Totalcar Vakbarát Hírportál

Gumipor

Könnyed autós tartalmak a Totalcaron

Totalcar
2021.08.26. 08:38

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Verekedés és egy bevont taxis engedély lett a vége egy fokhagymás pizzás fuvarnak Mönchengladbach-ban. Az MTI írta meg az első hallásra mókás, amúgy szomorú történetet, ami azzal indult, hogy egy 21 éves nő és 23 éves barátja két fokhagymás pizzát vásárolt szombat hajnalban, a péntek éjjeli szórakozás után. Úgy döntöttek, hazataxiznak, de a sofőr először be se akarta őket engedni a kocsiba, annyira fokhagymaszaguk volt. Végül mégis beszállhattak.


    A taxis menet közben mégis megállította az autót, és arra kérte a párt, hogy szálljanak ki a pizzáikkal együtt. A rendőrség szerint ezután verekedni kezdtek. Végül a 49 éves sofőr el akart hajtani, de a nő a kocsi elé állt, hogy megakadályozza. Amikor a taxis mégis elindult, a nő a motorháztetőre esett, és néhány méteren át ott is maradt, mielőtt az útra zuhant volna. A taxis elhajtott, a nő könnyebben megsérült. Nem sokkal később a sofőrt elkapták, taxiengedélyét elvették. Nyomozás indult ellene közúti veszélyeztetés miatt - áll a német rendőrség közleményében.

  • Amilyen ütős siker volt az első Ford Mustang, annyira feledhetőre sikerültek a közeli utódai, hiszen a második generációra az olajválság volt nagy hatással, a harmadikat pedig sokak szerint az eleve jellegtelen forma tette azzá. Szerintem is kicsi eséllyel indul a szépségversenyen a Fox Body, de akadnak meglepően kívánatos formái, mint ez a Saleen tuningos.

    Négyajtós családi limuzintól a kétajtós sportautóig használták a Ford Fox platformját, amire felhúzták a Mustangot, innen jön a neve is. 2,3-as turbómotorral is szereték, de nyilván ez még messze nem a mai EcoBoost szintje volt. Szerencsére a Saleen eleve az 5,0 literes, V8-ashoz nyúlt hozzá. Többek között 65 mm-es fojtószelepet és módosított szívósort, meg Walker Dynomax kipufogórendszert kapott, így bő 290 lóerő és 440 Nm nyomaték jön ki belőle.

    Ötfokozatú Borg-Warner kézi váltóval szerelték és Monroe Formula GP elektronikusan állítható lengéscsillapítókkal, hogy tényleg jobb legyen vezetni, mint egy átlagos izomautót. A belterében sportosabb fazonú bőrülések vannak és nincs hátsó pad, cserébe van egy szerényebb bukócső benne.

    161-et készítettek a Saleen tuningos Mustangból és ebben az 1989-es autóban valamivel több mint 16 ezer kilométernyi mérföld van, így magabiztosan kérnek érte 85 ezer dollárt. Minél tovább nézegetem a sárga és szürke csíkokkal feldobott fehér bódét, annál jobban tetszik a Fox Body.

  • Újabb érdekes példa született a francia ipar példás belterjességére. A DS közleménye szerint ugyanis a francia nemzeti védelmi erők zászlóshajóját, a Charles de Gaulle repülőgép-hordozót ezentúl olyan ülésből irányítja parancsnoka, amelyet a DS 9 vezetőülése ihletett és a DS Automobiles csapata tervezett.

    A Charles de Gaulle repülőgép-hordozó parancsnoki hídjának egyedülálló ülése húsz év után váltotta az elődjét, és ugyanazokat a funkciókat kínálja, mint azok az ülések, amiket a francia luxuslimuzinba szerelnek. A masszírozórendszerben öt üzemmód és három intenzitási fokozat (macskatalp, hullámzás, deréktáji és vállkörnyéki nyújtás) közül lehet választani, és megmarad az ülésfűtés és a perforált bőrön keresztül működő szellőztetés is – utóbbi abszolút újdonság a francia haditengerészetnél.

