Ez egy korai elmélet volt, még huszonéves korom elejéről, amikor még nagyon messze voltam attól, hogy autók tömkelegét próbáljam ki, és a tapasztaltabbakra hagyatkozva amúgy is logikusnak tűnt. Persze van igazságalapja az ellenérzéseknek, de nagyon nem úgy, és nagyon nem olyan mértékben, ahogy elképzeltem.
Nemrég eladtam a családi autónkat, és bár van a kertben két működő kocsi, egyik sem helyettesíti igazán – vásárolni kellett valami újat. Az igények megszondázása után összeállt, hogy benzinmotoros, automataváltós kombit kell keressek, lehetőleg tetőablakkal és vonóhoroggal. Eddig jó, bonyolító tényező viszont, hogy kétmillió forint volt a meghatározott keret. Igazán nem sok pénz manapság a használtautó piacon.
Az Ikarus A3 nem holmi rosszul elsült vicc. Története 1986-ig nyúlik vissza, akkor mutatta be a francia Auverland cég az A3 típust, melyet elsősorban a hadsereg számára fejlesztettek, de civilek is megvehették. Amikor 1999-ben a menekülés útját kereste az Ikarus, ennek a terepjárónak a licenszét vásárolták meg, hogy hazai gyártással honvédségi beszerzésen induljanak vele.
Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha sikerül a terv, mert az Ikarus még azelőtt csődbe ment, hogy a Honvédség terepjárót választott volna magának az Uazok helyére. Mellesleg az Auverland története is bukdácsolások sora. A lényeg, hogy összesen öt kaszni készült Mátyásföldön, ebből hármat szereltek készre, prototípusnak, és mind a három rendszámot kapott. Ez itt az utolsó, melyben ott az eredetileg bele szánt Peugeot dízel, és ez így egyben a valódi, magyar gyártású terepjáró. Egy darabka történelem, melyről Juhos Sándor mesél.
Az igazság fontos dolog. Élhetünk mi egy elképzelt világban, de attól még körülvesz minket a fizika. És bizony a fizikát nem lehet meggyőzni az igazunkról, nem áll le velünk vitázni, hisz az van, amit ő mond. A Fos mérése kapcsán felmerültek vitás helyzetek, bonyolult kérdések, úgyhogy Bélával úgy döntöttünk, hogy tök egyszerű a dolog, megkérjük a fizikát, hogy tegyen rendet. Van ok rá, hogy ez a motor 144 lóerőt tudjon? Vajon valaki a múltban kicserélte a motor belsejét egy soros vétizenkettő bokszerre? Vagy egy robbanás szélén lévő atomerőmű bújt el a szelepfedél mögé? Ki kellett deríteni, nézzünk bele a motorba egy kicsit.
A csodálatos Mandarin - Mustang Mach1
Szerelem volt első látásra. Amikor 1998-ban találkoztunk, Ő egy nagy telepen ácsorgott már évek óta, több száz sorstársával együtt. Addig csak látens amerikai AUTÓ szerető voltam. Nem is hittem hogy kis hazánkban lehet kapni ilyen csodákat. A filmeken csak csodálkoztam, hogy egy autós üldözésnél mitől füstöl a hátsó kerék. Na azóta tudom... ;-))
...
A sors? azonban közbeszólt. A korábbi "gondos´" kezek megtették a hatásukat. Egy a motorból érkező nyikorgó hang vége teljes felújítás lett. Da akkor már nem gyári értékekre, hanem kissé "felpiszkált" szintre lett hozva Őnagysága. Akkoriban sajnos még semmiféle alkatrész beszerzési forrást nem ismertem, így eléggé körülményes volt a szükséges dolgok össze nyalábolása. Egy németországi cégtől hosszas levelezés eredménye képpen sikerült mindent beszerezni. Több mint fél évbe telt mindez. Azót kevesebb mint egy hóhap lenne ugyanez. És vélhetően olcsóbb is lenne.
Menjünk vissza egy kicsit az időben: 1966-ban az SCCA – Sports Car Club of America – felügyelete alatt megalakult a Trans-American Sedan Championship. Az idők során több neve is volt a sorozatnak, de az egyszerűség kedvéért hívjuk simán Trans-Amnek. Az már a széria nevéből könnyen kikövetkeztethető, hogy a versenyeket az Egyesült Államokban rendezték, az viszont nem, hogy mindez nem csak amerikai gyártóknak szólt, hanem bárki jöhetett, ha megfelelt a szabályoknak.
