nem kevés pénzbe fog kerülni. Illetve biztosítok között rohangálok munkaidőben (amit szerencsére a munkahelyemen még tolerálnak), az autóm értéke csökken mert balesetesnek fog számítani ha el szeretném majd adni, és azt se tudom mikor fizet a biztosító... Ezekkel kapcsolatban lennének kérdéseim:

1. Casco-nál is kell fizetni avulás miatt?

2. Ez az avulás téma osztrák biztosítóknál is létezik?

3. Az avulás miatt általam kifizetendő összeget (200 ezer Ft körül lesz) rá tudom terhelni a vétkesre, vagy biztosítójára? Pereljem be őket?

4. Javítás idejére kérhetek a biztosító által fizetett kölcsön autót?

5.Írjak panaszt a biztosítónak hogy legalább kettő gumi legyen cserélve?

6.Van esetleg tapasztalata hogy ez a min. két hónap átfutási idő a valóságban mennyi szokott lenni? Válaszát, és segítségét előre is köszönöm!

K. János

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében feltett kérdésekre sorrendben válaszolnék, mivel úgy értelmezem a károkozó külföldi gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződésének terhére kívánja rendezni a káreseményt. Megjegyezni kívánom, hogy előzetesen cascora történő rendezés esetén a casco bónusz besorolása /casco biztosítási évfordulójától / csak addig változik, ameddig nem kerül tehermentesítésre az említett szerződés, hiszen megvan a károkozó a két biztosítótársaság, pedig el tud majd számolni egymással, Önnek csak az önrészt kell megelőlegeznie, nem pedig a teljes javítási költséget. A lebonyolítási részletekről érdeklődjön casco biztosítását kezelő biztosítótársaság kárügyintézőjénél.

1. A casco biztosítási termékek eltérően alkalmaznak, a gépjármű korától és a szerződés kötési időpontjától függően avulást ezt az Ön szerződésének biztosítási feltételei tartalmazzák

2. Az osztrák rendelkezéseket ebben a tekintetben nem ismerem, lévén más törvényi hatály alá tartozik a külföldi felségjelű gépjárműre vonatkozó kötelező felelősségbiztosítás, ez esetben a magyarországi levelező partnerként megjelölt biztosító tudja Önt tájékoztatni, és az avulás mértékét a kárfelvételi jegyzőkönyv példányán az eljáró kárszakértő rögzíteni fogja - amelynek egy példányát Ön kézhez kapja majd - és a káranyag mellékletét képezi.

3. Az avulás mértékének leszorítása és elkerülése megoldható, hiszen után gyártott illetve bontott alkatrészek felhasználásával ezen összeg csökkenthető.

4. A helyreállítás idejére kérhet bérgépjárművet, amelynek térítési és igénybevételi lehetőségéről, az illetékes biztosítótársaság kárügyintézője fogja tájékoztatni, a benyújtandó dokumentumok listáját is közölni fogja. Ezen igényét a kárbejelentéskor kérem írásban jelezze.

5. A gumicserével kapcsolatosan amennyiben azonos márkájú méretű gumiabroncsot vásárol, nem indokolt a párban cserélés, de ezen feltett kérdésére is kérjen írásos állásfoglalást, mielőtt a cserét lebonyolítja.

6. Az átfutási idő sajnos nemzetközi káreseményeknél a külföldi biztosított nyilatkoztatása végett elég hosszú, ezért érdemes megfontolnia ,hogy előzetesen casco terhére állítatja helyre a gépkocsit, viszont lehetősége van a baleset napjától a kifizetés napjáig késedelmi kamatot kérni a kártérítési összegre vetítve. Kérem ezen igényét is írásban a kárbejelentéskor jelezve.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Elszámolták a súlyt

2014. augusztus 21., 12:26 Módosítva: 2014.08.21 12:26
1

Üdvözlöm!

Úgy alakult az életem, hogy sikerült vásárolnom 08.06.-án egy 2008-as Honda civic type-s-t 1.8-as benzines motorral. Majd ezek után jöttek a problémák. Megkötöttem a KGFB-t a netrisk-en keresztül az egyik biztosítónál és gondoltam minden rendben, de sajnos nem így alakult! A mai napon kaptam egy levelet az említett biztosítótól, hogy "Ajánlatának nyilvántartásba vétele során megállapítottuk, hogy az éves díj hibás díjszámítás következtében a meghirdetett díjtarifánk szerinti díjtól eltér". Ezért az általam kiszámított 49 ezer Ft helyett ők kikalkuláltak nekem 59 ezer Ft-ot (baleseti adó).