    Az új ülést 2021 elején szerelték fel a Charles de Gaulle repülőgép-hordozóra, így a hajó nemrégiben lezajlott 4 hónapos hadgyakorlatán már élesben is bemutatkozhatott. A DS Automobiles kárpitosai az ülés háttámlájába hímezték a Charles de Gaulle R91 címerét is: a hajó horgonyából – amelynek gyémánt formája a hajó orrát idézi – kettős (lotaringiai) kereszt emelkedik ki. A horgony másik karjából három szárnyforma bomlik ki, amelyek a fedélzetről induló repülőket szimbolizálják. Az üléstámla hátsó oldalán fémtáblán jelenik meg a DS Automobiles logója. Különleges elemek továbbá az egyedileg tervezett kétoldali könyöktámaszok, amik békeidőben a masszázsfunkcióhoz hasonlóan szintén hasznosak lehetnek.

  • Karcos hangulatban címmel jelent meg egy közlemény a Police.hu-n az elmúlt idők legfiatalabb elkövetőjéről, egy kilencéves srácról, aki a biciklikormányával rongálta sorra az autókat az V. kerületben. A csínynek drága rongálásról videó is készült.

    Mint a közlemény írja, a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságra augusztus 11-én egymás után érkeztek a tulajdonosok, akik az utcán parkoló autóik megrongálása miatt tettek feljelentést. A térfigyelő kamerák felvételein hamar megtalálták a gyereket, aki biciklijének kormányával láthatóan szándékosan karcolta sorra az álló autókat. Az adatgyűjtés során azonosították is a kilencéves kisfiút, aki életkora miatt nem büntethető, de a rendőrkapitányság értesítette a Gyermekjóléti Szolgálatot. A kár megtérítésének mikéntjéről nem ír a közlemény. 

  • Modernizált léghűtéses Porschékkal már nagyon sok vállalkozás foglalkozik. A Singer mellett ott az angol Theon Design, a Kaege Retro és a DP Motorsport is, aztán itt van a Gunther Werks, akik 993-as 911-esekből reszelnek olyan csodás autókat, mint ez a Speedster.

    Minden jellegzetesen speedsteres elem ott van az autón, mint az alacsonyra vágott szélvédő, a kétüléses utastér és a dupla púp az ülések mögött. A 993 Speedsterüket temérdek karbon elemmel tömték meg, hogy a tető hiánya ellenére könnyű és merev legyen. Szénszálasak a kagylóülések és a Fuchs stílusú felnik is, így a súlyát leszorították 1175 kg-ra.

    Mandarin színű bőrrel varrott belterében alcantara a kormány és ott van az Apple CarPlay képes, de réginek tűnő rádió. Azért figyeltek a nyitott tetővel járó részletekre is, ezért karbon a műszerfal teteje és több más ponton is időjárásnak ellenálló anyagokat használtak.

    4,0 literes, hathengeres bokszermotorja hagyományosan léghűtéses és Rothsport Racingtől érkezik, a váltó megmarad a 993-as gyárija. 435 lóerőt és 454 Nm nyomatékot tud, ami azért az 1,2 tonna alatti tömeggel együtt elég izgalmas kombináció. Nem lennék meglepve, ha a Monterey Car Week-en bemutatott Speedster minden példánya elkelt volna a várhatóan 600 ezer dollár körüli áron.

  • Ha eltalálom, halott lenne ezzel a tömör ténymegállapítással foglalta össze Robin Frijns, az LMP2 kategória győztese, hogy kis híján elcsapta a kockás zászlós embert az idei Le Mans-i 24 órás vasárnapi hajrájában. Frijns nyilatkozott ennél hosszabbat is az ijesztő esetről, de minden oka megvolt rá, hogy az utolsó métereken is siessen, nyomában volt ugyanis a JOTA versenyzője, Tom Blomqvist, akit végül 0,7 másodperccel előzött meg a célban 24 órányi versenyzés után. 

    A veszélyes befutót az ilyenkor szokásos örömünnep idézte elő. Az első két helyen beérő Toyoták ugyanis a tradíciókhoz kötődve párban, lassan gurultak be a célba, ahogy lassabb tempóban jöttek mögötte a többiek is, hiszen ilyenkor már rendszerint kevés autó van ugyanabban a körben, nincs köztük érdemi verseny. A WRT és a JOTA autója között azonban az utolsó méterekig nyitott volt a meccs, ami ráadásul az LMP2 kategória első helyéjért ment. Ezt kavarták meg a többiek, Frijns azt mondja, az egyik Astonnak még neki is koccant.  