Jourdan tövig nyomta a gázt azon az elhíresült monte-carlói éjszakán. Nem is tehette volna másképp, hiszen ötvennyolc évesen épp az utolsó éveit futotta versenyzőként, és óriási iramot diktált, hogy bizonyítson a nejének. Navigátora Frédéric reszketve diktálta sorra a kanyarokat, jobb kettő, bal három, mester! - üvöltötte vékony, de magas hangján az anyósülés négypontos biztonsági övének fojtó szorításából. A délután elrajtolt mezőnyre időközben ráesteledett, a szúrófények lézerkardként metszették százmillió fenyő lombjait a hideg januári éjszakában.
A történet szerint MacGyver Budapestre utazik, egy érzékeny információkat rejtő órát kell átvennie egy amerikaiaknak dolgozó orosz kémtől. Már elsőre gyanús, hogy a budapesti utcáknak furcsán Los Angeles-i hangulata van, de én nem tudhatom, nem éltem a szocializmus alatt.
Gazdaságos ivó vagyok. Ez előny, hiszen olcsón és gyorsan cseszem szét magam, másrészt hátrány is, mert egy erős nap utolsó tüskéjeként bevert belga sör már közepesen kicsinál. Két Kwak volt bennem, én meg a Mosselenben, mielőtt kimentem az utcára szívni egy kis frisst, és hopp, a telefonom megcsörrent. Tibi barátom volt, és közölte, hogy aznap zárul a jelentkezés, akkor megyünk-e a Bamakóra?
Petrány Máté kollégánkkal nemrég az első három Gymkhanát jegyző Matt Martelli osztott meg részleteket a kezdetekről. A rendező szerint 2008 tájékán a raliversenyzés lényegében senkit sem érdekelt Amerikában, így a cél az volt, hogy valahogy a tengerentúli közönség figyelmét is felkeltsék. Mivel a gördeszkás, BMX-es és hasonló extrémsportos videók éppen aranykorukat élték, Ken Block fejében megszületett az ötlet: készítsenek ők is egy ezekhez hasonló kisfilmet, csak épp egy autóval a főszerepben.
Mint az egy korábbi posztban kifejtettem, a pár év D-Max és Vadmusso után még mindig pickupra vágyok, így a mostani Heti merítésben az általam nézegetett típusokból nyújtok át egy válogatást. Mondjuk az első pont nem pickup, na de azért beleillik a listámba ;) (Nyegleo).
A beteljesült álom, egy Legenda újjáéled - Land Rover S3
A Landy és az én történetem egy picit régebbről kezdődik, még pedig 1986-ból. Akkoriban itthon nem nagyon lehetett ilyen autóval találkozni, én is Ausztriában egy kis faluban láttam egy 88-ast. Mondhatom első látásra szerelem volt. Ahányszor arra jártunk, mindig sóvárogva néztem az ütött-kopott kis gépet. Aztán teltek, múltak az évek, a szerelem megmaradt, már csak az autó hiányzott a beteljesüléshez :-)
...
2011 szeptemberében aztán adódott egy lehetőség és éltem vele. Egy helyi autókereskedőnél volt egy LR88S3, amit sokáig hirdetett, de nem kellett senkinek. Átmentünk a testvéremmel megnézni, és szerelem volt első látásra. A család női részlege teljesen hülyének nézett, mondván minek ez a roncs, de gondoltam nem lehet így vége egy legendának. Meg kell mentenem a magam örömére. Következő héten nyélbe ütöttük az üzletet. Hozzám került egy 1972-es gyártású 88 sw, ráadásul dízel. Madarat lehetett velem fogatni.
...
Ezt az autót csak olyan ember válassza, aki tényleg fanatikus, és ilyenre vágyik ! (Vásárlás előtt mindenképp próbálja ki ha teheti, akkor hosszabb úton, mert azért ez nem egy limuzin.) Velük folyamatosan foglalkozni kell, nem olyanok, mint a mai, modern autók. Tudomásul kell venni, hogy a 40-50-60 éves technika már gondozást igényel. Hol egy tömítés, hol elektromos csatlakozó, vagy kapcsoló mehet tönkre, és azokat bizony cserélni kell, ennek anyagi vonzata is van. Most, hogy már 5 éve tartósan használom (2012 októberében helyeztettem forgalomba, és 90000km van mögöttünk, napi rendszerességgel járok vele munkába (is))azt hiszem mondhatom én nem bántam meg, hogy megvettem.
