Egy 43 éves családapa rendszeresen hordta tandemjével és utánfutójával gyerekeit az iskolába. Tette ezt egészen addig, míg egyszer az illetékes önkormányzat meg nem építette az elkülönített kerékpárutat. A családapa – lévén szakmabeli – tudta, hogy ennek az új útnak a használata sokkal több veszélyt és kényelmetlenséget rejt magában, mint ha továbbra is az úton biciklizne.

Ezért továbbra is az úton kerékpározott, míg meg nem büntették. A családapa azonban a helyi kerékpáros szervezet vezetője is volt, így bírósághoz fordult a szervezet támogatásával. Az eset 2002-ben történt, a legfelsőbb bíróság most döntött: csak abban az esetben lehet utat a vonatkozó táblákkal kerékpárúttá minősíteni (és ezzel annak használatát kötelezővé tenni), ha ennek hiányában különösen súlyos veszélyhelyzet jön létre a közlekedők számára. Ellenkező esetben a kerékpárút használatának kötelezővé tétele jogellenes.

A bírák részletesen meg is indokolták ítéletüket. Szerintük csak a közlekedés résztvevőinek jelentős veszélyeztetettsége esetén jogszerű, hogy a kerékpárosokat az úttestről a kerékpárút használatának kötelezővé tételével tiltsák ki. Ez a veszélyeztetettség „különleges helyi viszonyokból kell eredjen”, általános biztonsági megfontolások nem elegendők. A fenti eset Németországban történt, a szervezet, amelyik az ügyet képviselte, a Német Kerékpárosklub volt (ADFC).

A szabályozás azonos Németországban és nálunk is: a kijelölt kerékpárút használata kötelező, ez alól a jogszabály nagyon kevés kivételt tesz. De miért is baj ez, miért fordul elő, hogy még a közlekedés szakembere is úgy dönt, hogy nem használja a szépen megépített kerékpárutat, hanem kerékpározik tovább gyerekeivel az úton? Mert úgy gondolja, meg a tapasztalata is azt mondatja, így gyorsabban, akadály-mentesebben és főleg biztonságosabban fog célhoz érni.

Magyarországon a helyzet lényegesen rosszabb, mit a németeknél: szinte csak olyan kerékpáros útvonal (kerékpárút, gyalog-kerékpárút) épült korábban, aminek használata nem segíti, éppen ellenkezőleg, akadályozza a gyors, akadálymentes és biztonságost haladást. Miért? Mert használata új konfliktusforrást, veszélyhelyzetet teremt.

Nézzünk egy példát: Bajcsy-Zsilinszky út Budapest kellős közepén, 2x2-3 forgalmi sávval, és egy – a belvárosi oldalon lévő járdára helyezett – kerékpárúttal. Itt kell kerékpározni mindkét irányba. Pedig ennek kötelező használata a közlekedés biztonságát igazán nem növeli, ellenkezőleg, új veszélyforrásokat teremt és konfliktusokat generál a közlekedés többi résztvevőivel, de gyors és akadálymentes haladást sem biztosít. A járdára vagy mellé épített kerékpárút a jog szerint úttest, az azon egyenesen közlekedőnek például elsőbbsége van a kanyarodó járművel szemben. Csak ezt senki nem tudja/tarja be. Érthető módon: nem természetes, hogy a járdán jármű halad. Ez az oka, hogy a legtöbb kerékpáros baleset lakott területen belül ilyen helyeken történik. Ráadásul a kétirányú kerékpárutat az ellenkező irányba haladva is kötelező használni. Ez – ha a kerékpár vezetője szabályosan közlekedik – további két balesetveszélyes úttesten való átkelést jelent, egy néhány száz méteres út kedvéért.  És végül, az hogy ez a létesítmény a járdából lett elválasztva, szinte garantálja a konfliktusokat gyalogosok és kerékpárosok között.  Meg azt, hogy azon a járdán nem lehet többé önfeledten sétálni, bámészkodni, hogy az ottani kávézók már biztosan nem települhetnek ki a járdára teraszukkal, mert valaki azt találta ki, hogy ott jármű közlekedjen.

Vagy nézzünk egy körforgalmat kerékpárúttal, van sok ilyen az országban: a kerékpárosokat a gyalogosokkal együtt vezeti körbe egy erre kijelölt kerékpárút, ezzel elérve azt, hogy – ha a kerékpár vezetője szabályosan közlekedik – megsokszorozza a konfliktuspontok számát, ahelyett, hogy az úttesten megfelelő sáv kijelölésével a közös haladást biztosítanák.

Hatalmas a várostervezők, építők, és igen, a hatóságok felelőssége. Hogy olyan közlekedési létesítmények szülessenek, amelyek használata minden szempontból ajánlható és kívánatos. A példánkban is bemutatott rossz kerékpáros létesítményeket a tervezők annak idején azért tervezték, az önkormányzatok azért építették, mert úgy gondolták, ez nyújt megfelelő biztonságot, haladási feltételt a kerékpárral közlekedőknek. Nem vették tudomásul, hogy ez nem így van, nem vették figyelembe a nemzetközi kutatásokat, gyakorlatot. Most már itthon is van  tapasztalat, már a szakemberek egy része is belátta, tévedtek. Talán a jövőben már olyan utak születnek, amelyek tervezésekor figyelemmel lesznek a kerékpárra is, arra, hogy a kerékpárral közlekedő is haladhasson rajta akadálymentesen, kényelmesen és biztonságosan.

Mi legyen a már eddig megépült rossz kerékpáros utakkal? Németországban az idézett bírósági ítélet után neki kell állniuk felülvizsgálni a kijelölések jogosságát. Nálunk sincs más út. És nem is kell megvárni, hogy erről bírósági ítélet szülessen. Neki lehet kezdeni azonnal.

A jogszabályok mindenkire vonatkoznak. De mit tegyen a magyar apuka, aki mondjuk szakember, és érti, érzi, hogy a rosszul megépített infrastruktúra használata veszélyesebb, mintha – szabályt szegve - nem ott teker a gyerekével? Miért kerül olyan helyzetbe, hogy dönteni kelljen a biztonság vagy a szabályok betartása között?

László János
a Magyar Kerékpárosklub elnöke