Totalcar Vakbarát Hírportál

Egy szörnyű baleset margójára

2017. március 18., szombat 20:02

Őrizetbe vették annak a kék Mercedes CLK-nak a vezetőjét, aki a hírek szerint, szombat hajnalban halálos közlekedési balesetet okozott Budapesten, a Szentendrei úton. Mindkét autóban fiatalok ültek, és a vétlen BMW utasai vesztették életüket az ütközés során. Egyikük az MTI információi szerint Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakozó volt.

Megnéztem az összes, helyszínen készült fotót, és ismerem is a környéket, amely Budapest egyik legfontosabb főútjának csomópontja. A hivatalos közlemény szerint az ütközés a Szentendrei út 237. előtt történt, de a fotók alapján valószínű, hogy ez volt a legközelebbi házszám és a két autó a 11. számú főút, városközpont felé vezető oldalán karambolozott.

Ez az út nappal forgalmas, reggel és délután hatalmasak a dugók, éjjel viszont kihalt, ráadásul ezen a szakaszon kétszer három plusz egy sávos, vagyis vészhelyzetben bármilyen kitérő manőver elképzelhető, hiszen bőven van hely. A Mercedes vezetője mégsem tért ki, és elemi erővel csapódott hátulról a lámpánál várakozó BMW-nek. 

Érthetetlen tragédia történt, amelyről már most is sok részletet tudunk. Szinte biztos, hogy a kék autó lényegesen gyorsabban ment, mint az ezen a szakaszon megengedett (70 km/h), és az is, hogy a BMW-ben ülőknek nem maradt túl sok esélye a túlélésre, amikor a hátulról beléjük rohanó autó a roncsot egy betonoszlopnak tolta. 

Sem ezekben a tízéves, német prémiumautókban, sem mai utódaikban nem lehet sérülés nélkül átvészelni egy ilyen típusú ütközést. Bár az utóbbi húsz év fontos fejlesztési területe volt az ütközésbiztonság, Minden gyártó számára kötelező gyakorlattá vált az Euro NCAP kötelező törésteszt-sorozata, a vizsgálatokat legfeljebb 64 kilométeres sebességnél végzik.

A hivatalos törésteszten minden autót teljes homlokfelületével, majd 40 százalékos átfedéssel is nekihúznak a tesztfalnak és megvizsgálják az utascella deformációját, illetve milyen lassulást szenvednek el az ülésekbe szíjazott tesztbábuk. 

A törésteszteket oldalirányból is elvégzik és az autóknak ebben az esetben is védeniük kell az embert. Amikor viszont egy balesetet okozó autó hátulról érkezik és sebessége akár kétszeresen is meghaladja a hatvanas tempót, az erőelnyelő fémszerkezet, az övfeszítők és a légzsákok már nem sokat érnek. Az emberi test nem képes ekkora gyorsulást átvészelni, az ilyen eseteket mindenáron el kell kerülni.

Kegyeletsértő volna azon spekulálni, hogy egy utcai verseny ért-e tragikus véget szombat hajnalban, ráadásul ez már semmit sem számít. Sokkal fontosabb, hogy aki ma, Magyarországon rendszeresen autózik, gyakran találkozhat olyan autósokkal, akik minden szabályt megszegve közlekednek, túlbecsülik a saját képességeiket, illetve az autójuk műszaki lehetőségeit és nem törődnek senkivel. Olvasom, hogy a hivatalos statisztikák szerint tavaly valamelyest csökkent a halálos közlekedési balesetek száma, miközben évről-évre többen sérülnek meg az utakon. A tendencia már 2012-óta tart, és csak részben magyarázhatjuk az alacsony üzemanyagárak nyomán növekvő forgalommal. 

Az egyik legveszélyeztetettebb korosztály éppen a friss jogosítvánnyal rendelkezőké, akik rutin nélkül, de sokszor hatalmas egóval vezetnek. Többségük egy idő után kinövi ezt, és az élet más területein akar érvényesülni, vannak viszont, akiken nem változtatnak az évek, és nem hiszik el, hogy vészhelyzetben képtelenek lennének megfelelően reagálni. Nincs meg a kezükben a kormánymozdulat, nem tudnak erősen fékezni, leblokkolnak és ez csak akkor derül ki, amikor már késő. 

Valamit kezdeni kéne ezzel a generációval és biztosan nem az a megoldás, ha ingyenessé tesszük a KRESZ-vizsgát a középiskolások számára, ahogy a kormány állítólag tervezi. Hiányzik a közlekedésre nevelés, amelyben az életkoruknak megfelelően, értő módon és sok türelemmel mutatják meg a gyerekeknek, hogy az autózás nemcsak órási szabadság, de nagy felelősség is, főként ha az ember erős autóban ül. Pedig rengeteg lehetőség volna erről beszélni az iskolákban vagy otthon. Fontos a hiteles szülői minta is, de nemcsak a vezetésben.

Egy olyan országban, ahol ilyen sokféle vezetéstechnikai tréninget szerveznek a jogosítvánnyal már rendelkező autósoknak és motorosoknak, a következő lépés az széleskörű, ingyenes vagy nagyon kedvezményes utánképzés lehetne friss jogsisoknak. Olyan foglalkozás, ahol nem az unalmas csiki-csuki a feladat, hanem a vészfékezés, a dinamikus kormánymozdulatok, vagyis a veszélyelhárító manőverek. Sok jó trénerrel találkozunk, rengeteg biztonságos pálya is van, ideje volna megmutatni mindezt a kezdők tömegeinek.

A mintaadás tényleg gyerekkorban kezdhető, amikor bárki megtanulhatja felismerni a saját korlátait. A biztonságos autózáshoz ugyanis nemcsak mentális épség és józan gondolkodás, de fizikai alkalmasság, és komoly járműkezelési gyakorlat kell. Nem megspórolható dolgok ezek és a fizika törvényszerűségeit még a legfejlettebb autók sem képesek keresztülhúzni. Akinek van jogosítványa, pontosan tudja, hogy az engedély két hónap alatt megszerezhető, mert a léc alacsony, a többi viszont eleinte csak a szerencsén múlik. Nem kéne, hogy így legyen.  

Rovatok