Az ÉKM komolyan gondolja a hazai közlekedési viszonyrendszer és kultúra megreformálását. Bár a B kategóriás jogosítványok újragondolása még várat magára, a nagykategóriás vasak vonatkozásában már ki is dolgozták az új koncepciót.
Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését.
Gyorsabbá válik a 3500 kilogramm megengedett össztömeget meghaladó tömegű gépjárművek (C kategória) és az azokhoz kapcsolható nehéz pótkocsikból álló járműszerelvények (CE kategória) vezetését lehetővé tevő jogosítvány megszerzése.
Az építési és közlekedési miniszter napokban megjelent rendelete – a 15/2024. (VI. 12.) ÉKM rendelet, a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosításáról – megteremti a lehetőséget arra, hogy érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel egy kombinált, „C” és „CE” kategóriákat egyszerre tudjon megszerezni, ha a vizsgázó kezd ő vezetői minősítése már megszűnt. A korábbiakban a CE kategóriás jogosítványt előfeltétele volt a C kategória megléte.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium korábban az autóbuszok vezetésére jogosító D kategóriás vezetői engedélyek megszerzését is felgyorsította, és lehetővé tette, hogy a D kategóriás tanfolyamot B kategóriás jogosítvány birtokában is el lehessen kezdeni.
A nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsítása segíti a személy- és teherszállítmányozási szektor fejlődését, és jelentős mértékben hozzájárulhat az ágazatban tapasztalt munkaerőhiány csökkentéséhez.
A közlekedési tárca a szektor szereplőivel folyamatosan konzultálva, a közúti árufuvarozás és személyszállítás területén dolgozó hazai cégeket már több hasonló intézkedéssel segítette az elmúlt években. Ezek közül kiemelhető, hogy a sofőrök a Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány (GKI) kiadásának feltételeként támasztott továbbképzések során a számítógépes vizsgát ki tudják váltani. A vizsga nélküli GKI felújító képzés könnyítés a járművezetők számára, mérsékli az ágazat vállalkozásainak adminisztrációs és bürokratikus terheit, és gyorsítja a továbbképzések folyamatát. - Zárja sajtóközleményét az ÉKM.
Ha ehhez hozzávesszük az első jogosítvány megszerzését ösztönző kormányzati lépéseket, egész jónak tűnik az irány.
Röviden:
Frissítés - szerda 7:56 - 5 kilométeres torlódás alakult ki a lezárt szakasz előtt
Kedd este nyolc órától szerda délután 13 óráig, illetve csütörtökön 9 és 15 óra között részlegesen lezárják az M0-s autóút déli szektorának soroksári Duna hídját, hogy a dilatációt javítsák – közölte lapunkkal a Magyar Közút sajtóosztálya. A munkálatok miatt sávelhúzásos forgalmi rend lesz érvényben, irányonként két-két sávon haladhat majd a forgalom a szokásos három-három sávos elrendezés helyett.
Röviden:
Röviden:
A fogyasztásteszt linkjét itt találod:
Az elektromos autóknál még mindig gyakori a hatótávval kapcsolatos aggodalom, azonban már léteznek olyan modellek, amelyek tisztességes hatótávot kínálnak kedvező fogyasztásuknak és sokkal nagyobb kapacitású akkumulátoraiknak köszönhetően. A végső, valós hatótáv azonban számos összetevőtől függ, mint például a külső hőmérséklet, a terep vagy a sofőr vérmérséklete. Nem véletlen, hogy a gyártók is sokszor csak körülbelüli intervallumokat adnak meg, mely felső értéke gyakran csak optimista becslés, akárcsak korábban a belső égésű motorok alacsony fogyasztási adatai. Nincs más megoldás: ki kell próbálni, hogy mit tudnak valós körülmények között.
A pénteki után újabb áremelkedés lesz a benzinkutakon, írja a holtankoljak.hu. A portál adatai szerint hétfővel a benzin ára 2, a gázolajé 8 forinttal emelkedik. A benzinkutakon az árváltozásokkal a következő átlagárakkal találkozhatunk:
Távol-keleti replikák mércéjével mérve kifejezetten pontos lett az a vietnámi építésű Pagani Huayra replika, amelyet a vietnámi Nhet TV csapata épített. A csatorna már több egész élethű replikát is összerakott, egyebek között egy LaFerrari-t és egy Königsegg Jesko-t is.