Utána jártam a biztosítónál, ahol közölték, hogy az autó tömegével van problémájuk, mivel én 1266 kg-ot adtam meg, de a forgalmiban 1146 kg szerepel. Hozzá tartozik még, hogy a forgalmi még nem volt nálam amikor a biztosítást kötöttem, ezért a használtautó.hu-ról néztem meg egy ugyanolyan típus saját tömegét, teszteket is megnéztem és mindenhol 1266 kg-ot találtam! Majd később rájöttem, hogy az alkusz oldalon kalkulált adatoknál a biztosítói ajánlatok előtt nekem nem kell megadnom az autó tömegét, mert az az autó pontos típus kiválasztásával valószínűleg megtörténik, és valószínűleg ott is 1266kg-ot adtak meg ehhez a típushoz! Elmentem az NKH.-hoz a mozaik utcába, ahol közölték, hogy az autó száraz tömege 1146 kg, menetkész tömege pedig 1266kg, majd ennyivel elintéztek.

Azt sem tudom, hogy a forgalmiban melyik súlynak kell szerepelnie, de nem hinném, hogy a száraz tömegnek, mert pofátlanságnak gondolom, hogy olyan autónak a súlyával kalkulálnak biztosítási díjat, amiben nincs benzin, olaj sem hűtővíz . Nem merem másik biztosítóhoz átkötni a kötelezőt, mert félek, hogy ugyanez fog történni. Ha lemondom a biztosítást, akkor díjfedezetlenség miatt akarnak már most egy kisebb vagyont kihúzni a pénztárcámból, pedig szerintem ez nem az én hibám!

Nem tudom mi tévő legyek. Kérem segítsenek tisztázni ezeket a dolgokat a fejemben, illetve adjanak tanácsot, hogy merre tovább!

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján amennyiben Ön rossz - téves - adatot adott meg a gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződésének kötése során a gépjármű tömegével kapcsolatosan ez esetben a biztosítási díj változásának ódiumát Önnek kell viselnie. Amennyiben az említett alkusz oldalán előre betáplált - nem Ön által megadott - adatok alapján jött létre a hibás szerződés, kártérítési igényével az említett céghez szíveskedjen fordulni, részükre leírva a hiba keletkezésének okát, és kérje, hogy az archívumukban tárolt kalkulációt nézzék vissza és küldjék el az Ön részére is. A kártérítési összeg a valós díj és a magasabb díj közötti összegre értendő. A biztosítási díjfizetésének megszakítását egyáltalán nem javaslom, egyrészt a törvényi szabályozás megsértése és a következmények/ fedezetlenségi díj fizetési kötelezettség / miatt sem.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Besatuztam, belementem

2014. augusztus 18., 10:41 Módosítva: 2014.08.18 10:41
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Pár nappal ezelőtt történt egy koccanásom. Lámpától indultunk, körülbelül hetedik-nyolcadik autósként zártam a sort. Előttem egy Fabia, én F Astrával, abs nélkül, téligumival. A sor elindult, kivártam, majd mikor elég messze volt az előttem lévő, elindultam. 1-2, a sor elején valami történt, előttem mindenki megállt. A fékre léptem, blokkoltak a kerekek és belecsúsztam a Fábiába. Betétlapot nem cseréltünk, rendőrt nem hívtunk.

Hirtelen ilyedtségben csak rendszámot, telefonszámot és nevet cseréltünk. Abban maradtunk, hogy ha tudja a hölgy, hogy mennyi a kár, akkor telefonál, én utalok. Hiba volt, hogy nem cseréltünk betétlapot, úgy a biztosító fizetné. Az én autómat már megjavítottam. Kérdésem, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha nem tudok fizetni?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: Gábor

Tisztelt Érdeklődő!