  • A Subaru nagyon érzi az off-roados trendet, úgy tűnik, a természetjárás Volvója akarnak lenni: alig pár hónapja mutatták be a magasított kombijuk, az Outback terepre hangolt futóművel/váltóval, plusz olajhűtővel, terepgumikkal és műanyag elemekkel ellátott verzióját, amit Wilderness-re kereszteltek.

    Ám az Outback nem marad egyedül, egy kedvcsináló videó szerint az offroad-kezelésen hamarosan egy másik modell is átesik, ami valószínűleg a Forester lesz. A leleplezés már a kanyarban van, szeptember másodikán láthatjuk először a Forester Wilderness-t, de az off-roados Outback meleg fogadtatása alapján további modellek, például az XV/Crosstrek is megkaphatja majd a plecsnit.

  • Tavaly ünnepelték volna a Porsche első LeMans-ban aratott győzelmének 50. évfordulóját, de az 2020-as concours-t elvitte a pandémia. Szerencsére 1971-ben is a Porsche győzött, így idén is volt mit ünnepelni, a találkozón saját kategóriát kapott a híres 917-es típus, szép felhozatal, összesen 13 nevezés érkezett.

    Közülük az egyik, Paul Zuckerman gyűjtőhöz tartozó, Gulf-matricás darabbal történt majdnem egy banális baleset: az autó indítási procedúrájából- ez mindig egy halom kamerázó bámészkodót vonz a közelbe - kimaradt a váltó üresbe tétele, a többit ki lehet találni: néhányaknak félre kellett ugrani a minimum 520 lóerős ingóvagyon elől, miközben az magával húzta az indítást végző, az autóból félig kilógó férfit is. A legnagyobb veszélyben talán az ő térde volt, de sérülés szerencsére nem történt. 

  • Röviddel azután, hogy a Rimac egy 8,582 másodperces negyedmérföldes gyorsulással elvette a legfürgébb szériaautó címét a Tesla Model S Plaidtől, össze is jött egy rangadó a műfaj két legjobbja között. A DragTimes nevű Youtube-csatornát kezelő Brooks járta ki a meccset. Rákérdezett a Rimacnál, hogy ha már úgyis Amerikában turnézik a Nevera, lehetne-e, hogy összeeresszék a csúcs-Teslával és a horvátok belementek. Ebben a hosszú videóban látható az egész történet, de az első verseny maga 5:40-nél indul.

    Nem meglepő módon a szemtől-szemben meccsen is a Nevera volt a gyorsabb, de nem annyival, ahogy azt pusztán a teljesítménykülönbségből következtetnénk: a Nevera négy villanymotorja 1914 lóerőt tud, míg az S Plaid két villanyosa 1020 lóerőt. A Rimac 8,5-8,6-os időket hozott az egymás elleni gyorsulásokon, míg a Tesla 9,2-9,3 körülieket. 

  • Az akciófilmekben egyáltalán nem ritkák az üldözéses jelenetek. Ha pedig nem mesterséges módszerekkel állítják elő a képsorokat, akkor bizony nemcsak a vásznon is megjelenő gyors autókra van szükség, hanem egy olyan kamerás kergetőkocsira is, amely tartani tudja a lépést.

    Ezt a Ferrari 488-at a brit Ralle és a Talos Vehicles közösen alakította át, mindössze hét nap alatt. Ezzel talán a világ leggyorsabb kamerás autóját készítették el, hiszen a 488-as változattól függően 330-340 km/h-s végsebességre képes. Egyeduralkodó mondjuk nem lesz, hiszen néhány éve egy Lamborghini Huracán is született hasonló melóra. Kettejük párharcát alighanem az döntené el, milyen kamerát cipelnek éppen.

  • Új rekordot futott Subaru WRX STI-jével Travis Pastrana a Mount Washington Hillclimb hegyi felfutón. 05:28.67-es ideje több mint 16 másodpercet vert rá a korábbi csúcsra, míg a mostani verseny második helyezettje jó 45 másodperccel maradt le tőle.

    Bár a megmérettetés közel sem olyan híres, mint a Pikes Peak-i felfutó, igen nagy hagyományai vannak. Észak-Amerika egyik legrégebbi versenyének számít a maga 1904-es első rajtjával, miközben a Pikes Peaket 1916 óta, a legendás Indianapolis 500-at 1911 óta rendezik meg.

    A rekorder Subaru egyébként még 2020-ban készült el, hogy Travis Pastrana azzal vegye át a Gymkhana-stafétát Ken Blocktól. Igaz, akkor még csak hitvány 600 lóerőt tudott, ma pedig 860-nál is többet teljesít.

