El kell ismernem, akármennyire is próbálkoztam, nem lett teljesen zökkenőmentes a könyvem bevezetése. A webáruház hibáján kívül álló okok miatt voltak időszak/webkereső kombinációk, amikor nem lehetett megrendelni, de ezt pár nap levélpingponggal sikerült megoldani, a vásárlók rohama is overflow-ba küldte a rendszert az első pár napon (várható volt, mert ezt a könyvet jó pár olvasó úgymond, megrendelte). Mostanra stabilizálódott a helyzet, s miután elfogyott az első adag, újranyomattam, megint merek szállítást ígérni, ezért ideje foglalkoznom azokkal, akik kimaradtak. Akik távolról szerettek volna ilyen könyvet, nagyon távolról. Pedig ha valakinek, hát nekik talán még jobban esik egy kis hazai íz, nosztalgiából, honvágycsökkentésre, avagy -növelésre.
Ez nagyjából az összes Európán kívül élő olvasót jelenti, mert a GLS hozzájuk nem szállít, márpedig a webáruház velük áll kapcsolatban. Ezt a probléma-Gordiuszt most megpróbálom a világ legegyszerűbb rozsdás ollójával átvágni: feltettem a könyvet az amerikai eBayre, mostantól Anchorage-tól Fokvárosig, Manilától Santiagóig mindenki rákattinthat a gombra, repül hozzá a könyv. Itt van a link, egyszerű az egész.
Mivel magánban adom fel a csomagokat, viszont van egy munkahelyem, családom, hobbim és ráadásul nyár van, ezért kéthetes ciklusokban adom fel a beérkezett megrendeléseket, ezért elnézést kérek, még mindig sokkal gyorsabb, mint a soha. Ami viszont egyszerűsíti a helyzetet: az árban benne van a postázási költség is, mert a világ távoli vidékeire nagyjából ugyanannyiba kerül a szállítás.
Hogy is írják a népek az internetes aukciók végén? 3... 2... 1... lehet kattintani!
Egyszerre szomorú és parádés felvétel született a hétvége Formula–2-es futamán. Illetve már annak végén, a levezető körön rádiózva durrant el az indiai Arjun Maini agya:
Nem mondom, hogy a Bored Panda az internetes tartalomszolgáltatás csúcsa, de hogy megéri néhanap görgetni párat arrafelé, azt vállalom. Ha nem így tennék, talán sosem jön szembe Jessie sztorija, az amerikai lányé, aki egy ötvenéves lepusztult buszból csinált menő otthont környezetbarát életstílus hívószóra.
Biztos minden irodában van pár doboz tele éves viszonylatban gyűjtögetett kacatokkal. Nálunk akad pár – Winkleré például elég mély. A szerkesztőség gyűjtögetője a héten beletúrt, de hiába: leltár lett a lomtalanításból. Szélsőségesen belterjes négy és fél perc a gyárból.
És ha még olvasnál az SR-71-esről, akkor ez, ez és ez a poszt is neked szól, egy egykori pilóta visszaemlékezéseit mesélik el.
Ha viszont a Lexus érdekel, akkor arról már megjelent a bemutató írott változata.
Mindannyian tudjuk, mi az a felépítés, ami gyorsaságra termett. Ott van például a gepárd: könnyű, viszonylag kicsi, fordulékony, csupa izom, villámgyors. Mivel a természet az ember által szemléli önmagát, volt alkalmunk ellesni a trükköket, ezért a versenyautóknál törekszünk a minél kisebb súlyra, és hogy azt minél pusztítóbb erő gyorsítsa. Így logikus. A természetben sem az elefánt a futóbajnok, és mi is érezzük, hogy több tonnás versenykocsikat készíteni őrültség. Csakhogy az ember szerencsére trollnak született, ennek köszönhetünk például olyan zseniális paradoxont, mint a versenykamion. Én pedig be is ülhettem egybe. Előtte körbejártam a kamionokat, próbáltam faggatni a technikusokat, több-kevesebb sikerrel.
Az úgy volt, hogy kiköltöztünk vidékre.. gyerek.. szóval kell a családi autó mellé, amit otthon hagyok anyunak, még egy, amivel majd járhatok munkába.
Először valami elektromos autót kerestem, de gyorsan rájöttem, hogy annak nincs egyenlőre sok értelme. Utána már kicsit feladtam és valami kisautót kerestem.. pl Jazz..
Elsősorban az autókról és az órákról tartják, hogy a férfiak legdrágább játékai. Külön-külön ez működik is, de mi történik akkor, amikor egy autógyártó összeáll egy óragyártóval, és közösen kitalálják, miért lehet még több pénzt kérni?