Amikor a gépjárművek ütközése megtörtént elmondása szerint telefonszámot cseréltek a részes félként balesetben sérült gépjármű hölgy tulajdonosával. Lehetősége van telefonon megbeszélni a hölgyel, hogy a gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződése terhére szeretné rendezni az okozott kár megtérítését, ezért közölje a biztosítója nevét és a károsulttal együtt keressék fel a biztosító ügyfélszolgálatát - elérhetőségükről interneten tájékozódhat - a bejelentések megtétele után a kárszakértő rögzíti a sérült gépjármű sérüléseit, valamint összeállítás alkalmával egyeztetni tudja a bekövetkezés körülményeit, még a kijavított gépjármű esetén is, ezáltal rendezhetővé válik a káresemény. A biztosító által kiszámolt vagy számla alapján megtérített összeget,Önnek még lehetősége lesz a biztosítója által küldött tájékoztató levél alapján visszafizetni, ez esetben a szerződése tehermentesítésre kerül és megszolgált bonusz fokozatát megőrizheti.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Elütöttem a bringást

2014. augusztus 12., 14:11 Módosítva: 2014.08.15 11:52
1

Jó napot!

A kérdésem az lenne, ha biciklist ütöttem el, és megsérült nem súlyosan, a kötelező fizet ilyenkor személyi sérülésre is, ha engem hoznak ki hibásnak.

Köszönöm

Tisztelt Érdeklődő!

Kérdésére válaszolva igen megtéríti a gépjármű kötelező felelősség biztosítási szerződése alapján az Ön biztosítója mind a személyi sérüléssel kapcsolatos károkat valamint a dologi károkat/ kerékpár sérülése/ is a hatályos törvényi szabályozás alapján. A kifizetett összegekről majd a kártérítési eljárás lezárása után tájékoztatni fogja a biztosítója, lehetőséget kínálva a kifizetett összeg visszafizetésére, amellyel ha él akkor a megszerzett bónusz fokozata a szerződésen változatlan marad lévén a gfb. szerződése tehermentesítésre kerül.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Rajtam akarják leverni a bérautót

2014. augusztus 4., 13:59 Módosítva: 2014.08.04 13:59
1

Kedves Biztosításdoktor!

A családunkban az idei évben április 1.-én történt egy személyi sérülés nélküli baleset, a vétkes fél a rendőrség jogerős határozata alapján az egyik családtagom. Az üggyel kapcsolatban a biztosító által küldött tájékoztatás szerint a vétlen félnek kb. 580e Ft-ot fizettek ki kártérítésként. Július elején érkezett egy levél egy ügyvédtől a vétlen fél képviseletében, aki kb. 350 000 Ft-os kártérítésre tart igényt mondván hogy nagyjából 100 napi kiesést okozott neki a baleset, amíg nem tudta a saját autóját használni a vállalkozásához, s mindez napi 3500 Ft-ba került neki. Két kérdésem van ezzel kapcsolatban:

1. Van-e jogalapja ennek az igénynek az új Ptk. alapján (erre hivatkozik a levél)? A KGFB törvény nem terjed ki ilyen kártérítési igényekre?

2. Amennyiben van, úgy a vétlen félnek milyen kötelezettsége lett volna a kárenyhítéssel kapcsolatban? Véleményem szerint indokolatlanul hosszú ideig használt bérautót, hiszen bármilyen jellegű javítást el lehet végezni ennél sokkal rövidebb időn belül.

Köszönöm válaszát!

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében a károsult ügyvédje által felett kérdésekre nem Önnek kell válaszolnia, hanem a gépjármű felelősségbiztosítási szerződését kezelő biztosítótársaság kárügyintézőjének hiszen a jelzett igények a járulékos kárigények kategóriájába tartoznak, amelyek közvetlenül a baleset kapcsán a gépjármű sérülésének következtében merültek fel. Kérem az illetékes biztosítótársaság kárügyintézőjét tájékoztassa az ügyfél igényeiről. Az ügyvéd urat pedig arról, hogy ezen igényekkel közvetlenül az Ön biztosítójához fordulhat.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Elaludtam, összetörtem

2014. július 31., 11:47 Módosítva: 2014.07.31 11:47
1

Tisztelt Biztosításdoktor.

Hazafelé tartottam az autómmal és vezetés közben hírtelen álmosság tört rám és elaludtam, így neki mentem egy oszlopnak. Az autón van casco biztosítás, a kárszakértő totálkárosra vette de a casco elutasította a kárigényt azzal az indokkal hogy súllyos gondatlanságból keletkezett a kár mivel elaludtam. Nem tudom ezt elfogadni, a szerződésben ilyen esetről nincs szó. Mit lehetne ez ügyben tenni?

