Nem hittem el, de a legutóbbi garázsparti alkalmával szerintem legalább kétszázan eljöttek hozzánk Zuglóba, de lehet, hogy háromszázan is. Odakint a Czoborban egész mini-Parkoló Parádé lett, Framóval, BMW E9 kupéval, Opel Speedster Turbóval ésamimég - az utca tele lett a mi autóinkkal. A garázs... Hát a garázs az tele volt emberekkel, folyamatosan. Huhh, szédültem a végére.
Az aktuális 3-as BMW-ben minden benne van, amit a BMW tud, ha vezetéstámogató elektronikákról van szó, és mindez pontosan semmire sem elég, ha nincs fent egy jó téligumi. Döbbenetes látni, hogy a Dacia, vagy az Alfa milyen magabiztosan közlekedik, miközben a többszörösükbe kerülő prémiumautó küzd, mint disznó a jégen. A videót Zách Dani kollégánk csinálta az Ürömi úton, bár az Origó olvasói anyagként tüntette fel, igaz később javította a hibát.
A budapesti Simongát úton néhány napja majdnem eltaposott egy Nissant olvasónk, Attila kamionja. Egy ilyen pótkocsis teherautó megrakott állapotban akár negyven tonnát is nyomhat, de üresen sem lehet tizenötnél kevesebb. Ez hosszabb fékutat, egyúttal nagyobb rombolóerőt jelent egy balesetben. Akinek van egy kis esze, igyekszik mindezt figyelembe venni. Nem biztos, hogy ismerte a fontos összefüggéseket annak a Nissan Primerának a vezetője, amely egy útépítés miatt kialakított terelés, illetve az ott feltorlódott kocsisor előzése után meg akarta büntetni Attilát és életveszélyes manőverbe kezdett a vizes úton.
Az előző részt itt találod:
Abban igazán nincs semmi különös, hogy a Mercedes Marbellában foglalt szobát a GLB bemutatóján megfáradt újságírók számára. Spanyolországban ritkák a fagyok, vannak viszont hegyek, így viszonylag könnyű kellemesen autózható útvonalakat a gyártók számára elfogadható minőségű szállások közelében találni. A forgalom is barátságos, mert Marbella szezonon kívül nem valami pezsgő hely, ráadásul még mindig bőven látni nyomát a 2008-as ingatlanpiaci lufi-pukkanásnak. A kacsalábon forgó, medencés villák tőszomszédságában általában van néhány félbehagyott építkezés, befalazott ablakú nyaralóközpont is. A pénzes ügyfélkör legbiztosabb nyoma mellett azonban majdnem elsuhantam, amikor a korai kelés, a hosszú, átszállásos repülés, és a vezetéses-fotózásos meló után már csak öt percre voltunk a szállástól. De a szemem sarkában villanó piros szárnyra még így is felkaptam a fejem.
A szerelős horror az internet népszerű műfaja, gyakran a taknyolás és igénytelenség olyan mélységei kerülnek el a világ eldugott műhelyeiből, hogy még az is elájul, aki legfeljebb képen látott csavart. Az elhanyagolt olajcsere, a szerelés horrorja, egészen alien-szerű dolgok tudnak előkerülni a karterből. Viszont ez a Chevy Cruze most szintet lép, igaz, ehhez nem csak elhanyagoltság, de némi hűtőfolyadék is kellett:
Kicsit olyan ez, mint amikor a stúdióegyüttes pénze elfogy, és úgy döntenek a tagok: koncertkörútra mennek, hogy bevételre tegyenek szert, de idegenül mozognak a sok tízezer wattnyi erősítés és a közönség harapófogójában. Ilyen a popszakma, ha csinálni akarja valaki, csinálja rendesen.
Most, hogy a Bloodhound ráment az 1997 óta fennálló abszolút sebességrekordra és most, hogy Jessi Combs halála sokkolta az amerikai szaksajtót, újra nagy figyelem került erre a nagyon huszadik századi műfajra, a sebességrekord-hajszára. Nem Combs volt az első és biztosan nem ő lesz az utolsó, aki egy gyorsasági rekordért az életét adja – összeszedtük az ilyen kísérletek leghíresebb tragédiáit.
