Totalcar Vakbarát Hírportál

Néhány héten belül itt az új ötajtós Civic is

2021.06.10. 15:19

A nyilván nem véletlen, hogy először a szedánt leplezte le a Honda: a Civic Észak-Amerikában messze a legsikeresebb, ahol a négyajtós változatát keresik. Viszont úgy néz ki, a Honda Európáról sem feledkezett meg, ahol a rövidebb, ötajtós kivitel a keresettebb.

Egyelőre két olyan képet mutattak, amelyeken csak az autó sziluettje látszik, és ez látványosan hasonlít a kifutó generáció ötajtósára, leszámítva az orr-rész kicsit magasabb, szögletesebb fazonját. Az új Civic evolúciós jellegét ismerve ebben nincs is semmi meglepő: a Honda, ahogy már megszoktuk tőle, a Civic műszaki alapjait általában két generációnként cseréli teljesen újra – itt ez most nem történt meg.

Az új ötajtós egyik érdekessége, hogy már ezt is Észak-Amerikában gyártják – ennek az az oka, hogy a Honda minden üzemét felszámolja Európában, így azt a brit gyárat is, ahol korábban az ötajtósok készültek.

Valószínű, hogy Amerikában ugyanazokkal a motorokkal is lesz elérhető a típus, amelyekkel a szedán: 158 lóerős kétliteres szívó négyhengeressel, illetve 1,5 literes, 180 lovas turbómotorral. Valószínű, hogy később ebből is lesz sportos Type R változat 300 lóerő feletti teljesítménnyel, illetve nem lenne meglepő, ha hibrid hajtással is kínálnák a típust, amivel Európában hozhatja a szén-dioxid-kibocsátási átlagot.

Az is kiderült a képek kapcsán, hogy az ötajtós Civicet június 23-án leplezik le hivatalosan, azaz szűk két hét múlva minden lényeges információt elárulnak róla.



Rovatok