Totalcar Vakbarát Hírportál

2023.05.23. 13:30

A Comóban bemutatott Concept Touring Coupé épp annyira áll közel a sorozatgyártáshoz, hogy ötven darabot csinálna belőle a BMW. Már amennyiben az eseményen, illetve már előtte is jelentkező három milliomosnál jóval több tenné fel a kezét, hogy azonnal lerakja a pénzt, csak kapjon. Ám ebben az esetben a becsült ára 87 millió forint körül alakulna, ami elég combos egy sima hathengeres Z4-ért, a kicsit igényesebb olasz bőrözés ellenére is.

Kedélyes kerekasztal beszélgetésen vagyok túl a BMW dizájnfőnökével, Adrian van Hooydonk pedig elég sokat elárult a Concorso d'Elaganza Villa d'Estére készült keménytetős Z4-ről, a Concept Touring Coupéról. Például azt, hogy már a Roadster tervezésekor készült a kaliforniai stúdióban egy coupé tervrajz is, amiből aztán valós méretű modellt is csináltak. Majd a fiókba került az ötlet, ám a főnök egy percig sem felejtette el. Egyébként pedig szeretné, ha több ilyen különlegességet tudnának megvalósítani, mert ezektől is épül a márka, és a formatervezőknek is jót tesz a sikerélmény.

A jelen helyzet leírását viszont hadd kezdjem azzal, hogy mivel a BMW stúdiója épp a müncheni show-ra készít egy Vision koncepciót, és már a CES-en is bemutatott egy színváltósat Dee néven, van Hooydonk csapata Comóba valami egyszerűbbet akart csinálni. Egyben egy olyan autót is, ami nem a következő tíz évről beszél, mint most az autógyártók kvázi minden létező fórumon, hanem a dizájnról, és azon belül is a szabad utazásokat ígérő shooting brake formáról.

Ám mivel a főnök csak tavaly novemberben állított be a prototípusokra specializálódott torinói székhelyű Superstile céghez, kérdéses volt, hogy meg lehet-e építeni a vezethető, és más szempontból is teljesen működőképes keménytetős Z4-et májusig.

Annak idején a Superstile gyártotta le az elveszett Garmisch koncepciót is a BMW-nek, amely Marcello Gandini 5-ös prototípusa volt eredetileg. A Superstile két nap gondolkodás után rábólintott a munkára, Adrian van Hooydonk pedig engedélyt kapott a főnökeitől, hogy a Touring Coupé legyen a májusi meglepetés.

Technikailag ez nem más, mint egy Z4 Roadster egyedi hátsóval, hiszen minden merevítés a helyén maradt, mintha legalábbis vászontetős lenne, így ütközésvédelmi, vagy engedélyeztetési szempontból nincs gond. A motor a legerősebb hathengeres az M40i-ből, a váltó természetesen automata, a prototípus pedig egészen addig marad az egyetlen létező példány, míg a BMW másképp nem dönt.

Az érdekes az egész képletben az, hogy bár a BMW a tömeggyártásra berendezkedett folyamatai miatt elvileg képtelen kisszériás modellek gyártására, a 3.0 CSL kedvéért nemrég kitalálta, hogy lehet kiszervezni szinte a teljes folyamatot kisebb cégeknek, hogy aztán a végső minőségellenőrzést már a BMW házon belül végezze.

A 3.0 CSL iszonyatosan drága ahhoz képest, hogy csak egy pimpelt M4 feltekerve a maximumra. Ám azért lehet ilyen iszonyatosan drága, mert csak ötven készült belőle, és a gyűjtők így is alig várták.

A Concept Shooting Brake-ből is ötven készülhetne hasonló körülmények közt, az árát pedig nagyjából 250,000 dollár körül tippeli a BMW. Az épp 90 millió forint alatt áll, bár kérdés, a magyar piac egyáltalán kaphatna-e belőle. Most épp a reakciókat várják, majd hoznak egy döntést, hogy érdemes-e belevágni egy ilyen limitált szériás modell gyártásába úgy, hogy a Z4 már 2018 óta készül Ausztriában.

Tehát technikailag lehet, gyakorlatilag viszont kevés esélyt látok rá ezen az árszinten. Ha emlékszik még valaki, a Z3-ból drágább volt a vászontetős, mint a coupé, nem beszélve arról, hogy utóbbiból rendes M-es verzió is készült.



Rovatok