  • Vagy teljesen kretén, vagy csak rosszul hazudik az az amerikai autós, aki folyóba hajtott Chevrolet SUV-jával. Amikor a kiérkező rendőrök először segíteni próbáltak neki, azzal a magyarázattal állt elő, hogy nem került ő bajba, szándékosan lógatta be a Suburban orrát a vízbe. Fel akarta tölteni ugyanis a hűtőt.

    Azt mondta, éppen termosztátot cserélt a kocsiban, és az akkor keletkezett hűtőfolyadék-veszteséget szerette volna a folyóból pótolni. Ez nyilván elég nagy hülyeség, ha tényleg ez volt a terv, akkor sem tett volna jót az autónak a sima víz, másrészt nem éppen környezetbarát a megoldás. Mindenesetre a hatóságok kivontatták a Chevrolet-t.

  • Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sérült meg senki, amikor az M1-es autópályán elszabadult egy utánfutó. Az esetről készült videót a Magyar Közút tette közzé Instagram oldalán.

    A Budapest felé vezető oldalon, Komárom térségében vált le az utánfutó, rakományával együtt egy kisbuszról. A felvételen látszik, amint beszitál a vontatmány, bár az egész eseménysor legeleje nem teljesen kivehető. Mindenesetre a futót a középső szalagkorlát fogja meg, a rakomány egy része a szembejövő oldal úttestjén köt ki, azt a megálló autósok húzzák le onnan.

    A közútkezelő arra hívja fel a figyelmet, hogy hasonló esetben senki ne vállaljon kockázatot, még segítő szándékkal sem. Inkább tárcsázzák a 112-t, és biztonságos helyen várják meg a segítséget.

  • Egy kétélű marketingfogást dobott be a nyár utolsó heteibe a Ford. Használt gumiabroncsokból készítenek strandpapucsokat, ami önmagában dicséretes húzás látva, hogy milyen globális probléma a gumilerakatoké a bolygón, de hogy legyen benne egy csavar, a papucsok homoknyomdaként szórnak tele strandokat egy, a vízimentők szerint fontos üzenettel (és persze a Ford nevével).

    A Ford brit vízimentőkkel közösen dolgozott a papucson, életmentői oldalról pedig azt fogalmazták meg a vízimentők, hogy fontos lenne tudatosítani a strandolókban a lebegés fontosságát. Ez az a technika, amivel még a nem jól úszók vagy izomgörcsöt kapott emberek is a felszínen tudják tartani magukat pusztán abból a biológiai tényből fakadóan, hogy az emberi test nagy része víz, egy jó része pedig zsír, azaz fegyelmezett levegővétellel a vízen lebegve ki lehet tartani, amíg megérkezik a segítség. 

    A Ford újrahasznosított papucsai ezért a #FloatToLive üzenetet (lebegj, hogy élj) hagyják a homokban, amivel (magával a nyommal, de még inkább a papucs körüli hírveréssel) a készítők reményei szerint sikerül tudatosítani a fürdőzőkben a lebegés, mint életmentő módszer fontosságát, ez ugyanis felmérések szerint a strandolók alig több mint felének jutna eszébe vészhelyzetben. 

  • Végre itt a sportkocsi, amire mindenki vágyott írtuk tegnap a Nissan Z-ről, amiről minden lényegit felfedtek a japánok: ikerturbós V6-os kereken 400 lóerővel, kézi váltó, hátul hajtás... Az eddig látottak és ismertek alapján egy klasszikus értelembe vett klasszikus sportautó lesz az új Z, amiről már nagyon sokat elárultak, de hogy milyen az autó mozgásban, arról nem sokat tudunk. Az alábbi videónak hála egy keveset mégis, bár ez még nem az a driftelős, tempós menés, amit várunk, inkább csak egy gurulás, ami alatt gyalázatos módon még a motorhangot is titkolják.   

  • Megnézve a német Pro7 alábbi kis riportját, valójában nincs a helyben semmi különös annak, aki már látott belülről járműgyártat vagy közelről présgépet. Maga a tény a nagy szó, hogy egy tévéstáb meglátogathatta a gyárat, aminek lassú, bürokráciával terhelt építéséről eddig csak drónvideókat lehetett látni. 

