Rossz idők járnak Németország legerősebb autómárkáira, a legkülönfélébb gondok miatt gyengén alakulnak az eladásaik.
A végéhez közeledik a Lamborghini Huracán életciklusa, a gyártó pedig már nagy erőkkel fejleszti az utódját. Azonban még mielőtt megérkezne az új modell, a Lamborghini bemutatta a Huracán versenypályára optimalizált végző változatát, az STJ-t.
A Bugatti Veyron lassan 20 éves, semmit nem vesztett a fényéből, még mindig lenyűgöző tárgy. Amikor bemutatták az 1001 lóerős, mindennél durvább szörnyet, a világ összes autórajongójának egyszerre koppant nagyot az álla a padlón.
Hónapok óta osztja egymást Olaszország kormánya és az ország egyik legnagyobb autógyártója, a Stellantis.
A Model Y nemcsak a Tesla, nemcsak Európa, hanem a világ legkelendőbb személyautójának bizonyult 2023-ban, ezt a pozíciót pedig a gyártó idén is igyekszik megőrizni. Ennek legújabb eszközeként a Tesla bejelentette a Model Y új változatát, mely arany középútként igyekszik kombinálni az alapmodell kedvező árát a kétmotoros, összkerékhajtású Long Range kivitel hatótávjával.
A Ferrari 458 Italia utcai változata is csodálatosan énekel: minden nap ünnep, amikor a 4,5 literes, olasz V8 teli torokból ordít. A Porsche 911-essel pontosan ugyanez a helyzet: a szívó GT3 RS-ek hangja olyan utánozhatatlan szimfónia, amitől minden autórajongónak garantáltan libabőrös lesz a karja.
A Toyota a közelmúltban már kiadott néhány kedvcsináló fotót a hamarosan érkező új 4Runnerről. Most hivatalosan is bemutatták a hatodik generációs, teljesen új modellt, ami a 15 éve a piacon lévő, ötödik generációsat váltja.
A Rimac elképesztő sikereket ért el az elmúlt években: megcsinálták a leggyorsabb elektromos szupersportautót és szövetségre léptek a Bugattival. A horvát cég most a BMW partnere lesz, közösen fognak akkumulátorokat fejleszteni, amiket később megjelenő elektromos BMW-kben fognak majd használni.
Az Alfa Romeo első tisztán elektromos modelljéről fél nappal a bemutató előtt már kiszivárgott pár fotó (ahogy ez lenni szokott), de most már hivatalosan is bemutatták a Milanót hol máshol, mint Milánóban.
Egy baleset nyomán, amiben az önvezető autó métereken át tolt maga előtt egy földön fekvő embert, felfüggesztették a Cruise robotaxicég tevékenységét. A vállalat autói óvatosan visszatérnek az utakra.
Hiába talál rá az ember egy bútoráruházban álmai asztalára, hazaszállítani már közel sem olyan egyszerű dolog – pláne, ha nem áll rendelkezésre megfelelő jármű. Bár ilyenkor szóba jöhetne a házhozszállítás lehetősége, ez általában lassú és költséges, így sokan inkább megpróbálják valahogy begyömöszölni az árut a családi kombiba.
Az okosvárosok tervezői a közlekedésbiztonság területén jelentős fejlődést érhetnek el a technológiai megoldásokkal, amelyek gyorsan alakítják át a települések szolgáltatásait. Például a térfigyelő kamerákkal és érzékelőkkel összekapcsolt háttérrendszerek jelenthetnek segítséget, de a mesterséges intelligencia is belép a képbe.
Joey Gase NASCAR versenyző a richmondi ToyotaCare 250 versenyen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hozzávágta összetört autója lökhárítóját az őt kilökő Dawson Cram kocsijához. Bár a NASCAR 5 000 dolláros pénzbüntetéssel jutalmazta a mutatványt, egy amerikai vállalat inkább hatalmas marketinglehetőséget látott meg a bizarr jelenetsorban.
A befuccsolt szupersportautók cikksorozatunkban két Vectorról is megemlékeztünk: az extrém, de nagyon megbízhatatlan W8-ról, valamint utódjáról, a minden szempontból sokkal rosszabb M12-ről. Utóbbihoz már nem sok köze volt a vállalat eredeti vezetőjének, Gerald Wiegertnek, akit lényegében kitettek saját cégéből a Megatech nevű vállalat emberei.
Jó ideje tudjuk már, hogy 2026-ban ismét jelentős szabályváltoztatások lesznek a Forma 1-ben. A friss motorszabályokat már rég véglegesítették: az autókból kikerül az MGU-H, azaz a hőenergia visszanyerő rendszer, miközben az elektromos rásegítés már a lóerők 50 százalékáért lesz felelős.
Frissítés: az 1-es villamos 10 óra óta ismét közlekedik.
A Stadionok és Zugló vasútállomás között, az Egressy út és a Hungária körút kereszteződése környékén baleset történt. Pontosat még nem lehet tudni a körülményekről, de a mentők és a rendőrök is kivonultak, minimum egy ember ápolásra szorult.
Egy ideje már tudjuk, hogy az Alfa Romeo április 10-én 17 órakor leleplezi első elektromos autóját, a Milanót. Úgy tűnik, egy szivárgásnak hála az internet népe már idő előtt meglesheti az új modellt, de az örömünk nem őszinte.
Mindenki találkozott már városon belül és autópályán is meglepő tempóval haladó kisáruszállítókkal. Sok a cím, pörögni kell, ezért az utakon közlekedő futárok olykor támadósan haladnak a különböző dobozos furgonokkal.
Az Egyesült Államokban sokkal egyszerűbb, olcsóbb és gördülékenyebb autókat adni és venni. Nincs végeláthatatlan bürokratikus útvesztő, és a költségek is minimálisak, így aztán bárki vehet magának egy rakás öreg fost anélkül, hogy utána végtelen pénzt és időt kéne rászánni a papírozásra.
Felkapottá vált egy Instagram/TikToker, aki február óta olyan videókat oszt meg a közösségi médiában, amiken fekete Corvette C7-jével meglép a rendőrök elől. Az egyesült államokbeli Charlotte-Mecklenburg rendőrsége viszont március végén bejelentette, hogy a sofőrt elkapták, valamint drogot és illegálisan tartott fegyvereket is találtak nála. Aztán az erről szóló poszt eltűnt, a sofőr pedig arról kommentelt, hogy a rendőrség állítása nem igaz.
A jelenlegi, harmadik generációs Nissan Qashqai 2021 óta van velünk, így a japán gyártó elérkezettnek látta az időt egy kisebb frissítésre. Bár a megújult modellt csak április 17-én mutatják be, egy rövid kedvcsinálóból már most kiderül, nagyjából mire számíthatunk.
A rendőrség és a BKK taxiellenőrei a közelmúltban a taxisokat ellenőrizték a XIV. kerületben: az április 6-án és 7-én tartott razzia során összesen 166 taxist ellenőriztek.
Tavaly decemberben érkezett a hír, miszerint Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May befejezik a közös munkát, ezzel pedig véget ér az Amazon autós műsora, a The Grand Tour. Bár a legendás trió népszerűsége az elmúlt években sem csökkent, a műsoron/műsorvezetőkön már a fáradtság jelei érződtek az utolsó évadokra. Ezt maga Jeremy Clarkson is elismerte, aki szerint a végére teljesen kifogytak az ötletekből.
Már a japán gazdaság, ezen belül az autóipar sem utasíthatja el a külföldi vendégmunkásokat. Ázsiai feltörekvő országokban született fiatalok utaznak Japánba azzal a céllal, hogy autóipari szakmunkásokká váljanak.