A baleset pontos okai egyelőre ismeretlenek, de az április végén a dél-norvég Sarpsborg közelében történt karambolról készült fedélzeti kamerás felvétel (beágyazni nem lehet, itt megtekinthető) mégis tanulságos. Az átlagos hétköznapi forgalomban egy (a V70 XC-t nem beleszámítva) második generációs Volvo XC70 halad a 111-es számú főúton, az első másodpercekben az út enyhén balra kanyarodik, majd ismét egyenes szakasz következik, és ekkor bumm.
Ha hinni lehet a videó jobb alsó sarkában látható, lassan frissülő sebességadatnak, akkor a Volvo nagyjából hatvannal haladt az ütközés előtt, tehát nem száguldott, ám vezetője ennek ellenére nem korrigál, mielőtt áttér a szembejövő sávba, és hatalmas erővel becsapódik a szemből érkező teherautó orrába.
Nemrég mutattam be Simon Monticelli lakóautójának, Valentinónak az építését. Közben már megjárták egész Dél-Amerikát.
Végigközvetítik az egészet, egy korábbi alkalommal például megtudhattuk, hogyan lehet hegeszteni autó akkumulátorokkal, a mostani videóból pedig megláthatjuk, milyen körülmények között élnek.
Már nem álom
Az ember azt hinné, hogy "kihaltak". Alaposan megcsappant a számuk, de még nem tűntek el teljesen.
...volt még egy teendőnk: le kellett pisilnünk a busz jobb hátsó kerekét, úgy, ahogy azt annak idején Jurij Gagarin tette. Ez itt már hagyomány, de valójában, ha valakit bezárnak egy űrhajó kabinjába, ahol jó néhány órán keresztül nem hagyhatja el az ülését, akkor ésszerűnek is látszik a dolog – Chris Hadfield kanadai űrhajós írja könyvében, milyen volt, amikor az oroszok fellőtték Bajkonurból.
Van rendszáma, biztosítása, törzskönyve, rendes autó lett hát a Bertone. Ennyivel akár le is tudhatnám ezt a posztot, mert ami érdekes, azt el is mondtam a piros, 1971-es Alfa kupéról, amit a Ponton után megmaradt pénzből sikerült megvennem.
Különben? Mindenki imádja, ennyi feltartott hüvelykujjat változatos stílusú autókból még nem láttam kikandikálni a forgalomban, amikor pedig leparkolok vele valahol, szinte mindig várnom kell kicsit, hogy dolgom végeztével vissza tudjak bele ülni, mert körbeveszik a bámészkodók. Örülök nekik, mert az embernek a dolognak az a része jólesik, hogy egy sokak számára kedves, mellesleg pedig nagyon is valódi tárggyal tudja színesíteni a mára már túlontúl szürkébe, célszerűségbe, műanyag borításokba és NVH-ba fojtott autóparkot, de ha valakiből hiányzik egy adag egészséges exhibicionizmus, akkor kissé rémisztővé válik ez a rajongás. Belőlem hiányzik sajnos. De az Alfa, mondjuk úgy, mindenütt átmegy a közönségteszten, nőknél, férfiaknál, gyerekeknél, aggastyánoknál.
Épp feltettem írásban pár világmegváltó kérdést Göbölyös Motordoktornak az élet nagy dolgairól, aki meglepő hirtelenséggel hajolt el előlük, nyilván mert már az üzenetből megérezte, hogy nem velem, hanem minden idők egyik legélesebb másnapjával áll szemben. Visszavágott inkább ügyesen egy linkkel. Nem is akármilyennel, konkrétan ide vezetett:
Ünnepelni fogjuk a Porschékat, de hogyan?
Június 9. a hivatalos nagy ünnepnap, amikor a világ sok pontján Porsche-fanek jönnek össze egy kis Porsche-buzulásra. 1948-2018, az pont 70 év, jöhet a Sportscar together. Szerveznek eseményeket a vezérképviseletek, meg a márkaklubok is. Mi egy nagy, hivatalos Porsche-buliba megyünk, a lengyelországi Silesia Ringre, ami Lengyelországban van. És egy versenypálya. És lesznek ott Porschék. Egyelőre ennyit tudni biztosan.
Amióta megjött a meleg idő, egyre jobban zavar a büdös a kék állólámpásban. Nessyt ugye, novemberben vettem (ha jól emlékszem) ezért rést csak hébe-hóba nyitottunk rajta egészen mostanáig. Vásárláskor a tetőt amúgy is beszorulva kaptam (bár elég hamar megjavítottam), az ablakok közül is csak a vezetőét lehetett letekerni, ezért a nagy ritkán felmerülő, akár minimális nyitási igények kielégítése sem ment teljesen flottul, hogy finoman fogalmazzak.