Mivel a Vadmusso távozott, az egyetlen járművem a 2001-es Citroen Berlingo Van maradt. Mivel a lehető legfapadabb változat, túl sok elromlanivaló nincs rajta, de azért néha mégis. A múlt héten nagy szerelést végeztem rajta, az évek óta letört antennát kicseréltem egy újra. Úgy tűnik, elkapta a szerelési vágy, így az esti dugóban örvendeztett meg azzal, hogy a Ferenc körútról az Üllői útra fordulva eltűntek a sebességfokozatok, és a váltókart gyakorlatilag körbe lehetett pörgetni. Miközben kigurultam, gyorsan elkezdtek villogni a fejemben a vésztervek, hiszen az Üllői belső szakaszán, főleg a délutáni dugóban túl sok helyre nem tudok leállni, bónusznak még parkolási díjas is a terület, ha sikerül beesnem még lendületből egy mellékutcába.
Rondeau versenyzői karrierje elején kisebb bajnokságokban indult, ám már kezdetben sem tűnt túlzottan tehetségesnek. Ennek ellenére némi pénznek köszönhetően 1972-ben mégis sikerült Le Mans-i üléshez jutnia. A bemutatkozás katasztrofálisan sikerült: Rondeau lényegében nevetség tárgyává vált. Egy dolog, hogy a csapat motorhiba miatt kiesett, de a beszámolók szerint a francia "lassú volt, nagyon lassú." Az egészet csak tetézte, hogy a híres Mulsanne egyenesben a sisakjának csapódott egy madár, így a "tyúkeszű" gúnynév is ráragadt.
Ez nem a mamának való Swift! - Suzuki Swift Sport
Kezdőtött a sztori ott, hogy faterom 2017-ben lecserélte az 1.3-as 92 lovas Swiftjét egy 2012-es 136 lovas Sportra, én meg a halál unalmas, sokat zabáló, lomha, folyton hengerfejes Skoda Fabiából átülhettem az ő ex 1.3-asába és itt rögtön meg is szerettem a Suzukikat.
Szűk másfél év elteltével úgy gondoltam, hogy nekem is egy izgalmasabb Sport verzió kell (mivel faterét vezettem párszor előtte, így tudatam milyen élményt ad) és el is kezdtem árulni az egyhárom idegest, 2019 elején el is vitték és kb egy hónapra rá megvettem a szintén 2012-es 1.6-os 136 lovas kis jószágomat.
Stump Bandinak ez volt a véleménye az előző évtized Swift Sportjáról:
És ilyen állapotban van a korábbi generáció:
Volkswagen Jetta Hybridről akkor hallottam először, amikor Balló Marci szólt, hogy van egy náluk a kereskedésben, menjek forgatni, mert érdekes. Amúgy nem gerjedek túlságosan a VW Jettára, de azért az, hogy hibrid változat készült, az 1.4 TSI motor 150 lóerős változatából, az amerikai piacra, tényleg elég váratlan. Pláne, hogy állítólag valóban takarékos is, létezik élő ember, aki eljár ilyennel 5 literes fogyasztással.
Az ember ne legyen merev. Alapjáraton japánbérenc vagyok, de ha elkezd köhécselni az alapjáratom, akkor más nemzetek autói is képbe kerülhetnek. Jó dolog ez, már csak azért is, mert mint az közismert, a kalandok a komfortzónán kívül kezdődnek. Itt van például ez a Ford. Megtanított rá, hogy a komfortzóna elhagyása fájdalommal jár. Változatos fájdalmak ezek, néha csak csipkedi a mellbimbómat, másszor bekopog az éjszaka közepén egy szájkörtével. Ő jön zavarba a kacsintásomtól.
A huszadik század első fele nem volt egyszerű időszak a világ számára. Először megtépázta az első világháború, ami olyan pusztítással és veszteségekkel járt, ami előtte elképzelhetetlennek tűnt, majd a vége után alig tíz évvel hatalmas világválság sújtotta az embereket. Az 1929-ben kirobbanó gazdasági recesszió az Egyesült Államokban volt a legsúlyosabb, amit Roosevelt 1933-as New Dealje kezdett fokozatosan csökkenteni. Úgy tűnt, hogy a terv működik, gazdasági növekedés kezdődött.
A jelentős darabszám és a jó értelemben vett tömegtermék-lét viszont két olyan tulajdonsággal ruházza fel a megmaradt darabjait, amik általában nem szoktak egyszerre meglenni: nosztalgia faktor, és a mai napig elfogadható költségek. Úgy találtam, hogy most még van alkatrész hozzá, és jó darabot jó áron venni sem lehetetlen. Ezt a dízelt például nyolcszázezer forint alatt kínálta a Kedvenc kereskedés. Igaz, ha megkímélt nyugat-európai példányt szeretne valaki, akkor ennél több pénzre lesz szüksége, a sportos MI16, vagy pláne a kis szériában gyártott T16 változat meg egészen más tészta. Aki azonban el tudja engedni azokat, annak egy ilyen Peugeot 405 dízel viszonylag fájdalommentes belépő a hobbiautózás világába.