    A Tesla első európai gigagyárának építését 2019 novemberében jelentették be, az akkori tervek szerint mostanra már az akkumulátortól a hajtáson át az összeszerelésig mindenféle munkának folynia kéne a gyárban, de jelen állás szerint jó esetben is csak októberben indulhat el egy kisebb-nagyobb mértékű Tesla-gyártás Berlinben. A gyár építésének nehézségei mellett állítólag a munkaerő toborzásával is nehezen halad a Tesla, hiába ajánlanak berlini viszonylatban is kiemelten jó fizetéseket, talán ezért mutatták most egy szokatlanul baráti arcukat, és engedték be a tévéstábot szétnézni. 

    A riportban nem sok érdemit látni, de az például érdekes, ahogy a Max néven bemutatott minőségellenőr gyakorolja későbbi munkáját, és egy Model Y csomagtérajtón tanulja a mozdulatokat a töküres üzemépületben. 

  • A főszereplő nyilatkozata szerint 360 epizód és 25 évad után vége a Cobra 11-nek. A német krimisorozatnak, ami első sorban egy autótörő pornó volt, amiben a mindig látványos, de néha gátlástalanul hatásvadász módon megkoreografált baleseteket középszerű krimi történetekkel fűzték egymásba. A sorozat végéről az az Erdoğan Atalay beszélt, aki Semir Gergkhan szerepében az elsőtől az utolsó évadig főszereplő volt a produkcióban. 

    Atalay szerint a Németországban augusztus 12-én levetített évadzáróval a sorozatnak is végleg vége. A sorozatot gyártó német RTL egyelőre nem jelentett be semmit hivatalosan, de Atalay úgy tudja, a világjárvány okozta bevételkiesés a megszűnés fő oka. A Cobra 11 egy sorozatszinten kimagaslóan drágán gyártott műsor volt, ami az utóbbi években eleve sok nézőt vesztett, így nincs maradása most, amikor a csatornának muszáj megválnia néhány produkciójától. Az viszont még könnyen lehet, hogy egy játékfilmet összehoz a stáb a sorozat szereplőivel, erről állítólag már folynak tárgyalások. 

  • Parkoló autók motorháztetejét feszítette fel egy pár Zuglóban, hogy aztán ellopja azok akkumulátorait. A környéken egy héten keresztül okoztak bosszúságot az autósoknak, mígnem a rendőrök elfogták őket.

    A 24 éves férfi kihallgatása során további 24 hasonló lopást ismert be, ezeket társával, egy 20 éves nővel együtt követte el. Velük szemben szabálysértési értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt indult eljárás, a sértettek beazonosítása még folyamatban van.

  • Pár éve létezik egy státusz, ami az UNESCO-hoz hasonlóan történelmi örökség alá gyűjt autókat. Ezt a státuszt ugyan nem nemzetközi szervezetek felügyelik, a különleges autók biztosításárára szakosodott Hagerty-nél találták ki és tartják egyben, a napokban pedig büszkén jelentették, hogy a harmincadik autó is megvan, ami bekerült a történelmi járműnyilvántartásukba: az 1981-es Ágyúgolyó futam fekete Lamborghini Countach-a.

    A filmes Countach-t már megjelenésre is nehéz lenne összetéveszteni egy mezei társával, a sajátos első légterelője és a tizenkét (hengerenként egy) kipufogóvége miatt feltűnő darab, odabent viszont megélt már pár átalakítást, mielőtt visszakapta volna a filmben is látott mustársárga belsőt. A forgatás után anno Burt Reynolds egyik barátja vette meg, jelenlegi tulaja pedig az a Jeff Ippoliti, aki minden elemében a filmes állapotra restauráltatta, így most épp olyan, mint amikor a filmben hajtotta a film két jócsaja, Adrienne Barbeau és Tara Buckman. Nem mellesleg Ippolitinek a tulajdonában van az a Lamborghini Diablo is, ami a Dumb és Dumber több jelenetében látható, de azt aligha teszik be egy ilyen válogatásba. 