Ha ma valaki az E300-as úton autókázik Oklahoma mélyén, az Oologah-tóhoz közel, biztosan fennakad a szeme egy fura fémtárgyon kábé két méterre az úttól. Kivéve a helyieket persze, akik generációk óta tudják, mi az, és hogy azóta az árok része, hogy Fidel Castro átvette a hatalmat Kubában, vagy hogy bemutatták az első Barbie babát.
A Formula-1-ben valamiért mindig is mostoha dolog volt a sisakkamera, múlt héten Monacóban valakinek mégis helyén volt az esze és betett egy kamerát Pierre Gasly plexije mögé. Még ha csak egy óvatos kört is ment vele a francia, egész jól átjön, milyen egy kör a pilóta szemével a glória alatt a szezon legunalmasabb futamát hozó pályáján.
A LEGO új Bugatti Chiron-ja nem olcsó, de a gyűjtők már most megőrülnek érte, pedig eddig senki nem láthatta, hogy néz ki. EDDIG.
Életem első autója - az ár/érték bajnok igásló
Feltételek: 5-10 éves, olcsón fenntartható, diesel, kombi, alacsony futásteljesítménnyel (valahol 70 és 150 000 km között, amit a korára való tekintettel már felesleges márkaszervizbe vinni, persze tudom állapotot veszünk nem km-t, de na...). Már az elején halott ügynek tűnt az egész, hisz az egész egy oximoron...
Stadium Super Truck
Jó, erről pont hallhattál, ha elég régen olvasol Totalcart, mert kábé három éve, hogy először rácsodálkoztunk, hogy létezik ennyire őrült dolog, amit épített versenypályára is ráengednek.
Miért kretén? Mert ez az, aminek látszik: emelt hasú, nagy rugóutas, terepgumis szörnyetegek ugratókkal megszórt versenypályán, állórajttal. Konkrétan 600 lóerős Chevy V8-asok hajtják azokat a csupán 1,3 tonnás pickupokat, amikkel egymást pofozzák az aszfalton.
Kezdett már ez az egész olyan lenni, mint egy amerikai film, egész pontosan hollywoodi, hiszen nem szeretném megsérteni Jim Jarmuscht, Sofia Coppolát és Kevin Smithet. A könyvet még a nagyon korai terveim szerint 2017 karácsonyára akartam kiadni, a szöveggel ezért már november végén el is készültem. Egy internetre dolgozó újságírónak a munka két-három átolvasás után (azért a könyvet inkább tizenötször olvastam el) ezzel nagyjából véget is ér. Beteszi még a sok betűt a szerkesztőrendszerbe, képaláírásokat rittyent, keres bele hivatkozásokat, aztán a címlapos valamikor később, a tervezett időben majd kinyomja a szöveget a címlapra, az már nem az ő dolga. De régi emlékeimből, amikor még nyomtatott újságba írtam, felderengtek a kaotikus lapzárták, az utolsó pillanatok farigcsálások, a pánik, az éjszakai műszakok. Egy könyv, pláne amikor az ember maga adja ki, ennél pedig sokkal több feladatot tartogat.
A legós hiénánál kértünk személyes sztorikat a játékosok életének nagy baleseteiről és jött is nem kevés. Összepakoltuk őket ebbe a posztba, hogy olvasóbarát módon jusson bárki bensőséges baleseti történetekhez anélkül, hogy átélne egyet. Ha a durva képeket látva és a néhol vidám sztorikat olvasva inkább bátorítást érzel, mint parát, jusson eszedbe: mindegyik képre jut millió sokkal kevésbé csúnya roncs, amiből nem szálltak ki élve. Szóval a sztorik egyenesen a szerencsésektől...
Ha egy deszkából kiálló szöget megütünk egy kalapáccsal egy percen belül ötször, akkor a szög mondjuk bemegy félig. Ha emeljük a fordulatszámot, azaz egy percen belül megütjük százszor ugyanazzal az erővel, a szög sokkal mélyebbre fog menni, de a felhasznált energia mennyiség is nagyobb. Azonban egy adott ütés-tempó (fordulatszám) fölött, más fizikai tényezők miatt az ütések ereje (a nyomaték), annyira lecsökken, hogy nem tudunk annyi energiát belefektetni – nem fogjuk tudni mélyebbre ütni a szöget, mint előtte.
Nem minden preventív oktatóanyagnak kell világmegváltó okossággal előállni, néha elég a tök nyilvánvalót bemutatni jól. Így tett a Québeci Autóbiztosítási Társaság, amikor leforgatta ezt a videót a 40 tonnás kamionnal és az elé vágó 1200 kilós autóval. Nehéz jármű + vészfék = hosszú fékút, ahova nem vágysz.