Előre is köszönöm. Üdv.

Tisztelt Érdeklődő!

A casco biztosítási szerződés biztosítási feltételében csak a kizárások között szerepelő tételek mentesítik a biztosítótársaságot a fizetés alól. A súlyos gondatlanságot a pillanatnyi fáradtság nem meríti ki, ezért javaslom írjon a kárszámra történő hivatkozással felülvizsgálatot kérő levelet az illetékes biztosítótársaságnak, kérve jogalapi döntésük megváltoztatását. Igényének érvényesítéséhez jogi segítséget is kérhet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Irreálisan magas költségtérítés

2014. július 28., 11:36 Módosítva: 2014.07.28 11:36
1

Kedves Biztosításdoktor.

Volt egy ráfutásos balesetem, belecsúsztam egy előttem megálló autóba. A felelősséget nem vitatom, a balesetet én okoztam. Mivel nagyon kis sebességgel történt az ütközés, az autókban minimális kár keletkezett, semmi sem tört be, látható sérülés egyik autón sem történt. A másik tulajdonos szerint a csomagtartója kicsit nehezebben csukódott utána (de be lehetett csukni). Most megkaptam a biztosítótól a helyreállítás költségét, mely több mint 400 ezer forint (és ezt kifizethetem ha akarom). Ezt az összeget én irreálisan soknak találom, bőven összemérhető a másik autó teljes értékével  (Másik tulaj autója: Lancia Kappa kombi). Lehet ilyenkor tenni valami, vagy nyeljem le a békát? Készítettem pár képet mobiltelefonnal, de nagyon rossz minőségűek.

Előre is köszönöm a válaszát, Zoltán

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján az Ön biztosítója által kifizetett kártérítési összegről tájékoztatást kérhet írásban, a kapott levélen található kárszámra történő hivatkozással. Bocsássa rendelkezésükre a részemre leírt kérdéseit és kérje indoklással ellátott válaszukat. Egyben tájékoztatom Önt, hogy a gépjárművek a ütközéskor sokszor alig látható sérüléseket mutatnak, amelyek a megbontás során derülnek ki, és ezeket szintén helyre kell állítani.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Keveset fizet a biztosító

2014. július 23., 09:58 Módosítva: 2014.07.23 09:58
12

Tisztelt Biztosításdoktor!

Piros lámpánál az álló autómba hátulról egy autó belémjött. Az autó csomagtartója, bal hátsó ajtója, sárvédője rongálódott. Az autó Suzuki 1,6-os 2002. évjáratú Swift Sedan. A biztosító gazdasági totálkárra vette fel. Ez azt jelenti, hogy 250 000 Ft-ot kellene elfogadnunk. Ez az összeg a jármű javítására sem elég. Eseménykori értékként 350 000 Ft-ot vett fel a Biztosító. Mivel a balesetben a közlekedési lehetőségünk teljesen megszűnt, az autóra szükségünk van, másik járművet venni nem tudok, lehetőség van-e arra, hogy a Biztosító a közlekedési lehetőségünket állítsa vissza, mivel vétlen félként ért bennünket a káresemény. Esetleges másik autó vételekor a Biztosító az átírási költséget átvállalja-e? Polgári peres úton rendezhető-e az ügy.

Válaszukat megköszönve: N. József

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján a káresemény rendezésében illetékes biztosítótársaság a gépjárműve kárát gazdasági totálkárként kívánja rendezni, mert a gépjármű új alkatrészekkel történő helyreállítása nem gazdaságos. A hatályos törvényi szabályozás csak a káridőponti értéken történő térítésre ad lehetőséget. A gépjármű káridőponti értékéből, levonásra kerül a sérült gépjármű értéke, az úgynevezett maradványérték / roncsérték/ és a különbözeti összeget fizeti ki a biztosító az Ön részére. Amennyiben - állítása szerint - hasonló évjáratú és felszereltséggel rendelkező gépkocsi piaci értéke magasabb, mint a biztosító által térítendő összeg,úgy ezen piaci információt bocsássa rendelkezésükre, és kérje a kárszámítás felülvizsgálatát a fent említett indokokra hivatkozással.

