Új Panamera „Versenyképtelen VW“
Itt az első Lódinamométer
Masszívan villanyosodik Európa
Párizsban súlyarányos parkolás jöhet
Egy gyár
Egy alagútmosó
Egy grooving
Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) azt szeretné, ha az Európai Unió elgondolkozna egy olyan szabályozás megalkotásán, ami a kis méretű villanyautókat részesítené előnyben különböző kedvezményekkel – vagyis egy olyan törvényt szeretnének, mint ami Japánban a kei carokra vonatkozik.
A 2025-ben érkező Bigster a Dacia eddigi legnagyobb és legdrágább modellje lesz. Persze a „drága" a Daciánál erősen relatív fogalom: ezt Denis Le Vot, a márka CEO-ja is megerősítette, mikor az új modell áráról beszélt az Autocarnak.
A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik egy járó motorral hátrahagyott autót akartak elvinni, eközben pedig elgázolták annak tulajdonosát, aki cselekményüket akarta megakadályozni.
A Toyota még szeptember elején leleplezte híres luxuslimuzinja, a Century SUV változatát. A 61,5 millió forintos, 2570 kilós hibrid modell minden egyes darabjára hatalmas figyelmet szenttel a vállalat, így a gyártási folyamat egy alapos minőségellenőrzéssel zárul. Ezzel kapcsolatban derült ki most néhány érdekes részlet.
Talán nem lep meg senkit, hogy a szezon első havazása mindig egy kaotikus napot hoz magával. A Közút arra kér, hogy ne üljünk autóba, a BKK elesett, a városi közlekedés is megbénult. De már az első olyan baleseten is túl vagyunk, ami leginkább a nyári gumi használata miatt történt.
Hány centi hó kell ahhoz, hogy a BKK-nak nehezebb legyen a napja? Nagyjából kettő. Egy biztos: a BKK Info írói ma nagyon sokat fognak posztolni.
A Tesla egyik mérnöke elárulta, hogy lesz Performance verziója az frissített Model 3-nak, méghozzá hamarosan és „elég különleges” lesz. Viszont valószínű, hogy nem Performance-nak, hanem Ludicrous Speed-nek fogják hívni ezt a verziót.
Az ország számos területén erősen havazik, néhol ónos eső is esik. A meteorológusok szerint pedig mindez csak a kezdet. A Magyar Közút értesülései szerint „csütörtök délelőtt Zala, Somogy, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyékben előfordulhat gyenge ónos eső, azonban Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben a déli óráktól tartós ónos esőre kell számítani. Észak-Magyarország területén az ónos esőt megelőzően jelentősebb havazásra is számítani kell, főleg a magasabban fekvő északi területeken, ahol akár 15 centiméternyi friss hó is hullhat."
Sima és ónos eső, valamin hó is eshet csütörtökön az ország különböző részein. Az OMSZ térképén látható, hol, mire lehet számítani.
Nem sok olyan emberről hallani, aki ne szerette volna a Ford Broncót. Voltunk a bemutatón és tesztautó is járt nálunk, több kolléga véleménye egyöntetű: a Bronco rohadt jó.
Nagyon sok Ausztriában élő magyar és már osztrák állampolgár is Magyarországra, főleg Sopronba jár, hogy jogosítványt szerezzen, ugyanis jelentősen olcsóbb a hazai tanfolyam, mint az osztrák – derült ki a Népszava cikkéből.
Forgalomban kerékpározni eleve nem veszélytelen, de mindezt súlyosbítja, ha nem bringaúton, hanem autók között kerekezik valaki, ráadásul este. Ilyenkor kulcsfontosságú a megfelelő világítás, hiszen az autósok sokszor még így is nehezen veszik észre a kétkerekűeket.
Újabb fontos mérföldkövet ért el a kínai BYD, legyártották hatmilliomodik plug-in és elektromos (New Energy Vehicle - NEV) autójukat.
Háború készül a villanykutak mezőnyében. A Tesla Supercharger V3-as oszlopai 250 kilowattos gyorstöltést tesznek lehetővé, de a V4-es verzióval már a 350 kilowatt elérése a cél. Eközben a BMW, a GM, a Honda, a Hyundai, a Kia, a Mercedes és a Stellantis együtt fejlesztenek olyan töltőket, melyek 350-400 kilowattos töltést is lehetővé tesznek. A Lotus azonban még egy ennél is durvább töltőhálózat kiépítésén dolgozik.
A Magyar Közút hétfőn már figyelmeztetett, hogy kedden egyes területeken akár 15 centiméteres hó is lehet (értsd, világvége), majd kedden az útinform alapján be is számoltunk, hol lehetett már számítani önkéntelen driftelésre hóra.
A közelmúltban közlekedésrendészeti ellenőrzést tartott a rendőrség Budapesten, a XVIII. kerültben. Gyorshajtók, ittas sofőrök és körözött személyek is horogra akadtak.
A BMW év elején mutatta be az i Vision Dee tanulmányautót, majd pár hónappal később megérkezett a Vision Neue Klasse. Merész koncepcióautók ezek, amik a márka és a 3-as BMW jövőjét vetítik előre.
Még augusztus végén derült ki, hogy a Nissan Leaf harmadik generációja crossoverként (vagy SUV-ként) tér vissza közénk. Akkor még csak annyit árultak el, hogy az évtized második felében érkezik, de a mostani információk szerint nem biztos, hogy addig kell várni.
Egy ideje már úgy tűnik, a belső égésű motoros autók napjai meg vannak számlálva. Szomorú időszak ez mindenkinek, aki vérében néminemű benzinnel született. Nem kell azonban kétségbeesni! Egy amerikai illatgyertya gyártónak hála az elektromos hatalomátvétel után is szimatolhatunk majd üzemanyagot és olajat a levegőben.
Nehéz helyzetben van a Volkswagen. Az egykor a globális autóipart is meghatározó vállalat egyre kevésbé állja a piaci versenyt: a korábban éveken át Európa legnépszerűbb autójának számító Golf októberben csak a 8. lett az eladási listákon, miközben a németek villanyautói sem fogynak eléggé. Utóbbi miatt a vállalat visszanyesett több elektromos modelljének gyártásából is.
Komoly havazásra figyelmeztetett tegnap a Magyar Közút. A jelentés szerint főleg Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében várható hóesés, melynek mennyisége akár a 15 centimétert is elérheti.
A BMW legerősebb és egyik legkevésbé versenypálya-centrikus autója a BMW XM lesz a 2024-es MotoGP-bajnokság biztonsági autója. A 748 lóerős autó egyéni fényezést és pár apró extrával lesz látható a versenypályákon.
Nem éppen hétköznapi autós (vagy traktoros?) üldözés szemtanúi lehettek páran múlt héten a kanadai Surrey közelében az autópályán. Ugyanis két rendőrautó egy traktort üldözött, amely során az utóbbi nekiment a másiknak, ami egyes feltételezések szerint ezután PIT-manővert hajtott végre a traktor ellen, amitől az felborult.
Az építési és közlekedési miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) exkluzív Nagyvállalati Klubjában tartott előadást, ahol többek között elmondta, hogy ingyenessé tennék a 14 év alattiak utazását tömegközlekedéssel Magyarországon. Viszont ennek jelenleg nincs konkrétum megvalósítási terve, sem időpontja.