Totalcar Vakbarát Hírportál

Nem mutat szintet az E21 benzinszintjelzője

2014.08.27. 15:34

Olyan problémám akadt (vagyis nem is most akadt, eleve fennállt), hogy nem mutat benzinszintet a műszer. Ha a műszeregységben lévő mutatót tesztelem, az kileng, elvileg annak jónak kell lennie. A tankban ilyen van.

Erre van tapasztalatotok, hogy mi baja szokott lenni, illetve hogy tudom ellenőrizni?

Köszi!

Hello!

A jeladót kéne ellenőrizni.

Ezen vagy két, vagy három láb lesz, attól függően, hogy van-e az autóban üres tankot mutató lámpa.

Ha kétvezetékes, akkor ellenállást kéne mérni a kettő között. Alsó állásban közel végtelen ellenállást, felsőben közel rövidzárat lehet mérni. (Már persze ha nem fordítva, mint mondjuk pár amerikai Fordban, de az nagyon ritka, mert az ahhoz való műszer szakadás esetén folyton teli tankot jelez, ami mondjuk erős kibaszás)

Ha háromérintkezős, akkor előbb ki kéne zárni a lámpát. Azt úgy tudod megkeresni, hogy az egyik lábbal közösre mérve üresen rövidzárat, valamivel üres felett pedig szakadást mérhetsz rajta, átmenet nincs. Ha megvan, akkor a maradék két lábon az előzőek szerint járj el.

Ha ez stimmel, akkor a kábeleket kell ellenőrizni. Ha kizárjuk azt, hogy konkrétan elszakadt valahol (mert az vagy nem valószínű, vagy ha mégis, azt olyan helyen teszi, ami elsőre feltűnik, ahogy megközelíted a szintjelzőt), akkor a testkábelt érdemes ellenőrizni. Ez, mivel BMW-ről beszélünk, az ősi germán törzsi szokások szerint barna színű lesz. Egy jó fémes testponthoz képest minimális ellenállást kell tudni mérni a kábelen. Ha gyanús, ki kell váltani egy tuti jó testponttal, amihez csak egy darab elég hosszú kábel kell, aminek a szabad végét jó fémes testre kell kötni, mondjuk egy csavar alá.

Ha ez is megvan, akkor a jelvezetéket kell ellenőrizni, végső esetben egy szál lengő kábellel kiváltani egy gyors ellenőrzésre.

Ha minden stimmel, tankolj!

Üdv: Autódoktor



Rovatok