Míg a legtöbben a nagyihoz sem mernek elindulni garancia nélküli autóval, addig valaki idén elhatározta, hogy megtesz két és fél hónap alatt 25000 kilométert egy 32 éves autóval. Hogy miért? Mert a szerelem vak, de annyira nem, hogy ne találja meg az utat Malajziából Németországig, ahol is főhősünk megházasodik. Az utazáshoz használt autó pedig nem más, mint egy Toyota Corolla AE86. Ez a típus amekkora legenda lett, annyira kicsi valójában. Még kisebb, ha harmadmagaddal utazol benne. Őrült kis csapat, őrülten jó kis csapatós autóval, grandiózus tervekkel. És útba ejtették Magyarországot!
Ha a Tesla részvényei nem is esnek tőle dögkútba, minimum kínos, amit a hipertrendi vállalat összehozott az este új akármicsodája, a Cybertruck bemutató show-ján. Röviden: a törhetetlennek mondott üveg a világ szeme láttára tört be egy nekidobott vasgolyótól. Ritka, de nem példátlan az efféle bemutatós leégés, összeszedtünk párat a múltból.
Anti és Laci. Ezt a két nevet kell megjegyezni, ha a hétvégi Legend Rally zárófutamot figyelemmel kísérik és a Totalcar csapatának drukkolnak. A Legend Rally nem esztelen száguldozás, itt feladatokat kell megoldani, útvonalat tervezni, taktikát kialakítani. Állítólag nem a leggyorsabb autó győz, de az én ereimben gázolaj, Antiéban benzin folyik: nyerni megyünk, nem téblábolni.
Hallgatom a legutóbbi Égésteret, és azon gondolkodtam, mennyire jó, hogy be tud nőni az ember feje lágya. Csak futólag találkoztam Herczig Norbival, és igazából sosem követtem szorosan a ralit se itthon, se nemzetközi porondon – annak ellenére sem, hogy teljesen egyetértek Norbival, ez a legmenőbb autósport szerintem is. Így aztán majdnem minden új volt nekem, amit magáról mesélt, pedig nekem mindig szimpatikus volt, ahogy Norbi magyaráz. A nyugodt stílus, amivel kerüli ugyan az álszerénységet, de a kivagyiságot is, és meglepő sikerrel hagyja ki az autóversenyzős közhelyeket. Teljesen olyan, mint amikor jól nevelt úriemberek beszélgetnek, mintha nem is raliról lenne szó, hanem valami kékvérű, az ügyeskedést, a turpisságot hírből sem ismerő sportról, mit tudom én, talán a lovas póló ilyen?
A Volkswagen ID.3-ra egészen egyértelműen a Bogár és a Golf utódaként hivatkozik a gyár hivatalos meghívója. Az ID.3 nem egy új autójuk, nem is egy új villanyautójuk, hanem deklaráltan az új Népautó. Ez a cég és a gyár jövője, és az ünnepség kancellári és igazgatósági beszédei alapján úgy tűnik, hogy a mi mindannyiunké is. Elég fontos volna hát, hogy jó legyen. Beleültünk a hivatalos bemutatón.
Videónk második része a vadonatúj, forradalminak mondott, CO2-semleges gyárral foglalkozik majd.
A Honda S2000 sokunk bakancslistáján ott van, kötelező legalább egyszer kipróbálni. Az autót egy kétliteres, dupla vezérműtengelyes szívómotor hajtja, amely 240 lóerőre képes 8500-as fordulaton. Nincs semmiféle turbó vagy kompresszor, csak a valamivel 9000 fölé forgó motor . Az autó hátsókerekes, tökéletesen hangolt a futóműve és kiváló a súlyelosztása, így mai napig az egyik legjobb roadsternek tartják.
Aki tud olvasni a sorok között, annak nem jelent nagy újdonságot ez a poszt. Hiszen régóta benne van a levegőben, hogy feleségem, Kati előbb-utóbb beleül egy 500-as Fiatba. Nem, nem az újba, mert az egy kétszeres méretűre fújt, iphone-aranyos utánzat, még ha az elég stílusos is a modern autók között. Hanem egy eredeti, valóban cuki, léghűtéses farmotorosba. Olyanba, ami elindította az ő éntőlem független, privát kis autómániáját és olyanba, amilyen egyszer már volt is neki.
Az Unimog - amit egy tanyán találtunk - valamikor a hetvenes években készült. Rá tíz évre kapta meg a hidraulikus felépítményt, minden gyerek álmát: az árokásót. Szavak nélkül is tudta a csapat minden tagja, hogy akkor zárhatunk csak sikeres napot, ha homokozni is tudunk, nem csak fék nélküli teherautóval szambázni a mezőn. Valaki elkezdte a bódé felújítását, de láthatóan félbemaradt a munka, a fülkébe dobált alkatrészek sem jelentettek semmi jót.
Nem ez volt a legnagyobb probléma.
