Totalcar Vakbarát Hírportál

Kína lett a világ vezető autóexportőre

2023.05.23. 06:06

Az első negyedéves adatok szerint Kína lett a világ legnagyobb autóexportőre, ezzel letaszítva trónjáról Japánt.

A Kínai Autógyártók Szövetségének adatai szerint Kína az idei év első negyedévében 1,07 millió járművet exportált, ami az előző év azonos időszakához képest 58 százalékos növekedést jelent.

Japán ugyanebben a negyedévben mintegy 950 ezer járművet exportált, ami csak hat százalékos növekedést jelent az előző évhez képest a Japán Autógyártók Szövetsége szerint – írta a Nikkei.

Pekingben arra számítanak, hogy egész évre vetítve 30 százalékkal növelik exportjukat, ami 4 millió járművet jelent.

A hirtelen növekedés főleg az állami támogatásnak köszönhető, ugyanis rengeteg pénz fektettek a villanyautó-gyártásba és annak infrastruktúra-fejlesztésébe.

Ugyanakkor elektromos autóik exportja is nagyot emelkedett az előző negyedévhez képest: 93 százalékkal több villanyautót exportáltak, ez 380 ezer darabot jelent, ami pedig a teljes exportjuk 40 százaléka.

A kínai piacon a legnagyobb exportőr a Tesla kínai részlege volt 90 ezer darab autóval. A második helyen a SAIC Motor személygépkocsikra szakosodott egysége állt 50 000 darabbal, a BYD pedig 30 000 járművel.

Belgium, Ausztrália és Thaiföld voltak a kínai gyártású nem belsőégésű motoros járművek első számú célországai. De Oroszország is említésre méltó, ugyanis az országnak Kína lett a legnagyobb exportőre a szankciók miatt.  Az előző év első negyedévéhez képest háromszor több kínai autó került Oroszországba, pontosabban 140 ezer. Különösen a Chery Automobile és a Great Wall Motor bővítette eladásait Oroszországban.

Kína az első negyedévben közel 30 000 - katonai célokra is használható - teherautót exportált Oroszországba, ami majdnem hétszerese az egy évvel korábbinak. Oroszország után a vezető teherautó-export célpontok sorrendben Mexikó, Belgium és Szaúd-Arábia.



Rovatok