Elkészült a XVIII. kerületi mérleg.
Finis. Íme a bamakós sorozat utolsó epizódja.
Hiába tartozik az eltiltás hatálya alatti vezetés a bűncselekmények közé, ez sem elég visszatartó erő. Mi is rendszeresen beszámolunk olyan esetekről, mikor egy autós az eltiltása ellenére is volán mögé ül, a probléma pedig már a rendőrségnek is szemet szúrt.
A rendőrség a police.hu-n számolt be Bács-Kiskun vármegye múlt heti közlekedési statisztikáiról, a számok pedig egészen elszomorítóak.
A VZ márkajelzés mindig a Cupra csúcsmodelljeire kerül, és míg a Formentor VZ5-ben az Audi legendás öthengeres turbómotorja lapul közel négyszáz lóerővel, az elektromos Born VZ 240 kW-os, vagyis 312 lóerős hajtáslánca 545 Nm nyomatékot is bedob a kirakatba. A vége limitáltan 200 km/h, százra pedig 5,7 másodperc alatt ugrik.
A Volvo szerint eljött az egyszerűsítés ideje, így az XC40 Recharge és a C40 Recharge elektromos modelljei innentől EX40 és EC40 néven folytatják karrierjüket, miközben a plug-in hibridek egyszerűen T6 és T8 márkajelzést kapnak a teljesítményük függvényében.
A BYD modelloffenzívával folytatja a nagy menetelést, amit 2023-ban kezdett. A nagyon olcsó villanyautótól a luxuskategóriáig több fronton is támad.
Az M-es BMW-kről az embernek sportos, erős és gyors autók jutnak eszébe, éppen ezért szinte sokkolóak azok a pletykák, melyek a legújabb BMW M5 súlyáról szólnak.
Mikor a Bertone csődöt jelentett, ugyanúgy meg kellett menteni az archívumát és a gyűjteményben maradt koncepcióautókat a felszámolók és az olasz állam elől, mint a Pininfarina esetében 2012 környékén. Az Italdesign Panamera II koncepcióját ismertem. A Bertone 996 és 986 javaslatait nem. Wow, ahogy ezt mondani szokás.
A kínai villanyautó gyártó HiPhi (Human Horizons Group) érdekes helyzetbe került, ugyanis egyre több nemzetközi és kínai médium számol be arról, hogy a cég jelentős pénzügyi gondokkal küszködik. A mostani hírek szerint a gyártó legalább hat hónapra felfüggesztette működését.
A 124-es Mercedes elég széles motorválasztékkal büszkélkedhetett pályafutása során nem csak dízel de benzines fronton is. Kisebb négyhengeresektől a finom sorhatos motorokig is széles a paletta, ám a bődületes V8-asok sem maradtak ki a választékból.
A 23 colos felni az ésszerű maximum amit egy autó alá lehet tenni, az ennél nagyobbak már feleslegesek – mondta Matt Becker, a JLR (Jaguar Land Rover) járműmérnöki igazgatója a Car Throttle-nek adott interjújában.
Mi is megírtuk, hogy pénteken súlyos baleset történt az M1-es autópálya Hegyeshalom felé tartó szakaszán. Több kamion is összeütközött Öttevény térségében, ezért az érintett részt teljes szélességében lezárták. Mégis az egyébként tiszta forgalmú szembe oldalon alakult ki torlódás.
Még mindig sok a kérdés a Forma-1 legújabb, Christian Horner Red Bull csapatfőnököt övező botránya körül. Bár hivatalos forrásból továbbra is csak annyit tudni, hogy „elfogadhatatlan vezetői viselkedés miatt" zajlik vizsgálat Horner ellen, egyre több részlet lát napvilágot.
Egy Tapolca környéki 27 éves férfinak egyedi azonosító jellel visszaélés és engedély nélküli vezetés miatt kell felelnie.
Az idő múlásával az első generációs Vitarák egyre kívánatosabbak. Egy apró, picit kockaformás terepjáró, ami nem a legextrémebb körülményekre van tervezve (gyárilag), de mégis látszik rajta a tenni akarás. Tipikusan 1.6 literes, sornégyest találhatsz a motorterében, de ezt valaki keveselte, ezért belegyömöszölt egy V8-ast.
Gyorshajtással felvágni a social media világában a mai napig elterjedt külföldön és hazánkban egyaránt - gondoljunk csak vissza a muzsikusok hidas gyorshajtására. Ennek az az egyetlen hátulütője, hogy a rendőrségnek is van internete és előfordul, hogy az ilyen felvételek utólagosan retorzióval járnak. Most ez történt Spanyolországban.
Letartoztattak egy férfti az arizonai Cochise megyében mert ellopott egy Chevrolet Corvette C8-asokkal megrakott nyerges vontatót. Bár a középmotoros sportkocsik becsült összértéke 1,25 millió dollárra tehető, a férfi azt állította, hogy nem ezek voltak a bűncselekmény indítékai. Ő egyszerűen csak haza akart jutni, miután kiengedték a börtönből.
Hamarosan bővül a Rivian két autós portfóliója, méghozzá egy kisebb és olcsóbb SUV-val. Ez lesz az R2.
Tragikus, ámbár abszolút szokatlan baleset történt a romániai Vaskohszikláson. Egy 67 éves férfi elütött egy 77 éves nőt, akit a sofőr haza akart vinni a baleset után, de végül szívrohamot kapott.
Léptek egyet előre az elektromos autók a legfrissebb értékesítési adatok alapján, bár egyértelmű, hogy a vásárlásukat támogató állami adományok nélkül nehéz dolguk van.
A Toyota nem gondolt rá, hogy a később driftelésre tökéletesnek bizonyuló, könnyű hátsókerekes Corolla Levinből kabriót is kéne csinálni. Milyen torziós merevség? Ugyan már! Ez egy életérzés, ráadásul a legendás AE86 platformon, trükkös vászontetővel, 17 500 euróért.
Ausztriában márciustól ha valaki lakott területen beül 80, azon kívül pedig 90 km/h-val túllépi a megengedett sebességet, elkobozhatják az autóját. Zalaegerszegi antihősük már ebbe a kategóriába tartozna, helyette kap pár büntetőpontot és egy párszázezres csekket.