Amikor egy utcai autó három és négy másodperc közötti idő alatt gyorsul nulláról százra, az már embertelenül gyorsnak számít. Bár hozzászoktunk ezekhez a durva számokhoz, már sokan fel se húzzák a szemöldöküket, de higgyetek nekem, amikor azt mondom, hogy a három másodperc körüli gyorsulás már nagyon durva élmény élőben.
Mindig van egy kisebb csapat ember, akik falkába verődve törvényenkívülinek érzik magukat. Ez főleg az autózásban veszélyes attitűd, erről nemrég videó is készült. Egy csapat BMW-s veretett nagy sebességgel a sűrű forgalomban, nem is úszták meg szárazon.
A hajdan szebb napokat látott, elhagyatott autókereskedések csodálatos időkapszulák és a múlt keserédes lenyomatai egyszerre. A ma már foszló, porlepte szalonokba régen családok tértek be, hogy elköltsék a megtakarított pénzüket egy csillogó, vadiúj autóra.
Ha esetleg eddig nem tudtad, hogy mi hiányzik az életedből, akkor esélyes, hogy a Land Rover megtalálta a megoldást. Hamarosan ugyanis kiadják a jelenleg futó Defender legerősebb változatát egy 4,4 literes V8-as motorral.
A Mercedes ikonikus G osztálya már 45 éve rója kezdetben a tájakat, napjainkban pedig az elit szállók/éttermek parkolóit. A W463-as második generációja 2019 óta olyan, amilyen, így hát megérett egy faceliftre. De ez a facelift is szokásosan hű maradt a G osztály hagyományaihoz: külsőleg alig, technikában, motorikusan inkább változott, aminek egyesek nem örülnek.
Sokak által hangoztatott hiedelem a villanyautókkal szemben, hogy nem alkalmasak hosszabb utak megtételére. A Ford nemrég egy látványos marketingfogással igyekezett bizonyítani, hogy ez márpedig nem igaz.
Különös szabadalmat védetett le nemrég a legendás olasz sportautó gyártó, a Ferrari. Nemcsak új motort említenek benne, hanem egy teljesen új elrendezést és hajtást. Ezek alapján egy hidrogénüzemű belső égésű motort terveznek beépíteni fejjel lefelé egy hibridbe.
Az Európa-szerte első számú közúti gyilkosnak tekintett sebességtúllépések visszaszorítására irányuló rendőri intézkedések száma a pandémiát követően jelentősen növekedett.
Különc formáján kívül sok technológiai újdonságot sorakoztat fel a Tesla Cybertruck. Egyelőre mégis úgy néz ki, hogy nem lőtt el minden poént, és akad benne még izgalmas megoldás. Ilyen lehet az indukciós töltés lehetősége.
Általános szabály, hogy ne álldogálj az út közepén semmilyen helyzetben. Erre példa az a baleset, amely mellett majdnem kialakult egy másik csupán az emberi figyelmetlenség miatt.
Anno a nyugalom szigeteként ismertem meg az erősebbik Kia EV9-et, erre most sportváltozatot reszelne hozzá a koreai gyártó. Nemrég kémfotók jelentek meg egy gyanúsan nagy fékes EV9 formájú autóról, ahogy a Nürburgringen csapat.
Három bukósisak ért el jó eredményt.
Az XM Label Red a legerősebb szériagyártású BMW: egy 4,4 literes, kétturbós V8 és az elektromos hajtás összesen 748 lóerős rendszerteljesítményt és 1000 Nm-es csúcsnyomatékot tud. Mindez elég ahhoz, hogy ez a 2,7 tonnás, hibrid tank 3,8 másodperc alatt gyorsuljon nulláról százra.
A gyártó ugyanannyiért szeretné adni a villanyautókat, mint a simákat.
Végtelenül lesújtó statisztikát osztott meg a rendőrség: egyetlen hét leforgása alatt 2501 gyorshajtót kaptak lencsevégre az egyenruhások. Ez még országos adnak is elég szomorú lenne, de nem erről van szó: az összes szabálytalankodót Bács-Kiskun megyében fogták.
A Genesis nem lassít: sorra mutatják be a látványos koncepcióautókat. Az elegáns Neolunnal egyszerre érkezett a sportos GV60 Magma, a már most is kapható, elektromos GV60 hergelt változata.
Látványos újdonsággal jelentkezett a Genesis: bemutatták a Neolunt, egy gigantikus, elektromos hobbiterepjárót, amivel a gyártó a felső kategóriára lőne. Már amennyiben lesz belőle szériaváltozat, hiszen a Neolun egyelőre csak egy igen impozáns koncepcióautó.
A Ferrari futamot megelőző bíztató szereplése után az Ausztrál Nagydíj egyik legfontosabb kérdése az lett volna, vajon verhető-e erőből Max Verstappen? Bár a holland korai kiesése miatt erre még nem kaptunk választ, a versenytársak némelyike érdekesen nyilatkozott a verseny után.
A Red Bull másik versenyzője – a futamon gyengén szereplő – Sergio Perez szerint Sainz akkor is „abszolút" nyert volna, ha Verstappen versenyben marad. Erre Maga Carlos Sainz is ráerősített: elmondása szerint már a második körben – tehát Verstappen kiesése előtt – érezte, hogy meglehet a győzelem.
Ezek alapján ha a körülmények úgy alakulnak, számíthatunk még idén szoros versenyre a győzelemért. Legalábbis reméljük.
Az elektromos hajtáslánc lassan bekerül a munkagépek és célszerszámok alá is, így a pickupok sem ússzák meg. Már most sok extrém példa van az elektromos platósokat nézve és ilyen a Radar RD6 legújabb változata is.
Solymáron a közelmúltban egyszerre két, szabályosan közlekedő gyalogost ütöttek el a zebrán. Mindketten túlélték, de megsérültek, egyikük ráadásul súlyosan.
Egy konténerszállító hajó ment neki a hídpillérnek.
A kínai SAIC csoport alá tartozó IM Motors egy egészen új technológiával felszerelt elektromos autót dobna piacra májusban. Az IM L6 névre keresztelt modell szilárdtest akkumulátort alkalmazna, annak minden előnyével.
Nemrég hamvaiból támasztották fel az olasz De Tomaso márkát, majd nem sokkal később megjelent az első újkori modelljük a P72. Ez egy vérbeli szupersportautó, melynek idén nyáron jöhet a pályára szánt testvére, a P900.
A Porsche két belépő sportautója a 718 Boxster és a 718 Cayman: ezeket még egészen emészthető áron meg lehetett venni. A teljesen mezítlábas 718 Boxster 28,2 milliónál kezd, a szintén fapados 718 Caymanért pedig minimum 27,4 millió forintot kell fizetni.
Eleinte még meglepő volt, ahogy a brutálisan erős villanyautók méregdrága, szintén pokoli durva benzineseket gyorsulnak le olykor váratlan fölénnyel. Sőt, az évek során az elektromos autók egyre erősebbek lettek, így a legdurvábbakat egyre nehezebben lehetett megfogni.