    A fekete Countach mellett olyan filmes kötődésű autók kapták meg a nemzeti történelmi járműörökségi státuszt a Hagerty-nél, mint a Bullit Mustangja, a Vissza a jövőben trilógia első számú forgatási DMC-je, de nagyobb részt nem filmes autókból áll a harminc autós társaság. Ott van például a tizenöt milliomodik legyártott Ford T vagy Alan Bean űrhajós Corvette-je

  • Valami félrement a Red Bull hírhedten sikeres marketinggépezetében, ez pedig a márka nevén, és ami még rosszabb, Ukrajna egyik világörökségi helyszínén is nyomott hagyott. A napokban történt, hogy két Red Bull által szponzorált driftes, Conor Shanahan és Oleksandr Grynchuk egy reklámanyagnak szánt videó felvétele közben összedrfitelték a kijevi Szent Szófia Székesegyház előtti teret. Mindezt úgy, hogy erre nem volt engedélyük és még csak a helyszínt sem biztosították a felvétel alatt. 

    A kijevi ügyészség vizsgálatot indított az ügyben, aminek a vége akár börtönbüntetés is lehet a résztvevőknek. A gond azon túl, hogy az engedélytelen driftelés alatt nem zárták le a területet, hogy a világörökségi templom mellett lévő tér nem egyszerű térkővel van borítva, hanem tradicionális kijevi sárga tégla térburkolattal, amiről a Red Bull stábja próbálta ugyan letakarítani a ráégett gumit, de nem jártak sikerrel. Felmerült, hogy végül az érintett területen ki kell cserélni a burkolatot, amit egy ekkora vállalat nyilván könnyen kifizetne sűrű bocsánatkérések mellett, de ettől még várhatóan nem ússzák meg a hatósági felelősségre vonást a forgatás résztvevői.

  • Épségben eljutott az olasz gyárból a brazil címzettig, hogy aztán az utolsó vertikális mozzanatnál, a hosszú út utolsó centiméterein megnyekkentsék ezt a Ferrari SF90 Stradale-t, ami a brazil adórendszer miatt még az európai áraknál is sokkal húzósabb áron, 1,5 millió dollárért vehető arrafelé. Hogy ebből mennyit vesztett el azzal a rövid zuhanással, amit itt látni, nem tudni, de könnyen lehet, hogy minden centi zuhanás dollár ezrekben volt mérhető. 

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

    Bav Majithia (@bhp) által megosztott bejegyzés

  • 2030-tól csak elektromos járműveket használ majd a flottájában a Royal Mail, az Egyesült Királyság több mint 500 éves postaszolgálata, a flotta villanyosítása pedig már most is nagyban zajlik. A brit posta járműparkja most 41 ezer kézbesítő, levélbegyűjtő és egyéb járműből áll, ennek villanyosítását 2018-ban kezdte el a szolgálat. Már az eddigi villanyos beszerzéseik nagy része is Peugeot volt, a franciák közleménye szerint pedig a britek most háromezer villanyost rendelnek be a flottába, amiknek a jelentős része szintén a Peugeot-tól jön majd.

    Bár a rendelés összetétele még nem ismert, a már használt Peugeot Partner L2 Electric-ek mellé várhatóan e-Partnereket és e-Experteket vesz majd a Royal Mail - mindkettő kapható kétféle tengelytávval, hatótávjuk pedig 230 és 330 kilométer között mozog. A posta azt nyilatkozta, hogy az új beszerzés révén egyes körzetekben teljesen ki tudják majd váltani a belső égésű motorral szerelt járműveket. 

    Saját adatai szerint az egy küldeményre eső CO2-kibocsátás terén már ma is jobban teljesít a Royal Mail, mint bármely más brit csomagküldő vagy szállító szolgáltató, bár ebben benne van az a nem mellékes részlet, hogy a futárcégekkel szemben ők 85 ezer gyalogos kézbesítőt is alkalmaznak.  

  • A tragédiát megúszta, a hidat viszont használhatatlanra rongálta az a chilei teherautós, aki fa szállítmányával nézte el az utat valahol a dél-amerikai ország vidékén. Mint az RTL riportjából kiderül, a környéken két hidat használ forgalom: van egy kimondottan a nehéz járműveknek és van a videón látható, amit a helyiek használnak az autóikkal. Utóbbi teherbírása hat tonna, a   rönkszállítmányával együtt a teherautó viszont az ötvenhez volt közel, így nem meglepő, hogy a függőszerkezet megadta magát alatta.  

    A hírek szerint a sofőr ki tudott szállni a teherautóból, de mindenek előtt egy darura lesz szükség, hogy kiemeljék azt a beszakadt hídról. Ez után jöhet majd a javítás, amibe állítólag beszáll majd a sofőr vállalkozása is, legalábbis ez most az ígéret.

