Mind találkoztunk már a közlekedési szabályokat afféle ajánlásnak értelmező futárokkal. Ezúttal egy robogós ételszállító keveredett csúnya balesetbe Budapesten, aki ráadásul kizárólag magát okolhatja a történtekért. A videót egy olvasó küldte a BpiAutósoknak.
Bár a villanyautók folyamatosan terjednek a világban, továbbra is akadnak kihívások a technológiát illetően. A legtöbb elektromos modell továbbra is drága, a gyártóknak például jókora fejtörést okoz, hogyan szorítsák le az árakat.
Elektromos és plug-in hibrid autók terén a BYD eddig is világelső volt, de a kínai gyártó nem várja ölbe tett kézzel, hogy a riválisok felzárkózzanak hozzá. Az Autocar információi szerint 2025-ben érkező új modelljeikkel az egészen brutális, 2000 kilométeres hatótáv elérése a cél.
Van valami ambivalens abban, amikor a luxus utazóhajótól vársz sportosságot, hangerőt és persze végtelen teljesítményt. Ilyen szempontból már egy gyári, 802 lóerős összteljesítményű S63 AMG E-Performance plug-in hibrid is beteg a maga 1430 Nm nyomatékával, de volt még ezt hova fokozni: bemutatták a Brabus 930 S-t, ami kívülről is árulkodik arról, hogy nem egy sima Mercedes, a teljesítményt pedig 930 lóerőre emeli.
Ritkán emlegetünk egy melós furgont a kinézete miatt, de a Hyundai ST1 mellett egyszerűen nem mehetünk el szó nélkül. Az egészen futurisztikus megjelenésű puttonyos ráadásul valóban a fuvarosok igényeinek megfelelően készült.
Viszonylag csendes a szombati nap is a közutakon, néhány apróbb baleset azonban hátráltatja a közlekedőket, a kamionok pedig sokat várnak a magyar-román határon.
Szeretnék én olyan plug-in hibridet, amilyet a Ferrari csinál. Az SF90 Stradale 1000 lóerős teljesítményéből mindössze 220-at ad ki az elektromotor, a maradék 780-at a 4 literes, két turbóval feltöltött V8 adja, mindannyiunk füleinek legnagyobb örömére. SF90-témában talán soha nem lesz jobb videó az interneten, mint amikor a nagyon olasz Davide Cironi euforikus szónoklat közben, gyönyörű tájakon meghajtotta, viszont az AutoTopNL friss videójában gyönyörűen lehet hallani az autó hangját, és persze ledöbbenni a gyorsulásán.
A Volkswagen haszonjárműves sajtókonferenciáján, március 23-án mutatják be az ID. Buzz GTX-et, ami a legerősebb változata lesz az elektromos retro kisbusznak. A két motoros Buzz állítólag 6 másodperc körüli 0-100-at fog tudni, és még a Nürburgringen is értelmezhetően is körbe lehet már kergetni, a CarBuzz már tavaly publikált fotókat az autó versenypályás tesztjéről.
A Car Spy Media oldalán bukkant fel egy videó a 2026-ra tervezett, Neue Klasse platformra épülő BMW iX3 lappföldi havas tesztjéről. A könnyebb, kompaktabb és jelentősen hatékonyabb platformra elsőként a 3-as BMW utódaként érkező, de talán következő i3-nak hívott szedán érkezik leghamarabb jövőre, de nem sokkal később jöhet a kis méretű SUV is.
Ismét egy nagyon érdekes videót tett közé a BPiautosok.hu. A Volkswagen Tiguan sofőrje Győrben, vészvillogóval közlekedett, majd a piros lámpa előtt felvillanó féklámpa ellenére sem sikerült teljesen megállnia, csak némi lassulást lehet látni a képkockákon, majd a csökkentett tempóval a zöld lámpán, átkelőhelyen épp szabályosan sétáló gyalogosok közé hajtott. Mikor átért, és konstatálta, hogy nem történt baj, belelépett a gázba, és a többsávos kereszteződésen hajtott át hasonló módszerrel. Nézzétek meg a videót.
Bár a Volkswagen szerény eredményeket vár erre az évre, igaz ez nem jelenti az, hogy befektetői ne járnának jól.
Anno a Tesla Model S Plaid 7:25,2-es ideje is brutálisan erősnek tűnt a Nürburgringen, ám jött a Porsche a nemrég bemutatott Porsche Taycan Turbo GT-vel, és 7:07,5-ös idejével leiskolázta az amerikai villanyautó-gyártót.
