Totalcar Vakbarát Hírportál

Visszafoglaljuk a Parkolót!

30. Parkoló Parádé – 2021. 06. 20.

2021. június 8., kedd 11:35

A tavalyi év a járvány miatt nem úgy alakult, ahogy elterveztük, de vége a szűk esztendőnek, mi pedig újra benépesítjük a Hungexpót. Már szervezzük a jubileumi, harmincadik Parkoló Parádét, június 20-án várunk minden jóval, és némi meglepetéssel.

Tavaly februárban nagy reményekkel harangoztuk be a Parkoló Parádé hetedik szezonját, alig vártuk már, hogy beköszöntsön a tavasz, és az akkor hosszúnak tűnő téli pihenő után újra összegyűlhessünk a Hungexpón. Az élet azonban úgy hozta, hogy igen kurtára sikerült a hetedik évad, mindössze egy ökumenikus érdekesautó-nézegetéssel kellett beérnünk a koronavírus-járvány miatt.

Azóta eltelt bő egy év, tudjuk, nehéz volt ez mindenkinek. Most viszont az enyhülő helyzetnek és a lazuló szabályozásoknak köszönhetően újra azt mondhatjuk: készüljetek, fényesítsétek az autót, mert visszatérünk. Visszafoglaljuk a parkolót, méghozzá 2021. június 20-án, vasárnap 12 és 18 óra között.

Időpont: 2021. június 20. (vasárnap) 12.00 – 18.00

Helyszín: Budapest, Albertirsai út, Hungexpo, behajtás autóval a 6-os, belépés gyalog a 3-as kapun

A rendezvényen előre megváltott, vagy a helyszínen vásárolt belépővel lehet részt venni. Jó hír, hogy az árakon tavaly óta nem változtattunk, tehát elővételben 2021. 06. 20-ig 990 Ft/fő, a helyszínen váltva pedig 1500 Ft/fő összegért lehet bejönni. Van viszont egy kis változás:

A jelenleg hatályos rendelet alapján a rendezvény területére nagykorú látogatóként csak védettségi igazolvánnyal, vagy app segítségével lehet belépni.

Oké, tudjuk, hogy ennek nem örül mindenki, de kénytelenek vagyunk elfogadni. Mégis jobb az, ha ezzel a feltétellel végre együtt parkolhatunk, mintha egyáltalán nem tarthatnánk meg a Parkoló Parádét. A 18 éven aluliak védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel, de ingyen léphetnek be. Nekik nincs szükségük a plasztikkártyára.

Mi pedig igyekszünk jó időtöltést biztosítani minden autóbolondnak. Készülünk újdonsággal, ugyanis kiállítunk néhány autót azok közül, amelyeket a Tulaj a Pályán című sorozatunkban láthattatok. Egyelőre legyen meglepetés, hogy pontosan melyik kocsik lesznek ezek, de annyi biztos, hogy nem fogtok csalódni.

Ha olajcsere előtt állsz, kint lesz a Motul standja, ahol kedvezményesen vásárolhatsz.

Eljön a BRFK-OBB, akik a baleset-megelőzést helyezik a középpontba, biztonságiöv-szimulátoruk segítségével mindenki kipróbálhatja, milyen egy ütközés mondjuk 40 km/h-ról. Meglepő lesz, annyit már elöljáróban is elárulhatunk. Nem marad el a parádés bazár kisautókkal, ajándéktárgyakkal, nem kell tehát üres kézzel hazamenni. Gyerekprogramoknak sem leszünk híján: az ingyenes gokartozást a Kalandozópark biztosítja, a Szomjoltóság csapata pedig gyönyörű, oltimer Mercedes 710 tűzoltóautót hoz, náluk egyenruhába is lehet öltözni.

A legfontosabb viszont, amitől harmincadszor is igazán életre kel a Parkoló Parádé – azok bizony ti vagytok! Érdekes az autód? Vagy csak neked izgalmas? Mindegy, nálunk helye van. Gyere el, bandázz velünk egy jót, és indítsuk el közösen az új szezont.

Rovatok