  • Sok sikeres autóversenyzőtől hallottuk már, hogy őt nem érdeklik a statisztikák, nem az örökranglistáknak, nem a rekordokért hajt. A legtöbben kimondottan büszkék rá, hogy csak a jelenben élnek, nem foglalkoznak a sportjuk múltjával. Nem úgy Sebastian Vettel négyszeres Forma-1-es világbajnok, akiről köztudott, hogy odavan az F1 statisztikáiért, és gyermeki rajongással képes lexikonnyi tudásáról beszélni a régi idők nagyjairól. Az viszont még így sem akármilyen képesség, ahogy időrendben végigsorolja az F1 összes eddigi bajnokát egészen 1950-ig. (A videót sajnos nem lehet beágyazni, csak a YouTube-ra kattintva nézhető)

    A videó a Forma-1 Grill the grid néven futó házi videósorozatának utolsó epizódjából való. Ebben a sorozatban időnként összerántják a mezőny minden tagját, és különféle kvízekbe vonják be őket hol az F1 múltjáról, hol a jelenéről. A világbajnokokat visszafelé soroló epizód egy nehezebb kvíz volt, a mezőny java a kilencvenes éveknél elvérzett. Az újonc japán Cunoda 2018-ig jutott, Raikkonen a saját világbajnoki événél esett ki, de a sportág abszolút rekordere, Lewis Hamilton is elakadt 1993-nál. Ha a teljes videót is megnéznéd, az itt található

  • Csak húsmentes ételeket kínálnak a Volkswagen német autógyártó társaság wolfsburgi központi üzemi éttermében a nyári szünet végétől - írj az MTI német lapok hírei alapján. 

    A beszámolókban kiemelték, hogy a wolfsburgi gyár fő irodaépületének étkezdéjében sok dolgozó kérésére térnek át a vegetáriánus és vegán konyhára, amely a vállalati működés fenntarthatóságához is hozzájárul, mert a kisebb húsfogyasztás kisebb környezeti terhelést is jelent. Halételek továbbra is lesznek az étlapon időnként. A Volkswagen egy másik gyárában, Hannoverben már kivezették a húst a menza kínálatából - tették hozzá.

    A vállalat az átállással egy évek óta bontakozó trendet követ - értékelte a Volkswagen lépését az országos idegenforgalmi és vendéglátóipari szövetség (Dehoga) szóvivője, hozzátéve, hogy végérvényesen elmúltak az idők, amikor a mostohagyerek szerepe jutott a vegetáriánus konyhának. Ugyanakkor a társaság egyetlen wolfsburgi munkatársának sem kell lemondani a húsról, mert a Volkswagen-emblémával díszített toronyház menzája mellett más üzemi konyhák is működnek a bő hat négyzetkilométer területű telephelyen, amelyen több mint hatvanezren dolgoznak.

    Sőt, az MTI híre szerint tovább működik a cég "házi" húsüzeme is, amelyben a koronavírus-világjárvány előtti utolsó évben, 2019-ben hétmillió adag currys kolbász készült sertéshúsból.

  • Annyira remekül összecseng a Explorer neve a kalanddal, hogy ezt a Ford sem hagyhatta ki, ezért szerveztek egy egészen komoly nyereményjátékot. Itt nem kuponokat kellett küldözgetni és az ismerőseinktől lájkot kuncsorogni a Facebookon, hanem hegyet és falat mászni.

    Július 31-én  kezdődött az egész, amikor 14 hegymászó indult neki a pályának, melyet Martin Mobråten, hegymászó bajnok állított össze. Pont ezért nem is volt egyszerű, de végül a 21 éves Leo Ketil Bøe 3 perc 33 másodperces idővel teljesítette az akadályokkal tűzdelt távot, aminek a vége egy 47 méteres épített torony. Ez egyébként a norvégiai Lillesandban található és a Skagerrak tengerszoroson át Dániáig el lehet látni róla.

    Egyúttal ennek a tetejére daruzták fel a nyereményt, a konnektorról tölthető hibrid Ford Explorer-t.  Aki pedig csak a kilátásért jött, annak jóval egyszerűbb dolga volt: lépcsőzni. Igaz, nem is járt érte még egy Fiesta sem.