Nagyon ritkán találkozunk olyan független autóbolondokkal, akikre pontosabban illene a szent örült jelző, mint Pusztai Krisztiánra. Életét a BMW-k, elsősorban a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján gyártott E34-es 5-ös széria még épkézláb példányainak megmentésére áldozza és hogy fokozzuk, Krisztiánt szinte kizárólag az Anisits Ferenc-féle 525TD és TDS változatok érdeklik, melyek bizonyos okokból a korszak szomorú szemű menhelyi kutyái. Az utóbbi időben felvette a repertoárba a V8-asokat is, mert ezekhez sok műhely nem ért kellőképpen, vagy nincs türelme, ideje rájuk. Ha az adonyi fajtamentő karaktere kirajzolódott, a róla és szenvedélyéről szóló első cikkem olvasása során, akkor erről a pontról csupán laza szökkenés lesz eljutni legújabb csodatételéig, egy 1991-es Alpina B10 Biturbo feltámasztásáig.
Ez az autó körülbelül másfélszer annyiba került újként, mint a korabeli M5 (100 vs. 150 ezer nyugatnémet márka), tele volt technikai érdekességekkel és mindössze 507 példányt készítettek belőle a kis manufaktúrában. Egy ilyen Alpina ma általában 50-70 ezer euróért vehető, de kevés maradt belőle, szóval érdemes megmenteni. Következzen Krisztián elbeszélése és fotói a nagy műveletről, a nehézségekről, a szépségekről és a végeredményről.
A döntésem, hogy akut autóbolond létemre hibrid autót vásárolok, azt hiszem kíván némi magyarázatot. Az előző autóm (Mondeo Mk3 kombi 2.0L 16V Ghia) megvásárlásakor úgy gondoltam, nem baj ha öreg és sok benne a méter, de legalább tehermentes. Persze nem hibátlan, de majd én, a gondos gazda mindent szépen rendbe teszek vagy tetetek, és a végén lesz egy megbízható, közepesen erős, viszont jól felszerelt és kényelmes családi batárom emészthető pénzért. Ám amikor már a vételárának többszörösét ráköltöttem, megszületett a döntés hogy fiatalítani kell.
A Mondeóból hiányzott a nyomaték, főleg alacsony fordulaton, így a mai autók közül nem jöhetett más szóba mint valami feltöltött motorocska. Ekkor (2017 végén) már javában tombolt a dízelellenes hangulat, és mivel én Berlin tőszomszédságában lakom, jobbnak láttam benzinesben gondolkodni.
El se hisszük még Antival, de sikerült. Merthogy a Toyota Év Autója-zsűritagként meghívott engem az idei Tokyo Motor Show-ra, azaz a kétévenkénti japán szalonra, amely mellé természetesen terveztek csomagolni némi toyotás promóciót is – előadások, újítások, próbák, interjúk formájában. Ez eddig a szokásos menet, huszonnégy havonta általában beesik egy vagy két ilyen meghívás japán cégektől a szerkesztőségbe a TMS-re és az azt övező pár napra.
Aki azt hiszi, voltam olyan balga, és egy ilyen drága autót, mint ez az Avensis, alapos átvizsgálás nélkül, hűbelebalázs módjára megvettem, nagyot téved. Nem azért olvasom hétről-hétre Zách Dani cikkeit évek óta, hogy effélére vetemedjek. Naná, hogy mielőtt az ellenértékét átadtam Gábornak, előtte még bejelentkeztem a pilisvörösvári Toyota Mayerhez, hogy megtudjam, nagyjából mire készüljek.
Az a parányi szú elkezdte rágni az agyam, amiről a múltkori, autóvásárlás-lamentálós posztban írtam. Abban a posztban, melynek megjelenésének idejére valójában már meg is vettem az új kocsimat. Új... Mondjuk, azért újabb a többinél.
A múlt évezredből származó egyre halványodó emlékeim közül a legósok még mindig megvannak szinte eredeti minőségben. Ahogy kiborítottuk a szőnyegre az utolsó karcolásig pontosan ismert darabokkal teli vödröt, és éveken keresztül sikerült ugyan abból a kupacból valami egészen újat alkotni. Az innen-onnan örökölt hiányos készleteknek megvolt az az előnye, hogy csak a fantáziánkon múlt, mi lesz a végeredmény. Persze azért rajongva vágytunk a rongyosra lapozgatott katalógusban szereplő, végtelenül menőnek tűnő Technic-ekre is.
Ha pedig érdekel, hogy megy, kattints ide.