Nem szokásom kurvaéletezve ébredni, jól alszom, nyugodtan ébredek. Csipatörlés, mosdó, kávé, satöbbi. De 2023 január harmadikán, mikor megláttam a telefon kijelzőjén a Ken Block haláláról szóló híreket, az összes vegetatív- és reflexfunkciómat felülírta a kiszakadó káromkodás. Én ezt az embert ismertem. Jó, nem ismertem, csak találkoztam vele, életemben egyszer, röviden. Na de az milyen találkozás volt már!
Egykoron délceg formája még jól kivehető. Mindenki vágyta közelségét, még inkább a bensőségét, és szerették a belsőségét. Ereje teljében dübörgött sokáig, vitte magával megannyi ember lelkesedését, felnőttekből csinált gyermeket, kölykökből meglett embereket. Évtizedek óta kocogtatja öreg testét az idő vasfoga, helyenként már tán át is szakította a lemezt. Bezzeg régen még volt benne anyag! De még most is büszkén áll kerekein, csak egy kicsit ki kell pofozni. Minden javítható. Elhalványulva bár, de még a gyújtási sorrend is rá van firkálva valahol a motortérben. 1-7-4-10-2-8-6-12-3-9-5-11
Gajdán Miki
Tulajdonképpen nem is annyira az ID. Buzz külső képe az igazi kedvencem, bár pont ez a kép szerintem nem sikerült rosszul, hanem az, amelyik a csomagtartójáról készült. És nem azért, mert valóban hatalmas, még egy köbméternél is nagyobb. Hanem azért, mert ahhoz, hogy ezt megmutathassam, előbb ki kellett operálnom egy terjedelmes polcrendszert, amit arasz hosszúságú csavarok rögzítettek a padlóba. Mire kicsavartam őket, azt hittem, minden egyes hajszálam őszbe fordul. Az persze már csak a hab volt a tortán, hogy a fotó elkészülte után ugyanazt visszafelé is elő kellett adni.
A csomagtartó meglehetősen sivatagszerűen sivár képét mégse tehettem ide, ezért álljon itt inkább az egész ID. Buzz a maga teljes valóságában. Amúgy tetszett a VW új elektromos egyterűje, mert telepakolták jó ötletekkel, jópofa megoldásokkal és vidám részletekkel. Mindennek tetejébe a külseje sem mindennapos, az alul arany, felül fehér fényezés kimondottan jól áll neki, és még hasonlatosabbá teszi ikonikus őséhez, a Bullyhoz.
Az első kép egyébként azért is kedvencem, mert technikailag is egészen jól sikerült. Jó helyről jön a fény, a vízbe benyúló mólón álló autót jó szögből sikerült (szerintem) megörökíteni. Ráadásul ha valaki jól megnézi, egy szélkerék is szerepel a képen, amit villanyautós utalásnak is vehetünk. A legbüszkébb azonban mégis arra vagyok, ami nem látszik a képen. Az autó mögött a túlparton egy erőmű épületei és kéménysorai sorakoztak, amit sikerült magával az ID. Buzzal teljesen kitakarni. Egy kisebb autóval lehet, nem sikerült volna...
Lendvai Zsolt – Suzuki Vitara 1.5 Hybrid
Nekem idén nem jutott sok tesztautó, ráadásul ebből a kevésből is gyakori volt a Vitara: magyarul egy újat és egy használtat írtam meg idén. Mondjuk a friss, teljes hibrid Suzuki SUV abszolút értékben is tetszett. Jól összerakott autó, normális anyagokból, de azért néhány ponton - pl. ajtóborítás - vannak kifogásolható részletek. Ami nekem most fontos, hogy hátra beférjen menetiránynak háttal a gyerekülés, ezt megugrotta.
Közben pedig a szívó benzinmotorra épülő hibridhajtás is teljesen rendben van, a vegyesben mért, tehát országutat, autópályát, szerpentint és kisvárost-fővárost egyaránt tartalmazó tesztút 6,4 literes átlagfogyasztása teljesen oké. Igazi problémám az árával van, épp csak befér 10 millió alá a legolcsóbb full hibrid.
Mondjuk ha ez is úgy öregszik majd, mint az a hétéves 1,6-os, amit 306 ezer kilométeres korában tudtam kipróbálni, akkor nagy baj nem lehet. Abban ugyanis egy ülésfűtést kivéve minden működött, a néha kevésbé kíméletlen használat megtépázta a beltér egy-két műanyagját, ám a motor, a váltó, a futómű és a fékek hibátlanok voltak érzésre, ha a felére-kétharmadára tekerték volna az órát, talán azt is elhiszem.