Totalcar Vakbarát Hírportál

Gigantikus használtautó-központot nyitott a Porsche Hungaria

2021.06.10. 19:16

Egymilliárd forintból létesített használtautó-kereskedést a Porsche Hungaria Budaörsön. A Das WeltAuto Centrum nevet viselő létesítmény mintegy 220 autónak tud egyidejűleg helyet biztosítani. A tapasztalatok szerint egyébként visszaesőben van a hazai használtautó-piac, míg a csúcsot a 2019-ben értékesített 810 ezer autó jelentette, addig tavaly 774 ezer kocsi talált gazdára. Az előrejelzések szerint a csökkenés idén is folytatódik.

Következzen a teljes sajtóközlemény:

Budapest, 2021 június 10. – Das WeltAuto Centrum néven használtautó-kereskedést adott át a Porsche Hungaria Budaörsön, a Parts Center Budapest alkatrészraktár és az M1-es, M7-es közös autópálya-szakasz közötti területen 2021. június 10-én. Az 1 milliárd forintos beruházás 1,1 hektáros területen valósult meg, ahol akár kétszáznál is több használt autó várhatja az érdeklődőket. Az importőr a kereskedés mellett újabb beruházásokba is kezd: itt épülhet fel a vállalat innovációs és oktató központja, valamint az első, elektromos autós kiegészítőket áruló márkájának, a MOON-nak a bemutató terme is.

Használt autós telephelyet adott át 2021. június 10-én a Porsche Hungaria Budaörsön: zöldmezős beruházásként épített kereskedést az importőr a Parts Center Budapest (a Porsche Hungaria alkatrészraktára) és az M1-es, M7-es közös autópálya-szakasz közötti füves területen. A Das WeltAuto Centrum a második saját értékesítési pontja az importőrnek a fővárosban és környékén. Mint ismert, a vállalat a XIII. kerületi, Frangepán utcai gépjárműparkjában kínált eddig saját hatáskörben használt autókat, azonban az értékesítésre váró autók mennyiségének és a XXI. századi technológiai elvárásoknak köszönhetően szükségessé vált egy új használt autós márkakereskedés kialakítása.

Az építkezés 2020 második felében indult, az 1,1 hektáros területen 373 négyzetméteres kereskedést épített fel a Porsche Hungaria, amelyben egy magyar fejlesztésű, automatizált fotóterem, és egy átvizsgáló helyiség is helyett kapott. A kereskedés területén 220 autónak alakítottak ki férőhelyet, a telephelyen legnagyobb részt 0-7 év közötti, Volkswagen-csoportos autók várják az ügyfeleket. A beruházás teljes értéke 1 milliárd forint volt, az előzetes tervek alapján évente 700 autót értékesíthet a Das WeltAuto Centrum.

A használtautó-kereskedők közül a Das WeltAuto rendelkezik egyedül országos értékesítői hálózattal, amely a budaörsi beruházásnak köszönhetően jelenleg 28 tagot számlál. A Das WeltAutónál az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, megfelelően szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén.

20 éve kínál garanciális használt autókat a Das WeltAuto Magyarországon

Idén ünnepli 20. születésnapját a Das WeltAuto Magyarországon, ez idő alatt az ellenőrzött használt autókkal kereskedő cég közel 150 ezer négykerekűt értékesített országszerte. Az üzletágat a Porsche Holding a kilencvenes évek elején, Ausztriában hozta létre Weltauto néven. A cégvezetés elsődleges célja az új autó értékesítés támogatása volt, mert ezáltal lehetőség nyílt a használt gépkocsik beszámítására. Az így megvásárolt autókat – a piacon akkor egyedülálló módon – garanciával, és egyéb kiegészítő szolgáltatásokkal értékesítették tovább. A Porsche Hungaria portfóliójában 2001-ben jelent meg a Weltauto, amely akkor a vállalat hetedik márkájaként kezdte meg tevékenységét. Az első évben 12 márkakereskedés foglalkozott használt gépkocsikkal, 2007-ben – a fokozatos növekedés következtében – már 51 márkakereskedés értékesített másodkézből származó négykerekűt.