A sérült gépjárművet Ön szabad piaci viszonyok között értékesítheti, vagy dönthet a gépjármű helyreállításáról, ebben az esetben után gyártott vagy bontott alkatrészekkel a helyreállítási költségek csökkenthetőek. Abban az esetben ha bérgépjármű igénybevételére jogosult / pl: munkaeszköz a gépjármű/ a térítéshez szükséges, benyújtandó dokumentációról érdeklődhet a biztosítótársaság kárügyintézőjétől. A káresemény időpontjától a kifizetés időpontjáig késedelmi kamat igényt jelenthet be a kártérítési összegre való vetítéssel.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Elcsúsztam az olajfolton

2014. július 21., 14:53 Módosítva: 2014.07.21 14:53
1

Üdvözlet!

2014.07.16.-án a délutáni órákban haladtam a motorkerékpárommal a 24-es főúton. Mátrafüred után az első kanyarok egyikében a motor kicsúszott alólam és balesetet szenvedtem. A baleset az úttestre kiömlött vastag olaj csík miatt következett be ami a sáv közepén - mint később kiderült - kilométereken keresztül ki volt folyva. A helyszínre rendőrt hívtam akik helyszínelés folytattak le. Kérdéseim a következőek lennének. A motorban keletkezett kárt a saját biztosítómmal vetessem fel vagy kihez forduljak ez ügyben (casco nem volt a motoron)? Amennyiben a rendőrség nem találja meg az elkövetőt van e lehetőségem a károm kifizettetésére?

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében is leírta, hogy ismeretlen elkövetőről van szó a rendőrségi nyomozás által remélem ,hogy meglesz. Előzetesen kérheti a szívességi kárfelvételt a saját gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződését kezelő biztosító társaságtól, de mivel nem rendelkezik casco biztosítással ,amennyiben az elkövető kiléte ismeretlen marad, saját magának kell a helyreállítási költségeket fedeznie, mert a gfb. szerződése csak harmadik személynek okozott kár esetén fizet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Késve utalnak, félretájékoztatnak

2014. július 17., 11:19 Módosítva: 2014.07.17 11:19
2

Üdvözlet!

Egy látszólag egyszerű kérdésben szeretnék helyreigazítást kérni. Illetve már meg is kaptam mert igazat adtak nekem de, mit érdemel az a bűnös aki ezt megteheti velem. Kárt okoztak a kocsimban, egy műhelyben. Felmérték megállapították, elfogadták. Biztosítót felhívom egy szép hétfői nap. Mindent rendben találtak. Jövő héten utalják a pénzt. Innen kezdődik a kálvária. Ugye aki a kárt rendezi, csak és kizárólag munkaidőben érhető el. Nekem azon a héten vasárnap küldött a biztosító sms-t hogy elfelejtették bekérni a törzskönyvet, amit sürgősen pótoljak a lezárás érdekében. Hétfő pótolom, kedden rá is kérdezek, hogy sikerült-e pótolnom. Siker. Az ügyintéző másodszor mondja azt, hogy minden rendben és 15 napon belül megérkezik a SZÁMLÁMRA a pénz. Ezt követően telik múlik az idő 12-13. munkanapon még semmi, rákérdezek. Akkor jegyzik ellen az utalást, egy 5 perces tanakodás után, akkor vették észre, hogy jé tényleg itt a törzskönyv. Harmadszor is elhangzik, hogy utalják a pénzt és még az is, hogy a héten megkapom. Nem kaptam meg. Következő hét hétfőjén, a mai nap vagyunk. Közlik velem, hogy márpedig ők elutalták pénzt de ne ijedjek meg nem a teljes összeget és ráadásul postán a címemre utalják. Van egy bizonyos önrésze a műhely tulajának és írtak neki is, hogy azt a részt ő neki kell majd nekem átutalnia. Kérdésem lenne, hogy miért hitegettek hetekig, miért nem mondta meg senki, hogy nem a teljes összeget utalják, miért nem lehet a károsultat ténylegesen kártalanítani, miért küldik postán amikor számlájára kérem és ezek összegzésekén mit érdemel a bűnös? Mit érdemelnek a bűnösök akik hetekig félretájékoztattak?

Ezentúl előkérjem minden műhely biztosítási szerződését és csak akkor menjek be ha 0 önrésszel dolgoznak?