  • Bármiféle magyarázat nélkül került fel a YT-ra egy ötven másodperces videó egy Ferrari Romáról, ami beszorult egy olasz város sikátorába. A nyilvánvaló látványon kívül minden más csak spekuláció, egyedül annyi biztos, hogy ez egy olyan szituáció, ahol minden tized fok a kormányon és minden lehelet pedálokon euró ezrekben mérhető. 

    Sem az ok, sem a végkifejlet nem ismert. Könnyen lehet, hogy ezeknek már nincs nyoma a neten, mindenesetre ha valaki talált válaszokat, írja meg nekünk.

  • És talán még ott él majd néhány napig, ha kikerül a kórházból. Az RTL által rövid riportban szombaton feldolgozott történet még az itt-ott ellentmondásos részleteket hallva is nagyon zűrös, de ami biztosra vehető belőle: ez a lengyel kamionos egy hétig az árokba borult kamionja fülkéjében lakott könnyebb sérüléssel a borsodi Novajidránynál.

    Mint azt a HVG az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól megtudta, a kamiont az augusztus 1-jei balesete után áramtalanították, rakományát átpakolták, de mivel nem képez forgalmi akadályt, nem szállították el. A sofőr Lengyelországból várja a kamionmentőt, ami késik, miután fennakadt a határon. A kamion az övé, a baleset pedig elmondása szerint nem elalvás miatt történt, hanem a fékkel akadt gondja. 

    Ugyan a sofőrnek van étele és gondoskodnak róla az arra dolgozók, az RTL stábja kihívta hozzá a mentőket. A sofőr keze még a balesetben sérült meg, ennek ellátására pedig szombaton, hat nappal a balesete után kórházba szállították.

  • 70 éve, 1951-ben mutatták be a Toyota BJ-t, a Land Cruiser 70 Series-t pedig 1984-ben. Azóta mintegy 10 millió Land Cruisert adtak el világszerte, ebből 1,14 milliót csak Ausztráliában. A Közel-Kelet mellett Downunda a modell kulcspiaca, az ország és a kemény terepjáró kapcsolata legendás, de a kietlen Outbackben szükség is van a megbízhatóságra.

    A születésnapra készült, egyelőre Ausztrália-exkluzív 70th Anniversary Editionből 600 példányt készítenek, közülük 320 darab duplakabinos, 200 szimpla kabinos és 80 wagon lesz. A legmagasabb, GLX felszereltségre épül és három színben lesz elérhető, ezek a French Vanilla, a Merlot Red és a Sany Taupe, a dizájnt érintő változtatásokat viszont a minimumon tartották: a "Heritage" és “70th Anniversary" feliratok mellett a legszembetűnőbb a fekete hűtőrács és lökhárítók, a szintén sötétre fújt felnik és lámpaház, valamint a hagyományos jelvény helyetti Toyota felirat. 

    A fekete téma az autó belsejében is folytatódik, amit a különleges kiadásoknál megszokott plakett és a Hiluxból származó új bőrkormány egészít ki, ezeknél valamivel kevésbé érdekes extra a két plusz USB csatlakozó és két plusz pohártartó. 

    A hajtáslánc gyakorlatilag változatlan, a V8-as turbódízel továbbra is 202 lóerőre és 430 Nm-re van belőve, amihez ötsebességes manuális váltó kapcsolódik. A felező és első/hátsó diffizár, a 130 literes tank és a tetőig vezetett légcső a kontinens mérete és a terepviszonyai miatt alapfelszereltség. A 78-82 ezer ausztrál dollár elsőre soknak tűnik, de a helyi fizetéseknek végül is megfelel, különösen annak fényében, hogy a Land Cruiserek árai az utóbbi években meredek emelkedésbe kezdtek, a különleges kiadásokról nem is beszélve. 

  • Az megvan, hogy a Vissza a jövőbe időgépe eredetileg egy hűtőszekrény lett volna? A filmfogyasztó közönség szerencséjére azonban a DMC-12-ért felelős John Z. DeLoreant elkapták egy táskányi kokainnal, a róla szóló hírek adták az ötletet a film készítőinek: "DeLorean épp bíróság előtt állt. Tele volt vele a sajtó. Az a rozsdamentes acél test meg marha jól nézett ki."

    De mivel a múltban és a jövőben is lesz Parkoló Parádé - legközelebb holnap - , gyertek minél többen, hátha ti is láttok egy DeLoreant, szlalom-versenyt, TC Mesterkurzust... vagy legalább egy hűtőszekrényt. Részletekért katt ide!

Rovatok