Miután a Volkswagen Csoport 2011-ben a Porsche Holding tulajdonosa lett, egy évvel később – Das WeltAuto néven – a szolgáltatást a teljes világhálózatára kiterjesztették. Ez a változás a hazai hálózatot minimálisan befolyásolta, a méretet alapvetően a 2008-as válság racionalizálta. Az új budaörsi helyszínnel 2021-ben a Das WeltAuto kereskedői hálózata 28 tagot számlál az országban. A márka 2001 óta évente átlagosan 6850 gépkocsit értékesített Magyarországon, 2020-ban 8346 autót adott el a hálózat.

Visszaesőben a használtautó-piac

A használtautó-piac 2019-ben érte el csúcsát, ekkor 810.920 gépkocsi talált gazdára Magyarországon. A 2012 óta tartó növekedés hét év után azonban véget ért, ugyanis a koronavírus hatása ezen a területen is érzékelhető volt. A tavalyi év során 774.034 autót vásároltak használtan, idén ez a szám várhatóan – az első negyedév statisztikái alapján – tovább csökkenhet. A fiatal (0-7 év közötti) használt autók esetében – ahol a Das WeltAuto 18 százalékos piaci részesedéssel bír – eltérő tendencia figyelhető meg, ugyanis az új autó értékesítések lassulása miatt népszerűvé vált ez a korosztály, így 2020-ban több gépkocsit írtak át (147.609 autó) ebben a szegmensben, mint 2019-ben (143.183 autó). Idén – az első három hónap alapján – stagnálás, vagy minimális, hibahatár körüli visszaesés prognosztizálható e korosztályban.

Az import esetében drasztikusabb a csökkenés: piaci elemzések alapján idén alig haladhatja meg a 120 ezret külföldről behozott autók száma, holott 2019-ben még 156 ezernél több négykerekű érkezett az országba. A pandémia és a gyengülő forint/euró árfolyam mellett a szigorodó jogszabályok is hatással voltak az autóimportra: a kötelező eredetiségvizsgálat, és eseténként a kötelező műszaki vizsga sokakat elrettentett attól, hogy ismeretlen előéletű, jellemzően 10 évnél idősebb kocsit hozzanak Magyarországra. A statisztikák alapján még így is nagy számban érkeznek hazánkban koros autók: 2021 első negyedévében 11.257 darab 11-15 év közötti, 3.592 darab 16-20 év közötti, és 683 darab 20 évnél is idősebb gépkocsit vásároltak a magyarok külföldről, amely nem javított a hazai személyautó állomány 14,7 éves átlagéletkorán.

Újabb beruházások indulnak Budaörsön

A Das WeltAuto Centrum átadásával párhuzamosan újabb beruházást indított a Porsche Hungaria a Parts Center Budapest szomszédságában, itt épül fel 2021-ben – 2,2 milliárd forintból – a Porsche Hungaria Innovációs és Oktatási Centrum. Az új épület adhat otthont az importőr képzéseinek, műszaki oktatásainak, konferenciáinak, egyúttal az összetettebb járműdiagnosztikai feladatokat is itt végezhetik el, de fontos szerep jut majd az innovációnak és a szakoktatási együttműködéseknek is.

Budaörsön épülhet meg a Porsche Hungaria első, elektromos autós kiegészítőket értékesítő márkájának, a MOON-nak a bemutatóterme is, a MOONCITY tervezett nyitása 2022-re várható. Ezt megelőzően pedig 2021 nyarán a belvárosban alakítják ki a MOONCITY Pop-Up Store-t, ahol az érdeklődők belekóstolhatnak az e-mobilitásba.

Rovatok