Nagy dobásra készül a BMW a 2025-ben érkező Neue Klasse platformmal, és elég ígéretesek is az eddig elérhető hírek, viszont a Car and Driver értesülései szerint meglesznek az átalakulások áldozatai is, a kabrió és roadster műfaj kedvelői pedig nem lesznek boldogok: az információk szerint a 8-as BMW kabrió változata kifut, és a következő generáció már csak négyajtós Gran Coupéként lesz elérhető, de a Z4-nek is vége lehet a gyenge piaci teljesítménye miatt.
Az elektromos autók gyártásában a japán autógyártók is hátrányba kerültek a kínai vállalatokkal vagy éppen a Teslával szemben, a fejlesztés felgyorsítása érdekében megpróbálnak összefogni egymással.
Idén először, a nemzeti ünnepi hétvége alkalmából piros-fehér-zöldbe öltözik a Megyeri híd, ám a Magyar Közút sajtóközleménye nem csak tájékoztat, figyelmeztet is: a leállósávot kizárólag műszaki okokból lehet használni, és a szép látvány lefotózása nem tartozik ezek közé. Van viszont egy másik, legális megoldás.
Március 13-tól olcsóbban lehet tölteni az MVM Mobiliti DC töltőin, valamint bevezették az AC töltőkön is alkalmazott egységárat.
7,39 kWh/100 kilométeres átlagfogyasztással tett meg bő 1000 kilométert a Mercedes EQXX az Arab-félsziget közútjain, ráadásul a teszt végén még bő 300 kilométer megtehető utat jelzett a fedélzeti elektronikája, így akár 1300 kilométer fölötti valós hatótávot is megpróbálhattak volna kihozni belőle, ha már az 1200 kilométert jóval korábban megcsinálták. Most viszont nem ezen, hanem az átlagfogyasztás leszorításán volt a hangsúly, és a szintén brutális, 8,3 kWh/100 km körüli fogyasztásból majdnem egy egész kWh-t faragtak le.
Mindenképpen elkerülném az eposzi jelzőket – bár az autó neve hivatalosan az ógörög kifejezésből ered –, de a helyzet tényleg az, hogy mi nagyon örülünk, mikor ennyire egyszerű, elérhető árú, mégis komolyabb kompromisszum nélküli villanyautót mutat be egy gyártó, a Skoda érzi a műfajt elektronokkal is.
Frissítés (15:05): csendesedni látszanak az utak, jelenleg az Útinform az M30-as, előre tervezett felújítási munkálatain kívül nem ír váratlan eseményről, balesetről, torlódásról.
Szép az idő, sokan útnak indultak a hosszú hétvége első napján, viszont az autópályákon érdemes lehet türelemmel lenni az Útinform legfrissebb hírei szerint.
Hosszas titkolózás és tóba borulás után bemutatták a Lancia Ypsilon új generációját február közepén. A bemutató során nem volt arról szó, hogy a Ypsilonból lesz sportos változat is, nemhogy HF. De most leplezték a logót és visszatér a Lancia HF, az Elefantino, teljesen nevén a High Fidelity – ilyet pedig csak a legsportosabb Lanciák kaptak.
Többször beszámoltunk már arról, hogy a fővárosi vezetés traffipaxok tömeges kihelyezésével javítaná Budapest közlekedésbiztonságát. Bár ez a kezdeményezés sok autósban általános nemtetszést váltott ki, valóban rengeteg a gyorshajtó a fővárosban - ez derül ki legalábbis a police.hu közleményéből.
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatást adott ki arról, hogyan befolyásolják a nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvények a fővárosi tömegközlekedést.
Délelőtt biztosan sok fiatal járt örömtáncot, hiszen a régóta dédelgetett ígéret, miszerint a jogosítványszerzését az állam állja, beteljesülni látszott. Az igazságügyi miniszter egy posztban írta meg, hogy 2024. szeptember elsejétől az állam ingyenesen biztosít jogosítványt a középiskolásoknak. Ez így elég tág, hiszen sem a módszertant, sem a kategóriát, igazából semmi konkrét dolgot nem mondtak, így mindenki összeszorított farpofákkal várta a továbbiakat.
Egyre több szakértő és meghatározó autóipari szereplő gondolja úgy, hogy a kínai autók beözönlése veszélyezteti az európai autógyártás jövőjét. Éppen ezért több gyártó is kemény védővámokat szorgalmaz az ázsiai jövevényekkel szemben, a témával pedig már az Európai Unióban is foglalkoznak.