Vagy van olyan biztosító aki gond nélkül utalja a kárösszeget és nem a károsult issza meg annak a levét, hogy neki kárt okoztak?

Üdv., Márton

Tisztelt Érdeklődő!

A műhely biztosítási szerződése teljesen életszerű mert, a szolgáltatási felelősségbiztosítási szerződés, amely alapján az Ön kártérítése megtörténik legtöbbször tartalmaz önrészesedést mert a biztosítótársaságok eltérően a biztosított ügyfél igényének, díjfizetési lehetőségének ismeretében építik be ezen elemet a szerződésbe, amelyet a műhelynek kell az Ön részére kifizetni.

A kálváriáját amely az utalás körül forgott nem értem, lehetősége van ezen információk birtokában az illetékes biztosítótársaság számára panaszlevelet írni az említett adatokkal, mert az utolsó irat beérkezését követően utalási kötelezettségük keletkezett az Ön irányába és kérje tájékoztatásukat ezen kötelezettségük elmulasztásának okáról, és kérjen késedelmi kamatot az összegre vonatkozólag mert 15 nappal az utolsó irat beérkezése után fizetniük kellett volna.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Fa esett a kocsimra

2014. július 15., 08:51 Módosítva: 2014.07.16 07:40
2

Tisztelt Biztosításdoktor!

Kérem tisztelettel, véleményezzék, esetlegesen adjanak útmutatást, jó tanácsot az alábbi ügyemben.

2014.07.08-án gépjárművemmel megálltam szabályosan az úttest szélén, a parkolásra kialakított megállóhelyen. Az út fölé benyúló fa állapotát tüzetesen nem vizsgáltam meg, hiszen gyors rátekintéssel látszott, hogy egy élő zöld levelekkel teli fa. Miután pár perc után visszatértem a gépjárművemhez, láttam, hogy a gépháztetőmön egy elég nagy (kb 2-2,5 méter hosszú) elszáradt faág van. Az esetről, gépjárművem sérüléséről, fáról (amelyen rengeteg hasonlóan elszáradt faág is jól látható, és a képeken is kivehető), környezetéről készítettem képeket is. Sajnos a motorház tetején kisebb horpadások, és erősebb hosszanti karcolások is keletkeztek. A tegnapi napon volt erősebb zivatar városunkban (Szeged), de ez idő alatt garázsban volt az gépjármű. Miután elült a vihar, és kitisztult az ég, (ez hozzávetőlegesen kb: 1 óra volt) elindultam utamra, és ezután parkoltam le az ominózus helyszínre.

Ilyen esetben az illetékes Önkormányzathoz forduljak, vagy a (KGFB) biztosítómhoz forduljak a kárbejelentéssel? Milyen a bejelentéssel kapcsolatos fortélyokra figyeljek oda?

Válaszukat előre is köszönöm!

Maradok tisztelettel: N.A.L.

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján jól gondolta a helyi Önkormányzat ügyfélszolgálatához fordulhat kérve segítségüket, mert amennyiben a biztosításukban szerepel fedezeti elemként, ezen káreseményre vonatkozó térítési lehetőség akkor az illetékes biztosítótársaság fogja rendezni, kifizetni a keletkezett káreseményt. Elérhetőségükről a honlapjukon tájékozódhat. A gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződése alapján a harmadik személynek okozott károk téríthetőek, ez pedig mivel saját kár nem tartozik a térítési körbe.

Saját biztosítás terhére csak casco biztosítás esetén lehet rendezni ezen káreseményt.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Üzembentartó leszek, marad-e a bónuszom?

2014. július 9., 13:58 Módosítva: 2014.07.10 09:34
8

Üdvözlet,

A helyzet a következő: adóvonzati megfontolásból kénytelen vagyok a 10 éve nevemen lévő autót egyenes ági rokonomnak adni, de az üzemben tartója én leszek továbbra is. Ilyenkor a bónusz-fokozat tovább vihető, vagy készüljek egy jelentősen nagyobb biztosítási díjra?

Én magam az előbbire tippelnék, de tippelni nem elégséges.

Köszönettel, Virág Zsolt

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján amennyiben a gépjármű tulajdonosa lesz más személy de a gépjármű forgalmi engedélyébe bejegyzett üzembentartói jogokat továbbra is Ön gyakorolja, a gépjárműre kötött gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződés bonusz fokozata tovább vihető.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Rovatok