Totalcar Vakbarát Hírportál

Miért is kellett Teslát lőni az űrbe?

2018. február 9., péntek 11:05

Nem titok, hogy a Tesla éves szinten milliárd dolláros nagyságrendű veszteséggel működik, és Elon Musk zseniális reklámfogásai nélkül már rég elsüllyedt volna. És az alapító ismét megmutatta, milyen ügyes bűvész: a világ leglátványosabb showját produkálta, hogy senki ne figyeljen, amikor bejelenti a cég legveszteségesebb negyedévét.

Igen, a Tesla 2017 utolsó három hónapjában akkora buktával működött, mint korábban még soha. 675,4 millió dollárt égetett el a cég működése, részint nyilván a Model 3 gyártásának beindítása körüli bajoknak köszönhetően. Ez pedig bőven több, mint a kétszerese a korábban megszokott tőkefelélési sebességnek.

Tudják, hogyan reagált erre a piac? A Tesla részvény drágább lett 3,3%-kal. Ez a részvénypiac minden szabályának ellentmondó tény pedig egy dolognak köszönhető: a bejelentés idején mindenki azt nézte, hogy hogyan áll a Marsét érintő pályára Musk saját Tesla Roadstere.

Az élő kép tanúsága szerint a Roadster központi kijelzőjén egyébként a Don't Panic, azaz ne ess pánikba szöveg olvasható, ami a pénzügyi jelentés tartalmát ismerve egész új értelmet nyer: szólhat azoknak, akik Tesla papírokban tartják a pénzüket (egyben persze utalás a Galaxis Útikalauz Stopposoknakra). És ami azt illeti, Musk egyetlen reménye tényleg az, hogy megmarad a bizalom a cég iránt, annak ellenére, hogy egyre nagyobb lyukon dőlnek kifelé a dollármilliók a kaliforniai autógyártóból.

Az igazi kérdés az, hogy Musk meddig lesz képes ilyen hatékonysággal elvonni a közönség figyelmét. Nem lőhet minden negyedévben újabb autókat az űrbe – ha meg is tenné, másodszorra már a kutya se figyelne rá – és nem is jelenthet be még néhány új típusra vonatkozó tervet. Nyereséget, vagy legalább a veszteség csökkenését, ami az igazán jó hír lenne, pedig nem várhatja mástól, csak a Model 3 gyártásának felfutásától, ami a jelenlegi helyzetet ismerve sokkal hosszabb folyamatnak tűnik, mint tervezték.

A helyzet ezen a fronton tényleg nem valami rózsás: az eredeti tervekben szereplő 20 000 Model 3 helyett 2017 utolsó negyedévében összesen 2425 autót sikerült elkészíteni. Az ok néhány olyan szűk gyártási keresztmetszet volt, elsősorban az akkumulátorcsomagok előállításában, amelyet csak lassanként, és csak részben sikerült elhárítani. Mostanra a korábbi ígéretek szerint heti 5000 autónak kellene készülnie, a valóságban azonban csak 2500 készül. A Teslánál azt mondják, talán a második negyedévre sikerül elérni a mostanra kitűzött gyártási célt. További probléma, hogy úgy tűnik, a kapkodás itt-ott látszik is a kész autókon.

A lecke tehát fel van adva: Elonnak új figyelemelterelési módszert kell kieszelnie befektetői számára, ha folytatni akarja az autógyártósdit. Mi azonban nem aggódnánk. Eddig mindig kitalált valami meglepőt, amivel hatékonyan háríthatta azoknak az okvetetlenkedését, akik jól hangzó ígéretek helyett valódi eredményeket próbáltak rajta számonkérni.

Lemaradtál erről az egész Tesla az űrben-őrületről? Itt megtalálsz mindent, amit eddig írtunk róla: #Teslaazűrben.

Rovatok